XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-05-05 / 9. szám
Q Mozaik Angyalföldi Szociális Egyesület Éves közgyűlés Húszéves segítség Az idén alapításának húszéves jubileumát ünneplő Angyalföldi Szociális Egyesület (ASZE) április 12-én tartotta meg éves közgyűlését a Tüzér utcai Prevenciós Központban. A napirenden egyebek mellett szerepelt a 2015. évi mérlegbeszámoló, valamint a 2016. évi gazdálkodási terv ismertetése. Sági Judit, az egyesület elnöke számolt be a tagságnak a 2015. áprilisi közgyűlés óta eltelt időszak változásairól, az átszervezésekről és azok eredményeiről. Mint mondta, az ASZE szervezeti felépítésében és tevékenységében az elmúlt egy esztendő alatt fontos lépések történtek a takarékosabb és eredményesebb gazdálkodás érdekében. Átvizsgálták a működési költségeket és keresték a lehetőségeket a kiadások észszerű és korszerű átcsoportosítására, csökkentésére, többek között a minimálbér emelésének megteremtésére. Ennek érdekében a Gyöngyösi sétányon működő varrodát áthelyezték a Szekszárdi utcai központba, ahol azóta is folyamatosan működik. A varrodai szolgáltatás iránt a lakosság körében is egyre nagyobb az érdeklődés. Az egyesületben átlagosan ötvenhat megváltozott munkaképességű ember dolgozott, három fő területen. A központi foglalkoztatóban éves átlagban huszonhét megváltozott munkaképességű ember dolgozott. Az egyesület elnöke elmondta: a lehetőségekhez mérten igyekeznek változatos munkákat vállalni, hogy ne legyen túl monoton a napi tevékenység. A foglalkoztatottak a többi között dísztás- ka-összeállítást, füzetberító-cso- magolást, címkézést, mappahajtogatást, könyvek és iskolaszerek csomagolását végzik. A partnerek körét folyamatosan igyekeznek bővíteni. 2015-ben öt új partnerrel kötöttek keretszerződést, és jelenleg húsz partnerrel állnak kapcsolatban. A munkavállalási lehetőségeket korlátozza, hogy csak kézzel, illetve könnyű kézi szerszámmal végezhető munkákat tudnak vállalni. A fizetség ezekért a munkákért néha nagyon csekély, de biztosította a megváltozott munkaképességű dolgozók folyamatos foglalkoztatását 2015-ben is. A kerület különböző pontjain négy szociális vegyesboltban tizenegy megváltozott munkaképességű személyt is foglalkoztatnak. A kiskereskedelmi egységek nem csak vegyesboltként működnek, hanem betöltik a helyi kisebb közösségi tér szerepét is. A boltokban változatlanul az Angyalföldi Szociális Egyesület kártyájával lehet vásárolni, amelyet a négy helyszínen, illetve a Szekszárdi úti központban lehet igényelni. A boltok a helyi igények figyelembevételével igyekeznek az árukészletüket alakítani és akciókkal segíteni az egyesület tagjainak mindennapi vásárlását, megélhetését. Folyamatos szolgáltatásként a rászorulóknak a házhoz szállítást is biztosítják és varrodai átvevőpontokként is működnek. A parkok, játszóterek gondozásával tizenhét-tizennyolc megváltozott munkaképességű személy foglalkozott az elmúlt évben. Munkájukkal hozzájárultak a kerület tisztaságához, gondozottsá- gához. A lakossági visszajelzések alapján jól végezték a munkájukat. A 2016-os év feladatai között elsődleges célként került meghatározásra a megemelkedett minimálbér kigazdálkodása. Napirenden van a boltokban és a központban is az informatikai rendszerek korszerűsítése a szoftverek és a hardverek tekintetében, valamint mind a négy l útban a légkondicionálás megol- c ísa. Folyamatos hosszú távú fel- a latként szükségessé válik a boltok f stése, az elektromos hálózatok f lújítása, illetve az energiadíj c ökkentése érdekében a hűtőszek- r nyék energiatakarékos gépekre c erélése. Végül, de nem utolsósorban az I SZE idén ünnepli fennállásának 1 rszadik évfordulóját: az egyesü- 1 t a lehetőségekhez képest szeret- r : megemlékezni az elmúlt két év- t sédről. ■ Cs. V. A kiskereskedelmi egységek betöltik a helyi kisebb közösségi tél szerepét is ...hogy hallássérülése nem akadályozhatja meg abban, hogy élvezze a természet legkedvesebb hangjait. Kérjen időpontot most az ingyenes hallásvizsgálatra és tanácsadásra! www.aurishallaskozpont.hu, Tel.: +36 (30) 925-9689; info@aurishallaskozpont.hu +36 (1)798-9999. Az időskori hallásveszteség kompenzálható A halláscsökkenés a korral jár, bele kell törődni? Semmiképpen. Keresse fel az Auris Hallásközpontot és próbálja ki díjmentesen akár a legmodernebb hallókészülékeket! Szakértőnk, dr. Bodó Gabriella fül-orr-gégész audiológus segít megtalálni az ideális hallásjavító megoldást. Az alábbiakban a doktornő a páciensek gyakori kérdéseire válaszol röviden. — Hallom, de gyakran nem értem a beszédet. Mi lehet ennek az o\a? — Ennek több oka lehet: leggyakrabban a hallás központi feldolgozó rendszere már nem dolgozik jól. A kétoldali hallókészülék-viselés segíthet a panaszon. —Mostanában nehezebben tájékozódom térben, van-e ennek falami köze a halláscsökkenésemhez? — Ez a hallókészüléken is múlhat. Csak a legmodernebb készülékek rendelkeznek a térbeli érzékelést és tájékozódást fenntartó funkcióval. —A barátom hallókészüléket visel, mégsem elégedett vele. Honnan tudhatom, hogy nekem valóban segítene? — Keressen fel egy gyakorlott audiológust/hallókészülék-specia- listát, aki segít kiválasztani az önnek leginkább megfelelő készüléket. A próbahordás ingyenes! —Mit tud egy jó hallókészülék?- Röviden: visszapótolja a hallási képesség hiányzó részét, jó hangminőséget biztosít és kompenzálja a torzult hangosságérzékelést. A beszédértés javításához kétoldali viselés és a két készülék között vezeték nélküli kapcsolat szükséges. — Kaphatok-e valamilyen támogatást az igényeimnek ét lehetőségeimnek leginkább megfelelő hallókészülék megvásárlásához?- Igen, az OEP támogatási listáján a régebbi és a legmodernebb készülékek is megtalálhatók. « I ! Sportos ISO felettiek A önkormányzat testvérvárosai id n immár 15. alkalommal szerve ,ik meg az idősek sportjátékát jú lius 6—7—8-án. A játékok házi- gí dája Kassa. A kerületet a selej- te őn első helyezést elért versenyző k képviselhetik az alábbi sportág ikban: tenisz, asztalitenisz, ds i ts, bowling és úszás. Minden 60. él évet betöltött kerületi szépkorú je ntkezhet a versenyre május 20- ig munkanapokon 8.00 és 15.00 ór között a 239-6451 -es telefonon, va :y a NemethJudit@szoc.bpl3. hi e-mail címen.