XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-04-11 / 7. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2016. ÁPRILIS 1. * Magyarok nagy pályán A labdarúgás legendái / Farkas János Sport 11_ Gól az örökkévalóságnak 1966-ban Liverpoolban a brazilok ellen (3-1) „Fiatalon halok majd meg, akár a szüleim” - jövendölte sokszor, és valóban: alig negyvenhét évet élt. De — bár ez sem vigasz — milyen sűrű negyvenhét esztendő volt az! Farkas János alig múlt tizenhét, amikor bemutatkozott a Vasas felnőttcsapatában, és a Szombathely elleni találkozó után azt írta az újság: ,A fiatal csatár játéka üde szín- foltj a volt a mérkőzésnek.” Nyilván simán nyert a Vasas — gondolhatják, de az újoncról azután jelent meg a méltatás, hogy az angyalföldi együttes a Fáy utcában (12 ezer néző előtt) 2-1-re kikapott. Épp olyan sebesen futott be, amilyen gyors volt. Pedig kölyök- korában gyermekbénuláson esett át, emiatt a bal lábát, ha észrevehetetlenül is, húzta. Amennyiben nem támadja meg a betegség, úgy sprinter is lehetett volna; de jó, hogy futballista vált belőle! Sok esély a fényes labdarúgó-karrierre eleinte nem mutatkozott, mert a „Ládavárosnak” hívott ferencvárosi cigánytelepen született srácot eltanácsolták az FTC-től. így került a László Kórház serdülőcsapatába (az „egy” a BLASZ- ban j átszőtt), s onnan Dél-Budapest válogatottjába, mert annak idején annyi tehetség volt mindenütt, hogy a fővárosiakat négy keretbe gyűjtötték az avatott megfigyelők. A „déli” centert akkor már vitte volna a Ferencváros, ám a Farkas család legkisebb gyermeke nem felejtette el a korábbi kiutasítást, és a Vasasba ment szerencsét próbálni. Angyalföldön — a szintén akkor igazolt Mészöly Kálmánnal —ketten osztoztak a 120 forintos kalóriapénzen... És dolgoztak mindennap 8-tól 12-ig. Annak idején ugyanis a sportállás nemcsak azt jelentette, hogy csupán a pénzt kellett felvenni, hanem kötelező volt bejárni; Farkasnak az ÉPFU-hoz, Mészölynek a Magyar Acélhoz. Azt persze túlzás lenne állítani, hogy a páros áldásos tevékenységétől fellendült a hazai teherfuvarozás, illetve nehézipar, mert Farkas már fél kilenckor áttelefonált Mészölynek: „Nem megyünk moziba?” A művezetők utóbb „kamuból” blokkoltak a játékosok helyett, de nem pusztán amiatt, hogy a labdarúgóknak nem volt kedvük a melóhoz: mindenekelőtt azért, mert amint a fiúk megjelentek, leállt a munka, a dolgozók ugyanis az aranylábúak közelében akartak lenni... Kilencszázhatvantól kiváltképp zsongtak a felfedezettek körül, mivel abban az évben az ifjúsági válógatott megnyerte a korosztályos Európa-bajnokság elődjét, az UEFA-tornát. „Jancsikáék” sztárokká léptek elő - pláne, hogy állandó helyük lett a Vasas nagy (nagyon nagy) csapatában —, még akkor is, ha Bundzsák és Machos rendre elkergette Farkast a labdától, amikor azt szabadrúgáshoz állították le... A ragyogóan osztogató és nagyszerűen lövő Machos Ferenc akkora király volt, hogy később, amikor már Puskás Lajost is megszerezte a Vasas, egy tréningmeccsen teátrálisan széttárta a kezét, és—Farkas meg Puskás felé biccentve - kiszólt Illovszky mesternek: „Ki küldte ezt a két balekot?!” Zrika ide, ÉPFU és sovány kalória oda, Farkasnak hamar megszaladt: miután fiatalon megnősült, lakást kapott a Vasastól, és figyelmét még kevésbé a teherautó, inkább az Opel Rekordja kötötte le. Hatvankettőben már kinn járt a világbajnokságon, ám Chilében megsérült, ezért egyetlen percet sem tölthetett a pályán, ennek köszönhette viszont, hogy 1964-ben olimpiai bajnok lett. (A szabályok szerint az a játékos, aki szerepelt már vb-n, nem vehetett részt az ötkarikás játékok futballtornáján.)Chile különben is szerencsét hozott neki: 1961-ben Santiagóban volt először válogatott - megint csak Mészöllyel együtt —, majd 1967-ben olyan kedvenccé vált ugyanott, hogy a chileiek raj on- gói klubokat alakítottak a tiszteletére. (A Concepcion városában évtizedek óta működő Farkas Klubban 2009-ben avatták a magyar labdarúgó domborművét.) A Vasas elnyerte a Hexagonal Kupát a legendás Santos és a Világ Kupa-védő Penarol előtt (a Colo-Colót a saját otthonában 9-3-ra győzte le...), Farkas pedig elhódította a gólkirályi címet, Korsós Istvánt és bizonyos Pe- lét megelőzve. Akkoriban bejárta a világot és később Farkas Fekete Gyöngyszem elnevezésű presszójának, majd Pipa utcai borozójának falára is felkerült az a kép, amelyen a magyar és a brazil csatárcsillag ölelkezett össze. Magyar—brazil... Ez alapozta meg Farkas János világhírnevét. A BBC 1998-ban összeállítást készített az addigi világbajnokságok legszebb góljairól, és Farkas Gilmar hálójába küldött, bámulatos kapáslövését a hetedik helyre tette a 120-as listán. Hej, az a liverpooli gála! Ahogyan a santiagói tornán a Santosban ott volt Carlos Alberto, Rildo, Zito, Clodoaldo, Pelé, Edu, úgy a Goodison Parkban is felvonult Djalma Santos, Bellini, Gerson, Garrincha, Tostao, Jairzinho. De a magyarok úgy játszadoztak az előző két vb-n veretlenül győztes délamerikaiakkal (3-1), hogy Farkas például a szögletzászlónál másodpercekig szórakozott - boszorkányosán tartva a labdát—a futball feszélyezett fenoménjaival. Máskor is kitűnt (de még menynyire!), ám azon a ’66-os úton egyenesen díszmenetben haladt végig. Abban az évben negyedszer-és veretlenül először — lett bajnok a Vasassal, elnyerte a gólkirályi címet, ráadásul a France Football címoldalán az ő fotója virított, ezzel a szöveggel: Monsieur But (Gól úr). Merthogy a franciák elleni 4-2-es meccsen mind a négy magyar gólt ő szerezte, hogy aztán a Népsportban a következő értékelést olvashassa: „Farkas ezúttal nem nagyon vette ki részét a mezőnymunkából. Annál határozottabb, célratörőbb volt a kapu előtt. Négy gólja önmagáért beszél.” Nem állítható, hogy a bírálat különösebben elkedvetlenítette volna, mert a következő válogatott mérkőzésen - Magyarország-Ausztria 3-1 - mesterhármast ért el. Akkor meg így írtak róla a sportlapban: „Farkas sokáig nem találta a helyét, bár ebben az időszakban is lőtt egy gólt. A szünet után alaposan belelendült, csak az ő megmozdulásai jelentettek gólveszélyt.” Egy évvel később, a Magyarország—NDK 3-1 és az újabb mesterhármas után végre az jelent meg: „Farkas volt a magyar csapat legjobbja.” Valamennyi felkent pillanatának felidézésére nincs lehetőség, de az ugyanúgy kihagyhatatlan, mint számára volt a megannyi helyzet, hogy 1964-ben - az olimpiai arany mellett - „csalódást keltő” Ebbronzérmet nyert; hogy 1968-ban maga mögül sarkazta a labdát Kavazasvili kapujába (Magyarország—Szovjetunió 2-0); s hogy ugyancsak ’68-ban — Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel, Szűcs Lajossal, továbbá Jasinnal, Becken- bauerrel, Overathtal, Amancióval, Pedro Rochával, Dzsajiccsal, „Fe- dák Sárival” együtt - szerepelt a Brazília—Világválogatott találkozón, amelyet az első brazil vb- aranyérem elnyerésének tizedik évfordulója alkalmából rendeztek a riói Maracanában. Négy magyar a FIFA All Star tizenhatos keretében, édes istenem... De hát abban az időben az is előfordult, hogy a Vasas a Közép-európai Kupa bécsi négyes döntője — Sparta Prága 5-4,Fiorentina 1-0 —miatt kikérte válogatottjait az MLSZ-től. A magyar nemzeti együttes ’65-ben a bajnokcsapat játékosai nélkül is 2-l-re legyőzte az Albertosival, Facchettivel, Mazzolával, Riverá- val, Rivával kiálló olaszokat... (Farkas pedig kilószámra hozta a fonalat Bécsből Bozsik József feleségének Kígyó utcai tricotage-ába.) A Liverpool után „Brazilnak” becézett csatár amilyen hirtelen futott be, olyan gyorsan lépett le a labdarúgás színpadáról. Máig nem tudni pontosan miért, a Vasas vezetősége 1971-ben kitette a keretből Farkast meg Mészölyt, s bár utóbb mindketten j átszottak még - mert évi rendes dél-amerikai túráján csak úgy fogadták az angyalföldi csapatot, ha a két extraklasszis is utazik —, az együtt kezdő páros 1972-ben abbahagyta. Soha annyi embert nem látott a Fáy utca (28 ezer néző), mint két évvel később, egy hideg februári napon, a Farkas, Mészöly, Ihász Kálmán trió búcsúmeccsén. Nem vitás, Farkas és Mészöly ugyanolyan otthonosan mozgott az éjszakában, mint a pázsiton, de harminc-, illetve harmincegy éves virtuózt visszavonultatni... Ez — a sérülés okozta pályaelhagyásoktól eltekintve — alighanem példátlan a nemzetközi csúcsfutball történetében. A 33-szoros válogatott, 290 NB I-es mérkőzésen 169 gólt szerző Farkas korai halálában talán ennek is része lehetett. Több mint negyedszázada, hogy elhunyt. A magyar-francia 4-2 után, Albert finom passzaira utalva, azt nyilatkozta Szepesi Györgynek: „Köszönöm, Flóri.” A temetésén pedig Szepesi így köszönt el tőle: „Köszönöm, Jancsi.” Sokak nevében mondta ezt, mert a kedvesen bohém és - szédítő kvalitásai ellenére — híresen szerény futballistát szinte mindenki szerette. Mészöly még ökölre is ment érte. Amikor a Pipacs bárban, melynek üzletvezetője Vadas György, a neves FIFA-játékvezető volt, egy bolgár követségi ember magyarul odaszólt Farkasnak, hogy „Mit iszol, cigány?”, a középhátvéd gondolkodás nélkül leütötte a diplomatát. Farkas csodálkozva kérdezte jó barátját: - Miért csaptad le? „Nem hallottad, lecigá- nyozott!” — Na és, nem az vagyok? ■ Hegyi Iván, a Népszabadság ROVATVEZETŐJE A Sprint Kiadó gondozásában megjelent Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyvének második, bővített kiadása. A Hírnökben rövidítve közlünk a kerületet érintő írásokból. Megvásárolható: 4990 Ft-os áron a kiadóban (XIII., Újpesti rkp. 7. fszt. 2.) Magyaroknagy pályán Gól úr
