XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-04-11 / 7. szám
Q Mozaik Építészetünk A-tól Z-ig Hegedűs Gyula utca 20/A Fényjáték és modernizmus Figyelemre méltó alkotó, Kosa Zoltán jegyzi a Hegedűs Gyula utca (egykori V. kerületi Csáky utca) 20/A számú épületet, hisz tervezőjéről a szakirodalom is elismerően jegyzi meg: élete középpontjában az építészet ügye állt. Munkássága különös korokon ível át, miközben tervezői filozófiáj ában végig ott búvik az új iránti vágy. Ez felfedezhető a Radnóti Miklós utca sarkán álló, négyemeletes, lapos tetős, vasbetonvázas bérház architektúráján is, mely egy modern stílusban, 1935-ben emelt, földszintjén üzletekkel „tűzdelt” épület. A ház statikusa Pécsi Eszter, építtetője Stern Henrik, kivitelezője pedig Csató Jenő volt. E hasábokon már „hozzászokhattunk”, hogy a kerület, különösen Újlipótváros épített környezetében a magyar építészvilág kiválóságai tették le névjegyüket. Például Pécsi Eszterről - hazánk első mérnöknőjéről - is írtunk már e hasábokon, ő nem csak férje, az ugyancsak remek alkotó, Fischer József sok tervének volt közreműködője, de számos más építész munkájában is részt vett, például Kosa Zoltánéban. (Pécsi és Fischer emléktábláját 2001-ben avatták fel a Szent István park 16. szám alatti házon, ahol éltek.) O is részt vett a modern építészeti mozgalom, a CIAM (Congres Internationaux d’Architecture Moderne) magyar csoportjának munkájában, akárcsak Kosa Zoltán, aki egyik elindítója volt annak. A fellelhető források (OSZK, Építészfórum) szerint a szinte napra pontosan 114 éve Budapesten született Kosa Zoltán (1902. április 7.—1978) a budapesti műegyetemen szerzett építészi diplomát 1925-ben. Ezután külföldi tanulmányutakon járt és részt vett a Bauhaus munkájában, eközben - édesapja elvesztése miatt - már egyetemi évei alatt munkát kellett vállalnia. Mint friss diplomás Berlin-Charlottenburg-i műegyetemen volt 1929-ig tanársegéd. A hosszabb munkaszolgálatot is megjárt alkotó a zsidótörvények bevezetéséig számos jelentős, „merész” lakó- és középületet tervezett, az első modern budapesti filmszínház, az egykori Décsi mozi terveit (1931) pedig több neves külföldi folyóirat is ismertette. Az állami tervezés megalakulása után, 1948-tól a BUVÁTI műterem vezetőjeként számos középület helyreállítását irányította. Ekkor tervezte például a Dagály fürdő főépületét, a Szín- művészeti Főiskola és utolsó munkájaként a Gellért Szálló helyreállítását. Szakíróként is előkelő helyen jegyezték: több tanulmánya német szaklapokban is megjelent, s más kötetei mellett 1937-ben adták ki a Fényépítészet, valamint A világítás művészete című könyveit. Kosa Zoltán a rendszerváltás után mintegy két évtizeddel, posztumusz kapta meg az Ybl Miklós- díjat. ■ K. A. I. (Köszönjük az Angyalföldi Hely- történeti Gyűjtemény segítségét! Sorozatún\ Fér föl András Pest építészete a föt világháború között című munföjän alapul.) 201 G. ÁPRILIS 1. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Zöldfórum Belső Kertek Csoport Civilek az udvarokért Zöldfórumot szervez a Belső Kertek Csoport április 3-án 10 órától az Újlipótvárosi Klub-Galériában (Tátra utca 20/B), melyen a résztvevők végigkísérhetik a kerttervezés és -építés teljes folyamatát. A Facebookon is megtalálható csoport egy fiatal, újlipótvárosi civilekből és szakemberekből álló társulás. Céljuk, hogy a lebetonozott udvarok zöld kertekként szülessenek újra, és új funkcióra lelve a lakóközösség szabadtéri nappalijaivá válhassanak. A csoport tavaly májusban a Szent István parkban megrendezett Belső Kertek Fesztiváljával mutatkozott be, ősszel egy alternatív városi sétát, a Nyitott Kertek Napját rendezték meg. Mostani, az önkormányzat támogatásával megvalósuló rendezvényük a Belső Kertek Fóruma nevet viseli. A résztvevők megismerhetik a pályázati lehetőségeket, különös tekintettel a XIII. kerületi önkormányzat környezet- védelmi pályázatára és az új, kifejezetten a belső kertekre kiírt ud- varzöldítési pályázatra. Interaktív prezentációkon bepillantást nyerhetnek a kertépítés akár több évre elnyúló, hosszú távú tervezésébe és megvalósulásába, a kerteket létrehozó közösségek életébe. Szó lesz még növényválasztásról, komposztálásról, a városi fák fenntartásáról. Egy várostervezési társasjátékot is kipróbálhatnak a látogatók, a modellező workshopon pedig egy belső kertet terveznek és építenek meg, de egyedi kérdéseikre is választ kapnak a szakemberektől. Akik nem tudnak eljönni, azok is bekapcsolódhatnak: a „Gyere ki a kertbe!” szlogen jegyében mindenki menjen le a háza kertjébe, udvarára, töltsön el egy kis időt, beszélgessen a szomszédjaival, s gondolkodjanak el, mi mindent lehetne ott megvalósítani. Mindezt írja meg a Belső Kertek Csoportnak, hogy együtt tervezhessék a jövőt. Jövök-megyek 140. S 'zaföd. Tavasz van, ha nem is mindig látszik rajta, hát hadd szafödjon: áprilisi eső ezüstöt ér. A városnak se űrt, lemossa kicsit a port a kocsikról, fákról, portálokról. Ránk, jövő-menő járókelőkre mindazonáltal nincs ilyen felszabadító hatással, de hát ahogy mondani szokták, minden nem jöhet össze. Állok a Visegrádi és Csanády utca sarfön (egy fös futólagos ismeretterjesztés: az utca Csanády Sándor jogász nevét viseli, aff Bihar vármegye képviselője volt az 1848-as ország- gyűlésen, s komoly összegekkel támogatta a közkönyvtárak ügyét — a Visegrádi utca nevét most nem magyarázom el), most jövök a kjskpzértből, az egyik kezemben ceföer az imént vásárolt betevővel, a másikfözemben az esernyő. Várom, hogy a Lehel tér felé vágtató autótömeg átengedjen, amiför a belső zsebemben megcsör- ren a telefon. (Itt most lelassítjuk kjssé az egyre izgalmasabb események láncolatát, és halfön megjegyezzük, húsz évvel ezelőtt ez a mondat vagy teljesen értelmetlen lett volna, vagy csak eSy tudományos-fantasztikus regényben kaphatott volna helyet. Még hogy telefon a zsebben, és még mégis csörren ? Hát hogy van ez elképzelve? Emlékszem, a nyolcvanas évek második felében kollégáim jártak az Egyesült Államokban, és hazatérve lelfösen mesélték, h°gy a Netv York Times szerkesztőségében láttak Igazi, drótnélföli telefont is. Mi meg hittük is, amit mondtak, meS nem is. Aztán, néhány év múltán a mi szerkesztőségeinkben is megjelentek az elsőfecsfök — bár inkább elefántoknak föllene őföt nevezni. Aktatásfönyi méretűek voltak, és borzalmasan nehezek- akkumulátorai pedig másfél óra alatt lemerültek ~ egy rendes futballmeccsről nem lehetett tudósítani velük- Ma meg már minden újszülött föp a pólyájába egy mobiltelefont is, hadd tanulja meg, milyen világra érkezett.) Na, aföor most sétáljunk vissza az utcasarokra, az esőbe. Állok tehát, ceföeresen, esernyősen, és hallom, csak hallom, hogy cseng a telefonom. Hagyni kéne az egészet a csudába, s csak aföor törődni a telefonnal, ha már biztonságosan hazaértem. De hát az ember már csak ilyen, mindig azt gondolja, éppen ezen a híváson múlik az élete, s ha nem veszi fel azonnal, mindennek vége. Mindig fontosabbnak föpzeli magát, mint amilyen. így vagyok ls> tgy hát elhatározom, hogy felveszem a telefont. Mivel nincs négy, vagy legalább három fözem (az előbbi volna az optimális, de az utóbbi is segítene rövid távon), részletes stratégiát föll kidolgoznom. Lehetne úgy, hogy a ceföert átteszem az esemyős fözembe, és a felszabadult maradéföal telefonálok, de mivel a vásárolt áru túl nehéz, a szatyrot képtelen vagyok huzamosabb ideig szemmagasságban tartani, s ezért az ernyő a fejemre omlik fövi- desen. Lehetne úgy, hogy a ceföer leengedett balomban marad, és az er- ny ős fözem felszabadult ujjaival föt- rom fö a telefont a zsebemből. Ez erő- ileg kivitelezhető, de techniföilag magasabb foföi tudást igényel. Ráadásul rövid időre megföll döntenem az ernyőt, amely így, teföntve a zuhogó eső intenzitását, átmeneti elázás- salfenyeget. Végül egy harmadik megoldást választok- A ceföert a lábamhoz illesztem, fogantyúval felfelé, abban a reményben, hogy ha nem mozdulok, nem dől el. Ez persze hiú remény, amiför így felszabadult fözemmel a belső zsebemhez érek, a szatyor hiteiül a lábam előtt a járdán, föborul kenyér, banán, margarin, a dobozos tej is oldalára fefözik, és, bár záiját légmentesnek nevezik, csendesen szivárogni fözd. Ijedtemben a szétgurult értéfök után föpnék, de aztán meggondolom magam. Ezefötek már úgyis annyi, ráérek eltaförítani a ro- moföt, ha már túl leszek a telefonáláson. Előveszem hát a szakadatlanul csengő telefont, s a föpernyőn egy ismeretlen szám jelenik meS- Tgy olvashatatlan szám, hogy egészen pontoslegyek, hiszen nincs rajtam a szemüvegem (a másik belső zsebemben van, hol lenne máshol, de az aktiválásához már tényleg föt független föz föllene), nem látom tehát, mi történik a telefon képernyőjén. Megbízható szürfö masszát látok, mlnt mindig, ha ofötláré nélföil közeire nézek- Felveszem azért, határozok ebben a nehéz pillanatban, aförmi történjék is. Csakhogy neföm ahhoz is föt fözre lenne szüföég: egyik tartja a készüléket, másik végighúzza az ujjhegyét a jelzőcsíkon. Nem tudom, fö találta fö ezt a marhaságot, de nagyon fö van találva. Közepesen ofös telefonom van, a funföiói feléről fogalmam sincs, másik fölét meg nem használom: csupán telefonálni szeretnék vele, de ez a föladat is meg szoföa haladni értelmi képességeimet — a techniföiaföól nem is beszélve. Idegenül és ellenségesen teföntek erre a fös dobozra, és visszasírom a régi készülékemet, melyen három gomb volt mindössze, és egy fözzel is tudtam fö- zelni. Ezt, látják, föttővel se tudom. Egy váratlan szélroham kitépi az ernyőt a fözemből, ott állok bőrig ázva, föborult ceföerrel, nevetségesen, de végre fel tudom venni a telefont. Egy biztosítási alfösz beszélt, volt számomra egy visszautasíthatatlan ajánlata. Neföm is nefö. MJoisvai András
