XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-12 / 1. szám
XXII. ÉVFOLYAM I. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 12. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó B. Tóth László misara SporTárs Hegyi ívűm műsora Mindkét műsor az új évben is ismert vendégekkel várja! Interjú Dr. Tóth József arról, milyen esztendőt zárt a kerület 2015-ben Sikeres év - nehezedő feltételek A hosszúra nyúlt év végi ünnepnapok után megkezdődtek az új év dolgos hétköznapjai. De ilyenkor, amikor már a következő időszak teendőinek tervei készülnek, megállunk egy rövid időre és visszatekintünk a magunk mögött hagyott esztendőre. Milyen volt az év, mi történt a kerület életében, hogyan gazdálkodott az önkormányzat? Hagyományainkhoz híven lapunk első lapszámában rövid számvetést készítünk. Az újesztendő beköszöntét követően, munkatársunkon Tóth József polgármestert kereste fel kérdéseivel. A beszélgetésből egyebek mellett kiderül, a kerület közös vagyona csaknem százmilliárd forintra nőtt, tovább nő a gyermeklétszám, a városrész pedig folyamatosan gondoskodik bölcsődei-óvodai elhelyezésükről: intézményfejlesztésre nyolc- milliárd forintot költött 2015-ben. Tavaly is folytatódott a helyi egészségügyi rendszer hosszú évek tudatos fejlesztése például a Visegrádi utcai rendelő teljes korszerűsítésével. Tragikus ugyanakkor, hogy az önkormányzatiság folyamatos és szisztematikus állami szétzúzásának hatására tetemesen nőttek a kerület gondjai. Folytatás a 3. oldalon Klímastratégia 4. oldal Pólyák Lilla 7. oldal | Farkasházy 70 7. oldal Orvoslátogatás 10. oldal A képviselő-testület decemberben felülvizsgálta környezetvédelmi programját, megállapítva: a 2011-ben elfogadott klímastratégiája továbbra is megfelelő keretet ad a helyi feladatokhoz. ,A zene és a sport a két legfontosabb dolog, amit minden gyereknek meg kellene adni” - mondja Pólyák Lilla, aki a „Mindenki Karácsonya” elnevezésű kerületi rendezvény egyik sztárvendége volt. Néhány hete ünnepelte 70. születésnapját Farkasházy Tivadar, a kerület díszpolgára, akit a kerek évfordulón köszöntöttek az önkormányzatnál, lapunk pedig ez alkalomból számvetésre kérte. A Visegrádi utcai orvosi rendelőben dolgozik december 1-je óta dr. Rózsahegyi József urológus, andrológus szakorvos, az orvostudomány kandidátusa, aki régóta és több szálon kötődik a kerülethez.