XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2015-01-15 / 1-2. szám
Egészség 20 I 5. JANUÁR I 5. |R| XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 4 Dietetika a szakrendelőben Az életmód-változtatásban fontos a reális célkitűzés Egyénre szabott táplálkozási tanácsok Azt gondolhatnánk: a táplálkozás minden élőlény természetes tevékenysége, nem kell hozzá külön tudomány. Most már ismert: a dolog nem így áll, egészségünk nagyban függ az étkezésünktől. A közkeletű „amit eszel, azzá leszel” mondásban benne van mindaz, amit manapság erről tudunk. Vagyis, hogy a mennyiségen és a minőségen múlik minden. A Szegedi úton két évvel ezelőtt indult a dietetikai rendelés azzal a céllal, hogy az egészséges, illetve a valamilyen betegséggel küzdő emberek számára egyénre szabott táplálkozási tanácsokat adjon. Mint Tamai Irén dietetikus elmondta: azóta folyamatosan nő a rendelés ismertsége, és egyre többen veszik igénybe szakember segítségét az étrend összeállításánál. Szép számmal vannak köztük fiatalok is, akik fogyni, netalán hízni szeretnének. A páciensek többsége azonban elmúlt hatvan, és kezdődő cukor- betegséggel, szív- és érrendszeri problémával vagy éppen elhízással küzd. Örvendetes, hogy nem csupán a gyengébbik nem képviselői, hanem a férfiak is fontosnak tartják a táplálkozás mikéntjét. Minőség és mennyiség Fontos tudni, hogy a dietetikus nem orvos, hanem olyan felsőfokú végzettségű szakember, aki az egészség megőrzését, illetve a betegségek gyógyulását elősegítő konkrét táplálkozási tanácsokkal tud szolgálni. A dietetikai rendelés a Szegedi úton hétfőn, csütörtökön és pénteken délután - előzetes időpont-egyeztetést követően - beutalóval vehető igénybe. Legtöbb esetben a diabetológus (a diabétesszel, vagyis a cukorbetegséggel és annak megelőzésével, gyógyításával foglalkozó orvos), a háziorvos, a túlsúly miatti mozgásszervi panaszokat kezelő ortopéd- orvos, valamint a gasztroenteroló- gus tanácsolja a dietetikus bevonását. Akinek a háziorvosa javasolja, hogy igyekezzen lefogyni, többnyire nemigen tudja, mit is tegyen ennek érdekében. A fogyást ugyanis nem feltétlenül, illetve nem ki. zárólag az elfogyasztott étel mennyiségének csökkentésével le- s hét el- ^0 érni. Vagyis nem csak az a fontos, mennyit, hanem a többi között az is, milyen időközönként mit és hogyan eszünk. Elengedhetetlen a fokozatosság ugyanúgy, mint a rendszeres mozgás. Ehhez nem kell aktívan sportolnunk, elég a napi harminc-negyven perces séta. Az étkezésben is szükség van a rendszerességre. Aki naponta csak egyszer- kétszer eszik, és az egész napi kalóriamennyiséget este veszi magához, azt a többi kellemetlen következmény mellett az elhízás is komolyan fenyegeti. Ha szakember segítsége és kontrollja nélkül szeretnénk megszabadulni a felesleges kilóktól, kisebb az esélyünk a tartós sikerre. Mindig vannak éppen felkapott és mindenhatónak reklámozott diéták. Ezek azonban nem mindenkinél használhatók negatív következmények nélkül. Ezért mielőtt valaki ilyenbe belekezd, mindenképpen ajánlatos dietetikussal konzultálnia arról, hogy az ő esetében, illetve betegségében hasznos-e és egyáltalán szabad-e az adott diétát alkalmaznia. Az életmód-változtatásban fontos a reális célkitűzés és az, hogy mindennap egy-egy újabb lépést tegyünk a cél érdekében. Étkezési szokások A cukorbetegség nem fáj, és mivel sokan nincsenek tisztában a megfelelő diéta fontosságával, csak későn, a szövődmények, például a szív- és érrendszeri panaszok jelentkezésekor kerülnek orvoshoz. Pedig megfelelő diétával ki lehet küszöbölni vagy jelentősen késleltetni lehet a szövődmények kialakulását. A dietetikusnál az első tanácsadáson a többi között szó esik a páciens eddigi étkezési szokásairól. Sokat segít, ha erre a találkozásra összeírjuk az előző három napunk étrendjét. Ezt követően általában négy-hat hetenként van szükség félórás konzultációra. A rendelésre a többi között az allergiás panaszokkal rendelkezőket, a pajzsmirigybetegeket és a terhes kismamákat is várják. Ajánlott akár a család- tervezés előtt is dietetikus felkeresése a tudatos táplálkozás megtanulása érdekében. illusztráció Csop Veronika Inqyenes FoqászatiKonzultáció és Szű a Nyuqatinál, a Life Dent-ben 2015. január 26., 29., 3 -I A Life Dent szakorvosai sok szeretettel várják Önt elegáns környezetben, legkorszerűbb eszközökkel és technikákkal, ingyenes konzultációra, ahol az adott napokon az Ön igényeinek megfelelő ingyenes kezelési tervet készítünk és szükség esetén, térítésmentes panorámaröntgent biztosítunk. A Life Dent-ben elérhető kezelések: esztétikai fogászat szájhigiéniai kezelések tömés, gyökérkezelés szájsebészet 3D navigált fogbeültetés hagyományos fogpótlások fémmentes fogpótlások protézisstabilzálás Ha a közösen elkészített kezelési tervet I hónapon belül megkezdi, 10 % kedvezményt biztosítunk Önnek a kezelések árából. Egészségpénztári partnereink listáját a honlapunkon megtalálja. Keressen minket bátran! Információ és bejelentkezés: Life Dent® 1132 Budapest, Váci út 6. Tel.: +36(70)500-0447 Web: www.lifedent.hu E-mail: info@lifedent.hu Vírusos időszak Immunerősítő vitaminok Téli lehangoltság A fagyos, csípős hidegben, borús időben gyakran a kedvünk is melankolikussá válik. A hétköznapok stresszhelyzetei immunrendszerünknek sem tesz jót. A folyamatos ingerültség fizikailag is lebetegítheti szervezetünket. Ilyen időszakban a szakemberek szerint kulcsfontosságú a fertőzések elleni védekezés és a sebgyógyulásra való felkészülés. Mielőtt a gyógyszeres dobozhoz nyúlnánk, próbáljuk ki a hangulatjavító ételek fogyasztását is. Vitaminkúrával, friss idényzöldség és -gyümölcs fogyasztásával, vagy egyszerűen csak mézes gyógyteával sikeresen szállhatunk szembe a különböző légúti betegségekkel. Az immunrendszer karbantartásához ma már tudjuk, hogy nemcsak a C-, hanem a B-vitaminoknak is kulcsszerepe van, sőt, a legújabb kutatások a D-vitamin fontosságát is hangsúlyozzák. Szintén gyakran találkozunk a probiotikumok megfelelő karbantartásával is, hiszen, ha a bélflóra gyengül, könnyebben megbetegszünk. Vírusos időszakban gyakran mossunk kezet, főként, ha sokat vagyunk közösségben. Érdemes a lakásunkat párásítani és minél többet pihenni. A bőséges folyadékpótlás mellett ne felejtsünk el hosszú távon vitaminokban és nyomelemekben gazdag ételeket fogyasztani!