XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2015-12-03 / 23. szám

^C^1J5^deceimbe^^^iJ^P^^(^^<erü^t^hrnok Építészetünk A-tól Z-ig Gyöngyösi út 2-6. Az adoesztétika tágítása Házsétáink legutóbbi egy éve alatt most érkeztünk el egy érdekes, a Váci út—Gyöngyösi utca—Faludi utca területén álló épülettömb „második részéhez”: tavaly októ­ber-november fordulóján a bér­házcsoport - betűrend szerinti - el­ső osztatáról, a Faludi utca 1—5.-ről írtunk, most a tömb 1926-1927- ben emelt Gyöngyösi utcai részei­be pillantunk bele, ezúttal általá­nosan, majd a következőkben egyenként is. A tömb meghatározó alkotója a honi építészettörténetben előkelő helyen jegyzett Hegedűs Armin-Böhm Henrik tervezőpá­ros. Közös irodájuk nevéhez a szá­zadforduló utáni időszak jelentős épületei fűződnek, de a húszas évekre a fürdő- és szállodaépítészet lett a „vezérfonaluk”. Emellett azonban kivették a részüket a fővá­rosi kislakásépítésből is, e sorba il­leszkedik például a nevezett bér­háztömb, jóllehet teljes egészében csak a Faludi utcai szárny az ő munkájuk. A Gyöngyösi utcai fronton ugyanis csupán a 2-es szá­mú épület rajzolatát jegyzik. A tel­jes tömb építtetője egyébként Bu­dapest Székesfőváros volt, igaz, a Faludi utca 1-5. építésébe bevon­ták a Pesti Hazai Takarékpénztárt. Az alkotópárosról egy éve már részletesen szóltunk, néhány gon­dolatot érdemes újra felidézni. Mint az Nagy Angéla Az ismeret­len Hegedűs című, 2012-ben pub­likált írásából, valamint például az Építészfórum és a Budapesti00 összeállításaiból kirajzolódik, a két tervező 1896-tól társul és nyitja meg építészirodáját. Mielőtt sorsu­kat összekötötték volna, egyetemi éveik után mindketten számos ta­nulmányúton vettek részt, Auszt­riát és Németországot egyaránt megjárták, Hegedűs (1869—1945) emellett Olaszországot kereste fel, míg Böhm (1867-1936) Hollandi­át, Svédországot és Dániát. Közös munkáik mellett mindketten vál­lalnak önálló megbízásokat is, de számos alkotásuknál nehéz eldön­teni, hogy egyéni vagy közös műről van-e szó. Ami biztos, munkássá­gukban meghatározó Hegedűs fő­városi mérnöki tevékenysége, és ez­által széles körű ismertségük is. Bi­zonyítja ezt a számos — ma is fenn- maradt-középületük, így aszóban forgó bérházcsoport is. Mindketten és szinte egy időben szereznek mérnöki oklevelet a Budapesti Jó­zsef Nádor Műszaki Egyetemen, Hegedűs a tanulmányai alatt és után Wellisch Alfréd irodájában munkálkodik, aki maga is sokat dolgozik a fővárosnak. Nos, Hege­dűs az ő nyomdokaiba lépve, 1893- tól nyugdíjazásáig Budapest szé­kesfővárosi főmérnöke lett. A Gyöngyösi utcai bérházcso­port házai nagyjából a tömb pere­mét követik több helyen megszakí­tott keretes beépítéssel, ám szem­ben a Faludi utcaiak igénytelennek mondható megjelenésével, hom­lokzataiban megjelennek a neoba­rokk és az art deco jegyei, valamint az egyszerű historizáló stílus is. Az adóforintok esztétikája ezúttal egy csöppet felszabadultabb tervezői fantáziát eredményezhetett. K. A. I. (Köszönjük az Angyalföldi Hely- történeti Gyűjtemény segítségéti So­rozatunk Fér föl András Pest építé­szete a föt világháború között című munföján alapul.) Madridi utca Őszi nagytakarítás Tiszta út hazafelé Néhány éve kezdték és most már hagyomány, hogy a Magyar Vörös- kereszt Madridi utcai hajléktalanszállójának szociális munkásait és lakóit minden tavasszal és ősszel nagytakarító szemétszedésre hívják. Az idei őszi akcióra november 18-án délelőtt gyűltek össze a lelkes se­gítők. Önkéntes jelentkezés alapján húsz lakó és hat szociális mun­kás takarította ki a Madridi utcai szálló és környéke területét, a többi között az önkormányzat tulajdonában levő, de a Vöröskereszt által használt telekrészt. Ezáltal „tisztába tették” a Madridi utca, Szent László út, Kámfor utca által határolt területet, valamint megtisztítot­ták a vasúti részt is a szeméttől, illetve az eldobált gumiabroncsoktól. Legközelebb tavasszal az adományként érkező fákat fogják elültetni a szálló kertjében, illetve az önkormányzat tulajdonában lévő kör­nyező közterületen. ■ (CS) Jövök-megyek f 'gy éve halt meg Bacher Iván. Szűföbb pátriája igazán szépen ápolja emléföt, van padja, táblája, fönyvei megkülönböztetett helyen födvenc könyvesboltjában, s most, az évfordulóra elegáns fömarakjállítás is nyílt a Városház Galériában. Legyen aföor az emléföre itt egy történet is. Kezdjükazzal, hogy hagyományos értelemben nem voltam a barátja—s nem tartozom azok föz^ sem, afök halála utánfedeznékjel e barátságot. Ismerősök voltunk, ha találkoztunk az utcán, udvariasan bólintottunk vagy váltottunkpár szót. Sokpárhu­zamos adódott a történeteinkben (kö­rülbelül egyidősek voltunk, mindföt- tőnföt a rendszerváltás szele vitt az újságírói, írói pályára, mindfötten elfogultan szerettük ezt a várost, so- föt is írtunk róla, s mindkettőnknek födves műfaja a tárca, tárcanovella), s ez már bőven elég volt a kölcsönös rofönszenvhez, amelyet a művek °l~ vasasa mindföt részről csak elmélyí­tett. Ó volt a lányom födvenc írója (felmenő nem számít), így aztán ott­hon is gyaföan förült szóba egy-egy újabb fönyve, írása föpcsán. Ráadá­sul úgy esett, hogy egyik utolsó inter­júját alányomnakadta (afö,felnöve­kedvén, minden apai törekvésem el­lenére szintén erre a pályára adta azt a buta fejét), azzal jött haza, hogy Iván bizony, elég rosszul néz fö, de re­ménykedik, és szívélyesen üdvözöl. Néhány nap múlva meghalt. Hosszabban összesen egyszer be­szélgettünk- Egy föllönös irodalmi szalonban történt, nyolcvankilenc­ben talán, de lehet, hogy már fölenc- venben. Azaz a rendszerváltás tava­szán. Csodálatos idők voltak azok- Mindennap történt valami, amiről aför csak néhány héttel förábban se tudtuk elföpzelni, hogy történni fog. És az embereföt elragadta a változás szele, olyanoföt is, afök förábban nem vettek részt semmiben. Nem tudtukmég, hogyanfolytatódika tör­ténet, de az egész ország osztozott a hitben, hogy mostantól valami jobb, valami más fövetfözik el. És ettől va­lahogy vidámabb, nyitottabb, tole- ránsabb lett köröttünk a világ. Nap mint nap rengeteg esemény történt, tüntetés meg előadás, filmvetítés, fönyvpremier, faültetés, és mind- egyifön mindig rengeteg ember volt jelen. De a tömeg sosem volt fenyege­tő, elfértünk mindahányan, aförhá- nyan legyünk !S> vigyáztunk, figyel- tünk egymásra folyton. Ezeföt a hó­napokat valami könnyű, álomszerű bódultságban éltük végig. Magam akför egy irodalmi folyó­irat szerfösztője voltam, lelfösen vo­nultam egyik eseményről a másikra, és boldogtól-boldogtalantól föziratoföt förtem. És boldog-boldogtalan ígért is kéziratot, nem fördezte, hogy a lap, melynek a szekerét tolom, baloldali-e vagy jobboldali, esetleg fözépoldali, s hogy fö mindenfö publiföl még ot­tan: akför még mindannyian egy ol­dalon álltunk, a változás oldalán. Hogy aztán azt a változást bizony na­gyon másföppen föpzeljük el, s hogy ebből számos bonyodalom fövetfö­zik ~ nos> ez majd csak a fövetföző évtizedeföfájdalmas felismerése lesz. De most még csak nyolcvankilenc­ben vagyunk, egy hűvösvölgyi irodal­miszalonban. (Ez is az új időföjelleg- zetes műfaja volt, az irodalmi szalon — egyre-másra nőttek kl a földből ak­koriban az effajta intézmények-) A háziasszony nemrég még titfömő volt az egyik neves folyóiratnál, de mióta a férje hirtelen elmilliomosodott az előprivatizáció szürföiletében, komo­lyabb fába vágta a fejszéjét. Frissen szerzett villáját megnyitotta a magyar irodalom legjobbjai előtt— és min­denfö más előtt is, afök még befértek a szélesre tárt ajtón. Volt ott minden ezefön az estefön, felolvasás és füstölt lazac, beszélgetés és francia pezsgő, hajnalig tartó vad viták & szelíd bo­rozgatások, "agy fordítva. A hely ha­mar elhíresült, a havonta ismétlődő estefön a nagy öregek (egy Faludy, egy Hernádi Gyula) éppúgy megfordul­tak, mint a még teljesen ismeretlen fi­atalok (Térey Jánoséföa emlékszem elsősorban), aföfön azonban látszott, hogy mégsoföa viszik­És ott voltunk mi, az alig-har- mincasok, már némi élettapasztalat­tal, de még ifjonti vágyakkal a szí­vünkben. Mindig volt egy „díszven­dég", fö felolvashatott éppen föszülő műveiből, s aztán lehetett kérdezni tőle ezt-azt. Az egyik alfölommal Iván volt az. Egy Gold-történetet ol­vasott fel, aztán mesélt magáról, a családjáról, a tanításról (afökpriban hagyta ott tanári állását, s ment át a Népszabadsághoz hírlapírónak), ef­félékről. A hivatalos műsor után, már a szendvicseknél egymás mellé sodródtunk, 5 azt-dn azon vettük észt­re magunföt, hogy ülünk fö1 öblös fotelban, és elmélyülten beszélge­tünk ~ az írásról, a szülőföldről, a szerelemről, a világ változásáról. Is­merik biztosan ezt az érzést, amiför az ember elfözd beszélgetni valaki­vel, aföt sose látott förábban, és egy fél óra múltán úgy érzi, ezeréves ba­rátja az illető. Akför, azon az estén így éreztük mindfötten. S bár soha többé nem be­széltünk hosszan, ez az este mégis elég volt muníciónak egy egész életre. ■ Jolsvai András

Next

/
Thumbnails
Contents