XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2015-09-17 / 18. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK ^ 2015. SZEPTEMBER 17. Oktatás Pöttyös Óvoda Kerületi évnyitó Megkezdődött az új tanév A tanévnyitót az óvodások nagysikerű műsora zárta Kerületünk központi óvodai tanévnyitójára gyűltek össze kicsik és nagyok augusztus utolsó napján. Az immár hagyományos eseményre ebben az évben a Jász utcai Pöty- työs Tagóvoda udvarán gyülekeztek az érdeklődők. Ott volt dr. Tóth József polgármester, több önkormányzati képviselő, óvodai dolgozók, szülők és gyerekek. Holopné Schramek Kornélia alpolgármester — a nevelésben rejlik a jövő záloga Holopné Schrame\ Kornélia alpolgármester egyebek mellett hangsúlyozta: a nevelésben rejlik a jövő záloga. A kerületi bölcsődékbe több mint ezer gyerek jár, az óvodákban ezerkétszáz kicsi kezdi meg az idei nevelési évet, és — míg a múlt tanévben négyszázhúsz nyolcadikos fejezte be az általános iskolát — most több mint kétszer annyian, szám szerint nyolcszáznyolc- vanan lettek elsősök. Az önkormányzat az eredményes pedagógiai munkához minden feltételt biztosít. Az óvodák nyári karbantartása, illetve felújítása befejeződött, mindegyik intézmény felkészült a 2015/16-os nevelési évre. Molnár Mflósné óvodaigazgató személyes emlékeit elevenítette fel a Pöttyös Óvodáról. A hetvenes évek második felében a szakdolgozata kapcsán jött először az akkor egyéves óvodába, amelynek később húsz évig volt vezetője. A nemrégiben ismét megújult intézményben korszerű körülmények között tölthetik életük e meghatározó szakaszát a kicsik. Az Egyesített Óvoda tizennyolc intézményének ötszázhuszonhat munkatársa nagy gondot fordít a gyerekcentrikus nevelésre. Folyamatosan javulnak a tárgyi és működési feltételek. Szeptember elsejétől az óvodaköteles kicsik egytől egyig felvételt nyertek. A sajátos nevelési igényű gyerekeket is fogadni tudják. A tanévet az óvodák felkészülten kezdik. Osváth Viktória, a Pöttyös Tagóvoda vezetője elmondta, hogy egy éve vannak a korszerűen felújított óvodában, amelyet gyerekek és felnőttek hamar belaktak. ■ (CS) Angyalföldi Vadvirág Táncegyüttes Iciri-piciri Vadvirág (3-6 évesek), oktató: Kádár Kata, hétfő és szerda 16.30-17.30, Klubterem Mini Vadvirág (alsó tagozat, kezdők), oktatók: Kadar Kata és Pálffy Zoárd, kedd és csütörtök 17.00-18.00, KlubteKis Vadvirág (idősebb alsó tagozat, haladók), oktatók: Fundak-Kaszai Lili és Fundak Kristóf, hétfő és szerda 16.30-17.30, Klubterem Vadvirág (felső tagozat), oktatók: Fundak-Kaszai Lili és Fundák Kristóf, hétfő és szerda 17.30-19.00, Balett-terem Érdeklődni lehet: info@vadrozsate.hu Fundák Kristóf: +36 (70) 604-4393, Fundák-Kaszai Lili: +36 (70) 431-2706, Kádár Kata: +36 (70) 607-0563 Helyszín: Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház, Budapest XIII., Dagály utca 15/A Oktatás Senior Mentor Program Segítsen egy fiatal diáknak! A Civil Vállalkozások közhasznú szervezet 55 év feletti felnőtteket keres, hogy — mint mentorok és oktatók — az olvasás elsajátításában segítsenek a helyi általános iskolás diákoknak. Legyen Ön is a Senior Mentor Program tagja: segítsen egy fiatal diáknak, hogy sikeresen vegye a tanulmányi akadályokat; dolgozzon együtt csapatban más idősebb felnőttekkel és kapjon havi ösztöndíjat! A pedagógiai tapasztalat nem előfeltétel. További információ: www.civilvallalkozasok.hu, info@civilvallalkozasok.hu. Ady Endre Gimnázium Nemzetközi továbbképzés Drámapedagógia Az Ady Endre Gimnázium három tanára elnyerte azt a lehetőséget, hogy augusztusban a horvátországi Lovranban az ERASMU S + pályázat keretében ÍO napot töltsenek egy módszertani továbbképzésen. A nemzetközi kurzuson a magyar résztvevőkön kívül Belgiumból, Bulgáriából, Észtországból, Lettországból, Írországból és Portugáliából érkezett pedagógusok közösen ismerték meg, hogyan tudják alkalmazni a dráma- pedagógia módszereit az általuk tanított tantárgyak óráin, ezzel színesebbé, érdekesebbé téve a tanórákat. A tanárok is végigpróbálták a diákoknak szánt feladatokat, így jó kedvvel, sok új ötlettel tértek haza és kezdték meg iskolai munkájukat. A tanfolyam csak kezdő pontja volt a projektnek. A tanárok megvizsgálják, milyen típusú órákon tudják alkalmazni a tanultakat, kipróbálják az órákon ezeket a módszereket, bemutatókat fognak tartani az érdeklődő kollégák számára, weblapot készítenek, melyet az iskola honlapjáról könnyen el lehet majd érni. A másik cél, hogy a diákokat is bevonják a multikulturális együttműködésbe, és a tanfolyamon megismert iskolák tanáraival egy nemzetközi projektet nyerjenek el, mely a jelenlegi program folytatását, kibővítését teszi lehetővé, bemutatva az országok, népek, kultúrák, iskolák közötti különbségeket és hasonlóságokat, miközben az internetes zaklatás témáját dolgozzák fel. ■ Törökne Karakas Marianna A nemzetközi kurzus résztvevői