XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2015-02-05 / 3. szám
Múltidéző 2015. FEBRUÁR IRUÁR 5. Ä i ....#IB X III. KERÜLETI HÍRNÖK Építészetünk A-tól Z-ig Dráva utca 12. Polgári ház - hétköznapi diadalmenet Jóllehet nem egyszer hallani a szegénységgel, közösköltség-hát- ralékkal küszködő társasházak' ról, szerencsére az ellenkezőjére is egyre több példa akad. Ilyen a Dráva utca 12. is, a hetvenhét lakásos, hat üzlethelyiséges, 1910- ben emelt épület lakóközössége ugyanis fegyelmezettségének köszönhetően hat év alatt összespórolta azt a 13,9 millió forintot, amely önrészként szükségeltetett ahhoz, hogy további pályázati pénzekkel a teljes homlokzati felújítást elvégeztethesse. Hétköznapi „diadalmenetüket” bemutatandó, lapunkat Grega Pál közös képviselő kereste meg, hogy a nem mindennapi rekonstrukció más közösségeknek is példaként szolgálhasson. A Dráva utca 12. eredetileg mint „polgári ház” épült fel a Hegedűs Gyula utca sarkán, s legutóbb az 1950-60-as évek derekán esett át állagmegőrző felújításon. A tisztes önrészhez két kerületi pályázaton is sikerült további jelentős forrást szerezni: csaknem 6,2 milliót öt évre szóló, kamatmentes hitelként, kétmillió forintot pedig vissza nem térítendő támogatásként, az építészeti értékek védelmében. Ami az igazi csoda, hogy a lakóknak nem kellett plusz pénzeket befizetniük, a lakások 120, illetve az üzletek 209 forintos négyzetméterenként közös költsége ugyanis nemcsak a biztosítást és a szemétdíjat tartalmazza, hanem az elő- takarékosságra szánt hányadot is. És mindezt úgy, hogy a felújítás előtti évben, 2013 novemberében járt le a gázrekonstrukcióra szintén kerületi pályázaton elnyert 4,3 millió forintos, ötéves kamatmentes kölcsön futamideje. Maga a homlokzatfelújítás rekordgyorsasággal, másfél hónap alatt elkészült, tavaly júliusban kezdődött és szeptemberben már le is vonultak a kivitelezők. Grega Pál szerint ennek és a minden tekintetben zökkenőmentes munkának az alapos előkészítés és a jó pályázatírás volt a titka. Egyetlen hibát követett el, de ennek is megvolt a maga oka. Az ablakokat is érintő teljes felújítás 24 millióba került, de ebből hiányzik az a kétmillió forint, amit a fővárostól szerettek volna elnyerni, szintén pályázaton. A homlokzat 2013 késő őszén már olyan rossz állapotban volt, hogy a hulló vakolat miatt a kivitelezést nem lehetett sokáig halogatni. így azonban a fővárosi pályázat elbírálásának idején - azaz tavaly nyáron - egy, már javában zajló felújításról volt szó. A közös képviselő az elmúlt hetekben kapta kézhez az elutasító levelet, miszerint folyó munkálatokat nem támogat az önkormányzat. Ennek ellenére a kivitelezésben és a tervezésben részt vett a főváros vezető főtanácsosa és két építészmérnök, ákik sok más mellett szakmai-építészettörténeti alapon határozták meg a társasház homlokzatának színezetét, s nyújtottak segítséget a kivitelezéshez. A polgári ház az apró kudarc ellenére szellemiségében nevéhez méltón, egy példaértékű ösz- szefogás eredményeként ünnepelheti meg idén születésének 105. esztendejét. K.A.L (Köszönjük az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény segít- ségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) Jövök'tnegyek 115. T erepre, magyar! Bizony, bizony, elég volt a köldökné- zésből meg a nosztalgiázásból, a bezzegazénidőmbenezésből, ma megint jövünk és megyünk, ahogy egykor ígértük, friss élmé- nyékét szerzünk és riporteripon- toss ággal rögzítjük azokat. Villamosozni fogunk. R égi tervem volt ez egyébkén t, keresztülvillamosozni a felújított egyessel szeretett Angyalföldünkön, hídtól hídig, Óbuda és Zugló között. Nem túl hosszú út ez, lemértem, a Szentlélek tértől a Kacsóh Pongrác útig nyolc perc mindössze, mégis rengeteg megfigyelésre ad alkalmat. Régi tervem volt, de aztán csúsztak kicsit az új vonal átadásával, s hogy átadták, máris fel kellett újítani, aztán meg engem kellett kicsit felújítani, úgyhogy, ahogy mondani szokták, most érett meg rá a helyzet. Jókor, egyébként: az egyes, új idők szimbólumaként, fontos új szakaszához érkezik életének. Ha minden jól megy (lefordítom: ha a betonpilonok bírják), rövidesen áthalad a Rákóczi hídon, sőt, elmegy egészen az Etele útig: ezzel a város egyik leghosszabb vonalát mondhatja magáénak. (És mi, ebből a vonalból, büszkén vállalhatunk magunkra öt megállónyit.) S ezzel még nincs vége, daliás tervek fekszenek az illetékesek asztalán, egyfelől a Kelenföldi pályaudvar, másfelől a Külső Bécsi út felé: reméljük, abból is lesz valami előbb-utóbb. S zálljunk tehát villamosra együtt. Jaj, nem dehogy: előbb még elevenítsük fel a múltat. (Bárhogy is ígértük fentebb az ellenkezőjét.) Nem tudom, önök tudják-e (én bizony nem tudtam), hogy valamikor régen, a múlt század elején járt már egy 1- es Angyalföldön, a Váci úton, pontosabban Újpest és a Róbert Károly körút között. Aztán feltűnt megint, az ötvenes években, a hármas alvállalkozójaként, akkor már a Kádár utcából indulva. Közben meg, arra a néhány közbülső évtizedre ez a viszonylat kiköltözött a Közvágóhíd meg a Nagyvásártelep közé. Ne kérdezzék az okát: a villamosoknak megvan a maguk története - a közlekedési vállalatok lelki világát még egy Freud se tudná megfejteni. Talán nem is szükséges. E zekre a daliás időkre (ha hiszik, ha nem) még nem emlékezhetem: de arra már igen, hogy az Árpád hídon az ember, ha akart, átmehetett a harminchármassal. Meg arra is, hogy el- szenderedtek ott a villamossínek, és akinek a híd túloldalán volt dolga, be kellett érnie a két busz- szál, az ötvenötössel mega nyolcvanhatossal. Az egyik a Népligetbe ment, a másik Palotára. N a, látják, ilyen az, amikor megígérem, hogy nem Tévedek a múltba. (De ha már lúd, akkor legyen kövér: itt az alkalom, hogy elmeséljem - ha eddig nem tettem volna -, hogy nyolc-tízéves koromban úgy ismertem meg Budapestet, hogy felszálltam valahol egy villamosra, és elutaztam a végállomásig. Aztán vissza. És a következő nap egy másikra, és így tovább. Azért villamosra, mert ott nem féltem, mint az autóbusznál, hogy ha elromlik vagy eltérítik, nem találok haza. Legfeljebb visszagyalogolok a sínek mentén, gondoltam.) N a, most már igazán ideje indulni. Magam a Szentlélek téren szálltam villamosra, miután megcsodáltam az aluljáróba épített liftet, a látszóbeton peremtetőt meg az átlátszatlan betonlábakat, amitől szerintem inkább bunkerre hasonlít az egész, nem pedig megállóra. (De anyagerős, az kétségtelen.) Ónfényezésben azonban semmi nem tesz túl ezen a szakaszon, minden megállóban külön tábla hirdeti, miért járunk annyira, de annyira jól az egyes felújításával — sok pontba van szedve mindez, csak annyit mondok. Vanmégjegyau- tomata meg járatinformáció, megfigyelőkamera és támaszkodópult - amennyire látom, egy rendes takarítónő is elkelne, mert szép vastagon megült a por mindenen. Persze, itt már nem füves a pálya (nem tudom, van-e értelme a füvesített villamossínnek, de nekem bizony nagyon tetszik — már látványnak sem akármi), pedig az a por ellen is segíthetne. (Ez ombudsmanért kiált: az egész angyalföldi szakaszon egy szál fű, annyi sincs. Ez nem igazság.) A többi, egyébként, rendben van: a régi kocsik is mennek, mint a meszes, öröm nézni, ahogy nyakra-főre előzzük a dugóban álló személyautókat. Azt ugyan nem értem, hogy ha már ennyi uniós pénzt ráköltöttek az illetékesek, miért nem építettek egy megállót a Margitszigetnél is, de hát nem kell nekem mindent érteni. En csak jövök-megyek, utazgatok és figyelek. Ez a dolgom. És örülök minden újnak ebben a városban. Jolsvai András
