XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2015-08-06 / 15-16. szám
Kitüntetett polgárőr Soltész János Mozdonytól a Népszigetig Egy kedvenccel a több mint ötvenfős állatseregletből Odaadó polgárőr-tevékenységéért tavaly a XIII. kerületi rendőrkapitány dicsérő oklevelében részesült, ez évben pedig a Budapesti Polgárőr Szövetség Szolgálati érdemérem bronz fokozatával tüntették ki. Jövőre lesz ötven éve, hogy kapcsolatba került kerületünkkel. Tizenhét éves volt, mikor szülőfalujából, a Szolnok megyei Tiszaszőlősről feljött a fővárosba. Akkor már birtokában volt a kovács szakmának: így kapott munkát a MÁV Mautner Sándor utcai (ma Szent László út) Hámán Kató Fűtőházában, ahol nem kevesebb, mint 148 gőzmozdony karbantartásáról gondoskodtak. Aztán jöttek a villanymozdonyok, ő pedig - haladva a korral - megszerezte a villamos-járműsze- relő szakmunkás bizonyítványt, és nemsokára villanymozdony-veze- tővé avanzsált. Vezette a többi között a Nyugati pályaudvarról Szob, Sturovo, illetve Záhony felé menő gyorsvonatokat, valamint a Szabolcs Expresszi. Közben önkéntesen rendőrködött a vízi rendészetnél. Önkéntes rendőrcsoportot szervezett a vasúton belül is, ez a csoport aztán a BRFK-hoz került, ő pedig hivatásos rendőr lett. De megint változtak az idők: a rendszerváltást követő átszervezések után a MÁV népszigeti, ipari vizet szolgáltató vízműtelepén folytatta. Azóta is itt dolgozik és itt is lakik a MÁV tulajdonában levő kis házban. Tíz esztendő óta már nyugdíj asként, a Soltészvíz Kft. vezetőjeként, három kollégával együtt üzemelteti a hatalmas négyhektáros területet, amelyen trafóház, gépház, víztározók és tizenkét vízműkút található. Polgárőrnek először 1994-ben jelentkezett a Kopátsy Sándor által akkor indított Kaszásdűlői Polgárőr Egyesületbe. Hogy mi motiválta, arról csak annyit mond: tenni akart a közrend és a biztonság érdekében. Ez az óbudai szervezet később feloszlott, ő pedig kérte felvételét a XIII. kerületi szervezetbe. Azóta is itt teljesít szolgálatot. Ügyel a rendre a Népszigeten, együtt dolgozik a dunai halászati rendészettel és a budapesti vasút- őrséggel. A polgárőrség járőrkocsijával kerületünk más részeit is rendszeresen felügyeli. Az árvíz ideje alatt is sokat dolgozott. A Népsziget viszonylag elhagyatott területén nem ritka a lányfuttatás, az autófeltörés, a MÁV kábeleinek darabolása, kerítésoszlopok és ablakok lopása a Ganz Gyár területéről és az itteni üdülőkből. Sok a notórius, visszajáró bűnöző. A szigeten eltöltött idestova negyedszázad óta az általa üzemeltetett területen valóságos kis farmot hozott létre. Először egy kecskéje lett, mondván, jó lesz fűnyíró helyett. Aztán szaporodott az állomány: ma már ötvenen fölül van a számuk. De vannak baromfik, kutyák, macskák, sok érdekes növény, no meg egy mesterséges gödörből lett tóban jó néhány teknős és komoly halállomány. Ellátásukra nem keveset fordít. Szerencsére azok, akik főleg hétvégeken rendszeres vendégek errefelé — különösen a legkisebbek élvezik ezt a mini állatkertet -, nemegyszer hoznak száraz kenyeret és egyéb eleséget az állatoknak. ■ Csop V. 2015. AUGUSZTUS 6. KERÜLETI HÍRNÖK Családi legendárium Örökség Színes kavalkád Kerületünk számos különleges család történetét őrzi. Ifj. Drávái Tamás 7 éves volt, amikor reggeli közben eldöntötte: külkereskedő lesz! Egy Svédországban élő apai jó barát külkereskedőként beutazta a világot, Budapesten a kisfiút mindig megvendégelte egy „villásreggelire”, közben mesélt élményeiről, munkájáról. így történt, hogy az alma messze esett a fájától. Ifj. Drávái Tamás ugyanis Vágó Nelly Kossuth-díjas jelmeztervező, képzőművész és Drávái Tamás belsőépítész, várostervező, szakíró fiaként látta meg a napvilágot. Kézenfekvő lett volna, hogy az ő karrierjét is a kézügyesség alapozza meg. A kisfiú azonban még a saját kezét sem szívesen rajzolta körbe. Őt az idegen nyelvek szépsége vonzotta, szorgosan tanulta is őket. A családnak köszönhetően kiskorától utazhatott, világot láthatott. Barátaiknak köszönhetően értelmiségiek színes kavalkádja vette körül már gyerekkorától az alkotóműhelyként is szolgáló Kassák Lajos utcai otthonunkban.-Az édesanyám az angolkisasz- szonyoknál tanult, az alkotás vágya már fiatalon megérintette, tudatosan készült jelmeztervezőnek. Az iskoláiban temérdek óra alatt elkobzott rajzot, grafikát és ruhatervek kezdeményeit adták vissza büszke tanárai a tanév végén - meséli Vágó Nellyről a fia. Ifj. Drávái Tamás saját vállalkozásának építése mellett izgalmas kihívásnak tekinti, hogy szülei örökségét fenntartsa és formálhassa. E célból többféle online platformot hozott létre. Vágó Nelly művészetének kedvelői az otthonukba is megrendelhetik hamarosan az alkotásait art print formában. Továbbá grafikáiból igényes készség- fejlesztő játékok tervei készültek, melyek újra divatosak a gyerekek körében. Ifj. Drávái Tamás édesapja belsőépítész, várostervező és szakíró volt. Drávái Tamás foglalkozott urbanisztikai és építészeti pályázatokkal is, melyekből többet el is nyert pályaműveivel. Laboratóriumok, levéltárak tervezése mellett újságcikkeiben a tervezés és a városrendezés kapcsolatát szorgalmazta. A kor legmeghatározóbb építészvállalatainál szerzett tapasztalatokat, még Paskai László esztergomi bíboros, nyugalmazott Esztergom—budapesti érsek megbízásából is tervezhetett.- Ma is őrzök egy édesapám által tervezett dohányzóasztalt és a Fehér Galamb étterem (szerk.: a Budai Várban működött) cimbalmos székeinek egyikét. Egyedien faragott mintázatát mindig megcsodálj ák a hozzánk érkezők - meséli ifj. Drávái Tamás. — Édesapám és kishúga korán elvesztette apját, így Antalfíy Gyula aranytollas újságíró, művelődéstörténész és szakíró nemcsak nevelőapává, hanem kiváló nagypapává is vált. Ma is több Antalfíy Gyula-könyv közismert, az „Édes hazánk” című műve az iskolákban kötelező tananyag volt hosszú éveken át. Bölcsessége és kimagasló műveltsége folytán a család meghatározó alakja lett. A kor befolyásos íróival folytatott barátsága okán a családi legendárium telítődött izgalmas történetekkel — emlékszik vissza ifj. Drávái Tamás. ■ Bárd Noémi Polli CSALÁDI LAP AZ (fl)« BEMUTATJA: IX. EURÓPAI KERTI VASUTAK TALÁLKOZÓJA 2015. AUGUSZTUS 22-23.10H-18M ..AHOI. NAGY MOZDONYOK KÖZÖTT ZAKATOL A KISVONAT...*’ • KERTI VASÉIUL MOZDONY MODELLEK, GŐZGÉPEK KIÁLLÍTÁSA • UTAZÁS A KÍ LEÓLDI KEKTI VASÚTI MOZDONYOK VONATAIN • LEGO* KOCKÁKBÓL ÉPÍTETT TEREPASZTAL, LGB TEREPASZTAL KIS GŐZMOZDONYOKKAL MJ :Zj/s* PORT.hu • Optika INGYENES SZEMVIZSGÁLAT Vegye kézbe engedményét! A kedvezmény a keret árából a kockákkal dobott értéknek megfelelő százalék! LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9-00-18.00 ■ szombat 9.00-13-00 Telefon: 288-6960