XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2015-04-16 / 8. szám

Ilg Mozaik 2015. április 16. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Társasházi ügyek Tömöri utca 17-23. A Napsugárház Vera nénije A közösség tagjait feltétel nélkül fogadjuk el Filó Imréné 10. éve igazgatja a Tömöri utcai I. Lakásfenntartó Szövetkezetét. Számos esetben si­keresen pályáztak. A megtakarítá­sokból újabb felújításokat végeztek el. Egy igényesen kívül-belül fel­újított, családias légkörű panelház­ban találkoztam az örökifjú Vera nénivel. Mi a titka Vera néninek és a Tömöri utca 17—23-nak? — Amikor a tulajdonosok 2005- ben megválasztottak elnöknek, azt sem hitték el, amit kérdeztem. Hu­szonhat év alatt alig történt valami, nem volt már bizalom a Lakásszö­vetkezet vezetőiben. Megválasztá­somkor Váci Mihálytól idéztem: „Nem elég az útra lelni, az úton menni kell.” Rálelek az útra, és el­indulok elöl, ha velem jönnek, na­gyon messze eljutunk, ígértem. A tulajdonosok hitték is, meg nem is, de inkább nem, hogy megvalósul­nak a célok. 2006-ban a 26 éves erkélyek tel­jes felújítását kezdtük el az úton ál­lók ellenére. 2008-ban a tulajdonosok 91%-a mondott igent a Panelprogramra, bár sokan féltek, hogy jelzálog ke­rül a lakásokra. A projekt 210 mil­lió Ft volt, a Lakásszövetkezet 134 millió Ft hitelt vett fel, és 67 millió Ft állami támogatást kapott. Egy év alatt megcsináltuk. Tavaly szep­tember 2-án volt a végtörlesztés. A hitelt LTP-lefedéssel, kamatmen­tesen fizettük vissza. Az eredmény 50% fűtésmegtakarítás. A megta­karítás több volt, mint a nyílászá­rók nélküli törlesztőrészlet. 2008-ban megszüntettük a sze- métledobókat, ezzel 40 tulajdonost juttattunk tárolóhoz, és a szemét­előtömörítő préssel havi közel 300 ezer Ft megtakarítást értünk el. 2010- ben lecseréltük a szenny­vízhálózatot, a pince villanyvezeté­keit, a kaputelefont, a belső világí­tást mozgásérzékelősre. Led izzók vannak az összes világítótestben. 2011- bena teljes belső lépcsőház felújítását végeztettük el. Burkolás, festés, mázolás. 2013-ban önkormányzati ka­matmentes hitellel felújítottuk a te­tőt és a villámhárítót, a költségmeg­osztókat online rendszerre tettük— beszél az elmúlt időszak eredmé­nyeiről az elnök asszony. Amikor az aktuális feladatokról kérdezem, elmondja, hogy folya­matban van egy önkormányzati hi­telük, most kerül a közgyűlés elé szavazásra, hogy az összes vízórát bekapcsolják a távleolvasási rend­szerbe. A szellőzőberendezést minden­képpen fel kell újítani, erre érvé­nyes írásos szavazat van, de álma­ink között van a vízmelegítési hődíj kiváltása — mesél a terveiről Vera. — Mi a sikere\, eredmények titka? — kérdeztem Vera nénit.- Az elért eredményeinkre mél­tán lehetünk büszkék, de a megtett út nem volt kisasszonyséta. A leg­fontosabb, hogy a közösség tagjait feltétel nélkül fogadjuk el, még azt is, aki mindig szembemegy. A kö­zösség érdekeinek képviselete, a közös tulajdon gondos kezelése, a jó gazdálkodás. Nagyon fontos az igazgatóság jó együttműködése, a tulajdonosok támogatása, bizalma, együttműködésük a feladatok vég­rehajtásában. És hadd köszönjem meg gondnokunknak, Anikónak a munkáját, aki éjjel-nappal min­dent megtesz a ház nyugalmáért, a hibák elhárításáért. Boldog vagyok, hogy ilyen közösségért dolgozha­tok, remélem, egészségem még sokáig engedi a folytatást. ■ Kassai Gizella Fotókiállítás 5 év képekben Budapesti 00 Ötödik szülinapját ünnepli idén a Budapesti 00 elnevezésű civil épí­tészettörténeti program, amely a főváros — adott évben — százeszten­dős házait hivatott bemutatni az érdeklődő nagyközönségnek. Ezút­tal április 18—19. között nyitják meg a rendezvényhez csatlakozó la­kóközösségek és intézmények a centenáriumi épületek kapuit. Az ötödik alkalom lehetőséget kínál arra is, hogy a szervezők összegez­zék az eddigi rendezvények történéseit, ezért Minden ház érdekes! Budapesti 00fotókiállítás — 5 év képekben címmel az elmúlt fél évtized legjobb fotóiból nyílt kiállítás április 8-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (VIII., Reviczky utca 1.), a tárlat május 9-éig a könyvtár nyitvatartási idejében tekinthető meg. Az ötödik évforduló lehetőséget ad arra, hogy ne csak az idén 100 éves házak vegyenek részt benne, hanem azok is, amelyek 1911-1914 között épültek. így összesen hatvan lakóház, iskola, templom és köz- intézmény készül születésnapi programokkal. Az évfordulóban és ünneplésben tucatnál is több XIII. kerületi épület érintett, ám a 104 éves - a Hírnök 2011. december 14-ei számában bemutatott - Kárpát utca 7/B-n kívül a többiek sajnos nem jelezték csatlakozásukat a ren­dezvényhez. Kárpát utca 7/B Jövök-megyek 120. ékes, napsütötte délelőtt á Kárpát utcában. A RaMud­varára, a Bessenyei utcai szárnyon hatalmas kamion hátrál be, az esti előadásra érkeztek a díszletek- Az étterem teraszát szorgos kezek bő­vítik, egy konténerből éppen murva kerül a talajra, a túloldalon narancs- sárga mellény es közmunkásokpihen- nekapadokon, arcukat a napnakjor- dítva. Békességet csend honol errefe­lé, a bátrabb madarak már hangol- naka tavaszra, a sarokról a beforduló troli csikorgása hallik, a panelházak között valaki új motorját túráztatja. Odabent, a kultúrház belsejében is álmos csend fogad. A portások újsá­gokba merülnek (lehet, hogy épp a napi feladatokat tekintik át újságsze- rü sillabuszokból), a könyvtár még zárva, a falakon az új kiállítás képei ébredeznek. Alig van nesz, néhány korán kelő ezüsthajú őszike érkezik csak, aztán eltűnikaz Ószikék klubja tejüveggel védett ajtaja mögött. Me­rengésre való az idő. Azért is jöttem ilyen korai órán: azt akartam, hogy senki se zavarjon meg, amikor először látom a Radnó- ti-emlékszobát. Hogy legyen időm elálldogálni, elolvasni az elolvasan- dókat, felidézni az élményeket, me­lyek ehhez a költőhöz fűznek ~ vagyis hogy legyen időm a rítusra, fejet haj­tani egy művészi teljesítmény és egy emberi dráma előtt, s így újabb gesz­tussal fűzni magamat egy közösség­hez, melyet némileg hebehurgyán ha­zának nevez a közemlékezet. Bevallom, most, hogy felidézem ezt a néhány nappal korábbi délelőt­töt, zavarban vagyokegy kicsit. Vala­mi olyasmiről kell beszélnem önök­nek, arm számomra eszmélésem első pillanatától természetes, mély és el- téphetetlen köteléket jelent, de ame­lyet mostanában mintha menlevél­ként vagy különleges bánásmódra jo­gosító igazolványként hordanának egyesek: a hazaszeretetről. Azt pedig igazán nem szeretném, ha bárki is azt gondolná rólam, éppen most ültem fel egy üres divathullámra. Úgyhogy inkább elmesélem, hogy számomra a nagy elődök Iránti tisz­telet (és annak minden megnyilvá­nulása) a haza iránti hűség egyik úg- fontosabb eleme. Szinte mindegy is, miben emelkedett a többiekfólé, az­zal ezt a közösséget gazdagította. Úgyhogy nekem egyként fontos a Bartók emlékháza, a Csonka János műhelye vagy a Szusza sírja—amikor felkeresem őket, ezt a kapcsot erősí­tem. Persze, az irodalmárok állanak hozzám a legközelebb. Kazinczy széphalmi emlékoszlopa, Berzsenyi nikjai portája, Vörösmarty sírja a Ke­repesiben, Petőfi egyik (?) szülőháza Körösön olyan helyek, melyeket idő­ről időre meglátogatok■ Hogy a töb­biről most ne is beszéljünk■ És most már közéjük tartozik ez a különös Radnóti-emlékszoba is. Különös, mondottam, hiszen az emlékszobák önmagukban is sajátos szerepet játszanak az emlékezetben. Nem tudjákfelidézni a múltat, csak utalnak Sűrítve emlékeztetnek a hősre, akire éppen emlékezünk- (Örök vlta persze az irodalomtörté­nészek között, hogy mennyi köze van az utókornak a művész hétköznapi életéhez, intimitásaihoz, ruhatárá­hoz és esernyőjéhez, fontos-e ma is, hogy ivott-e kávét, mielőtt alkotni kezdett és hogy mit látott az ablaká­ból, vagy csak a ránk maradt művek­kel kellene törődnünk• vn minden­esetre az előbbi állásponton vagyok- Aki elnézegeti Kazinczy lúdtollát, az tudja csak felfogni, milyen fizikai megterhelést jelentett annak a S0K ezer levélnek a megírása, s aki a Veres Pálné utcában szembesül azzal a ténnyel, hogy Adynak ez volt az első pesti lakása — halála előtt három év­vel jutott hozzá csak ~ az mélyebben érti a Nyugat vezérének életművét.) Ez a virtuális szoba is sokat elárul a Radnóti-házaspárról. A rend iránti vágyukat éppúgy, mint a modernitás és a hagyomány kjbékftésére tett tö­rekvésüket, a népi értékek iránti nosz­talgiát, a kultúra mindenekfelett va­ló voltát, az alkotómunka iránti tisz­teletet, a szabadságvágyat (aki olyan lakást választ, ahonnan a Dunát lát­ja, nagyon vágyik a szabadságra), na meg azt a fajta hazaszeretetei, amely­ről fentebb beszéltem. (Nézzékmeg a fényképeket a falakon.) És persze be­szél ez a szépen, értőn és féltőn re­konstruált és kicsinyített múzeumi tér (dicsérjünk meg itt mindenkit, akit illet, adományozót és befogadót, rekonstruálót és kurátort, de még a szőnyegrestaurátort is) a tisztes, értel­miségi szegénységről éppúgy, mint a görög eposzokba illő feleségi hűség­ről: az asszonyról, aki hét évtizeddel a férje halála után is ugyanott, ugyanazon bútorok között élte az életét. Egy kis kiállítási térrel gazdagabb lett a RaM. És egy komoly élmény­nyel lettünk mindannyian gazda­gabbak­V Jolsvai András

Next

/
Thumbnails
Contents