XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-04-03 / 7. szám

Egészség 2014. ÁPRILIS 3. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlege Gyermekkor Alapítvány Röntgenrendszer ajándékba A korszerűbb, részletgazdagabb felvételek készítésére alkalmas berendezés elősegíti a kis be­tegek gyorsabb gyógyulását A Szegedi úti rendelőben már bizonyított, még jól használha­tó radiológiai eszközöket a raktáron levő, hat-nyolcmillió fo­rint értékű lemezekkel együtt térítésmentesen átadják a Ma­darász utcai kórház Qyérmékkor Alapítványának A berendezéseket dr. Újváry Mariann osztályvezető főorvos mutatta be az ünnepség résztve­vőinek. Dr. Tóth József polgár - mester, a kerület országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt, hogy a helyi önkormány­zat kiemelt figyelmet fordít a gyermekek nevelésére, ellátá­sára. Ezután az önkormányzat nevében a kórház osztályainak játékcsomagokat adott át, majd az intézmény egykori igazgatójá­nak, díszpolgárunknak dr. Ke­mény Pálnak az emléktábláját is megkoszorúzta polgármeste­rünk. Az ünnepélyes átadáson részt vett Holopné Schramek Kornélia alpolgármester és dr. Hertzka Péter, a XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat főigazga­tó főorvosa is. A Gyermekkor Alapítvány ku­ratóriumi elnöke, dr. Kemény Já­nos főorvos az alapítvány nevé­ben méltatta a kerület tettekben is megnyilvánuló segítségét a gye­rekek gyógyításában. (CSOP) A Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlegében március elején helyezték üzembe azt a foszforlemezes digitális röntgenértékelő rendszert, amelyet nemrégiben a XIII. kerületi önkormányzat adományozott a Gyermek­kor Alapítványnak. A korszerűbb, részletgazdagabb fel­vételek készítésére alkalmas berendezés elősegíti a kis betegek gyorsabb gyógyulását, hiszen pontosabb diag­nosztikus munkát tesz lehetővé. Dr. Tóth /ózse/polgármester még decemberben jelentette be, hogy a képviselő-testület egyet­értésével a Szegedi úti rendelő­ben már bizonyított, még jól használható radiológiai eszközö­ket a raktáron levő, hat-nyolcmil­lió forint értékű lemezekkel együtt térítésmentesen átadják a Madarász utcai kórház Gyermek­kor Alapítványának. Március 27-én kis ünnepség keretében avatták fel új helyén a kerület adományát. Optika INGYENES SZEMVIZSGÁLAT MINDEN KERETRE! Bármilyen lencsével! Akciós lencsével is! Részletek a boltban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9.00-18.00 ■ szombat 9.00-13-00 Telefon: 288-6960 Életmódnap Biomesekoncert Családi hétpróba Május 10-én 15. alkalommal ren­dezi meg a KULT13 Divízió a csa­lád minden tagja számára érde­kes egészségpraktikákat felvo­nultató Életmódnapját. Most már harmadik alkalommal a RaM - Radnóti Miklós Művelődési Központ - kertje ad otthont a rendezvénynek, amely 15 órakor kezdődik. A délutáni órákra a kert benépesül az egészséges élet­módot szolgáló bio- és reformter­mékekkel, egészségügyi szolgál­tatásokkal, tanácsadásokkal, színpadi programokkal, játékok­kal, sportolási lehetőséggel. Az érdeklődő családok apraja-nagy- ja egészséges termékeket tartal­mazó ajándékcsomagot nyerhet, ha a helyszínen benevez a Csalá­di hétpróba versenybe. A frissítő mozgás és a közös játék után biobüfé és teaház várja egészsé­ges finomságokkal a rendezvény­re kilátogató vendégeket. A leg­apróbbak ökojátszóház, kézmű­ves foglalkozás és bábelőadás se­gítségével, játékosan ismerked­hetnek a fenntartható életmód érdekében végezhető tevékeny­ségekkel. A színpadon látható lesz még divatbemutató újra hasznosított anyagokból, inter­aktív táncprodukciók és végül Gubás Gabi színművésznő Teljes kiőrlésű biomésekoncertje zárja az előadások sorát. A rendezvényre a belépés díj­talan, a szervezők minden érdek­lődőt szeretettel várnak!

Next

/
Thumbnails
Contents