XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2014-04-03 / 7. szám
Múltidéző 20 14- ÁPRILIS 3. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Építészetünk A-tÓl Z-ig Hamarosan jön a 4. BudapestlOO A tizenkét „szépkorú A XIII. kerületből - lapzártánkig - két, a Pannónia utca 9. (lent) és a Gogol utca 22. (jobbra) számú ház lakóközössége jelezte, hogy biztosan csatlakozik az idei BudapestlOO elnevezésű, április 26-án és 27-én megtartandó fővárosi civil programhoz. Az izgal- ! más „időutazó” eseményen a centenáriumukat az adott esztendőben ünneplő budapesti épü letek nyitják meg kapuikat az érdeklődő nagyközönség előtt. Az említett két ház mellett valószínűséggel még egy újlipótvárosi épület, a Hegedűs Gyula utca 16. is kitárja kapuit a százéves budapesti házak nyitott hétvégéjén, mely egy olyan rendhagyó, immár negyedik alkalommal megrendezendő kulturális fesztivál, ami az egész fővárost megmozgatja. A Kortárs Építészeti Központ (KEK) és az OSA Archívum kezdeményezésében megvalósuló nagy ren dezvényhez a kezdetektől, 2011 óta évről évre egyre több ház csatlakozik, a látogatók száma pedig tavaly már meghaladta a 18 ezret. A rendezvény alapja a lakók, lokálpatrióták és önkéntesek közös munkája azért, hogy felhívják a figyelmet az épített környezeti értékekre és reagáljanak az egyre erősödő társadalmi elszigetelődésre. A BudapestlOO újabb két elismeréssel is gazdagodott az elmúlt időszakban: a Summa Artium kulturális árverésen jelentős támogatást szerzett, emellett hetedik lett a Highlights Budapest versenyben. A fesztivál lakókapcsolati felelőse, egyben az Angyalföldi Hely- történeti Gyűjtemény koordinátora, Maczó Balázs kulturális munkatárs a Hírnöknek elmondta, a XIII. kerületben - az említett három mellett - idén további kilenc ház érte meg a századik évét. Köztük azonban van olyan, amelyik nem pont száz éve épült, de 1914-ben történt rajta valamilyen fontos, például szerkezeti nagyátépítés, mellyel új jelleget ♦ ♦ ♦ kapott. Van olyan is, amelyik több évig készült, de az építési engedélyét 1914'ben adták ki. A helytörténész adatai alapján ezek a centenáriumi épületek idén a következők: Béke utca 12., Csanády utca 21., Hegedűs Gyula utca 49-51., Kartács utca 20., Lehel utca 4/C és Lehel utca 14., Petneházy utca 44., Radnóti Miklós utca 23., Reitter Ferenc utca 3. K.A.I. (Köszönjük az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény segít- ségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) Jövök'tnegyek 99. O lvasom az újságban (bizony, bizony, mert én nemcsak írom az újságot, hanem olvasom is: ezzel egyfelől szerény, de állandó olvasóközönséget teremtek magamnak, másfelől pompás témaötletekre lelek, miként most is), hogy megnyílott a RAM-ban a Rockmúzeum. Nosza, gondoltam, erről magam sem maradhatok le. Elvégre a fiatalságomról van szó. H anem elöljáróban kénytelen vagyok elárulni önöknek, hogy-báréletkorilagmódom lett volna rá - sosem tartoztam a lelkes beatnyikek közé. Nem jártam a legendás klubokba, nem másoltam orsós magnószalagokat, nem faragtam lapgitárt a sufniban és nem tűztem a mellemre műanyag brossokat a kedvenc zenekarom nevével. Persze, én is megnövesztettem a hajam, ahogy mindenki, én is olvastam a slágerlistát az Ifjúsági Magazinban, én is vettem használt bakelitlemezeket a Tangón, én is feltűntem az Ifiparkban, láttam élőben a Radics Bélát és Verőcén az Illést, és nekem is volt kedvenc zenekarom (azLGT), de nem voltam fanatikusa e fiatalos kultúrának, nem álltam órákig egy-egy koncerthelyszín bejáratánál, reménykedve, hogy bejutok, nem gyűjtöttem autogramot és relikviákat. M indezt nem azért bocsájtot- tam előre, hogy dicsekedjek, vagy panaszkodjak, hanem azért, hogy világossá tegyem, RAM-beli látogatásomkor is meg tudtam őrizni legendás objektivitásomat. Nem azért mentem, hogy találkozzam egykori önmagámmal, és elájuljak az örömtől, hogy láthatom, mondjuk, a Szörényi gitárját. (Mert egyébként láthatom.) De azért sem, hogy megmosolyogjam a régi idők lovagjait, akiknek mára bizony megrozsdásodott egykor legendás páncélja. Hanem azért, hogy megnézzem, mit lehet egy ilyen ötletből kihozni. E gy idős hölgy érkezik épp előttem, megrökönyödik kissé, hogy belépődíj is van (ötszáz rénusi forintot számítanak fel mindazoknak, akik elég felelőtlenül nem a tizenharmadik kerület lakói), megkérdezi hát, kézenfekvő menekülési útvonal gyanánt, van-e nyugdíjasjegyi Ez a mondat, bevallom, mosolyt csal az arcomra, pedig logikus, a múzeumok többségében az idősek bizonyos kímélettel kezeltetnek, pénztárcájukra való tekintettel. (Kivéve az Állatkertet, ott csak hét elején lehet valaki nyugdíjas.) Mindazonáltal e kérés itt úgy fest, mintha az ember a boldogult Vidámparkban kérne nyugdíjasjegyet a hullámvasútra. Rögtön helyben is vagyunk, mielőtt beléptünk volna, gondolom magamban, hiszen a beatzene maga volta fiatalság, a nemzedéki lázadás. Hogyan lehet akkor múzeumba tuszkolni? E z, válaszoljuk meg magunknak is, bizony, alapkérdés. Jagger, a Roling Stones frontembere valami olyasmit mondott hajdan, hogy ha negyvenéves kora után fölmegy a színpadra, lőjék le onnan. Lennon meg megírta, milyen lesz ő, ha hatvannégy éves lesz: ezen akkor jót nevettünk. Egy Beatles nem öregedhet meg! (Szegény Lennon aztán, önhibáján kívül, így is tett.) Vagyis a fő kérdés az, hogyan öregedhet meg egy mozgalom, amelynek legfőbb értéke a fiatalsága, az idősekkel szembeni lázadása? H át úgy, hogy nem öregszik. Illetve és pontosabban úgy, hogy nem hajlandó észrevenni az öregedést. Egy igazi beatzenész (tudom, tudom, ma már popzenésznek hívják) ma is ugyanúgy növeszti a haját, ugyanolyan bőrruhákba tuszkolja egyre fáradóbb testét és ugyanazokat a számokat játssza ugyanúgy, mint régen. És minthogy ráadásul ugyanazoknak játssza e számokat, a kollektív, jótékony öncsalás hibátlanul működik. A mai hatvanas közönség ma is ifjú lázadónak látja a mai hatvanas zenészbálványát, és a kör ezzel tökéletesen bezárul. Aki ebből a legendás nemzedékből meglátogatja a Rockmúzeumot, hazatalál. D e mi van a mai fiatalokkal? - tettem fel magamnak a kérdést, miközben lassan besétáltam a fogadótérbe, ahol egy hatalmas Budapest-térképen keresheti ki a látogató kedvenc egykori zenekarának fellépéseit. (Előtte egy füzet, aki hiányosságot talál, jelezze: máris számos megjegyzést olvashatunk.) A falakon fotók, plakátok. (Kedvencem egy 1988-as majálisra hív, Himnusz, ünnepi beszéd, Internacionálé, Pokolgép. Jelszó: Megújuló nemzeti egységgel a haladásért.) Éppen belépek a főcsarnokba (vajon milyen funkciót álmodtak ennek a RaM tervezői anno?), amikor egy tinédzserpár érkezik, kézen fogva. Első randevúnak látszik, mozihoz még korán, sétálni a kinti eső nem engedi őket. A fiú - műszaki érdeklődésű lehet- egyfolytában beszél, gitárokról, erősítőkről, mikrofonokról, a lány csak mosolyog, pirul, hogy neki milyen egy okos udvarló jutott. A fiú a történeti részeket átugorja, végre is a nagyszüleiről van szó, én se tudom, hova járt táncolni a nagyanyám a harmincas évek Budapestjén. (És ha tudnám, akkor se mondana nekem semmit.) Ez a jelenet egészen felvidít, van jövője a múltnak, gondolom, és ráérősen elbeszélgetek a helyiekkel arról, hogy nemsokára koncertek is lesznek a Rockmúzeumban. JoisvAi András