XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2014-04-03 / 7. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2014. ÁPRILIS 3. Aktuális Közfoglalkoztatás Elindult az új program A kerület duplán túlteljesít Tavaly 613 munkanélkülinek ajánlották fel a programban való részvételt A képviselő-testület februári ülésén felülvizsgálta a korábban kidolgozott közfoglalkoztatási tervét. Ennek indoka, hogy a közfoglalkoztatás átalakítása miatt megszűnt a korábbi közmunkaprogram, a közcélú munka és a közhasznú munkavégzés. Az eddigi közmunkaprogramok szerepét és funkcióját a közfoglalkoztatás új, egységes rendszere tölti be. A közfoglalkoztatás, a törvényi megfogalmazás szerint a munka- viszony egy speciális formája, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerőpiacra. Átmeneti munkalehetőséget biztosít azok számára, akiknek az önálló álláskeresése hosszú ideig eredménytelen. A közfoglalkoztatási jogviszony csak határozott időre, legfeljebb 11 hónapra létesíthető. A rendes munkaidő időtartama napi 4, 6 vagy 8 óra lehet. A közfoglalkoztatott bére 77 300 forint, vagy - középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltése esetén, ha rendelkezik a munkakör betöltéséhez szükséges végzettséggel és szakképesítéssel - 99 100 forint. Mivel a közfoglalkoztatott jogosultságot szerez társadalombiztosítási és nyugellátásra, ennek megfelelően az ő bérét is terhelik levonások: személyi jövedelemadó (16 százalék), nyugdíj járulék (10), egészségbiztosítási járulék (7), munkaerő-piaci járulék (1,5 százalék) . A kerületben a regisztrált álláskeresők száma az utóbbi években folyamatosan növekszik;.a 2011-es3185-ról2013 azonos időszakára 343-mai emelkedett, arányuk jelenleg 4,87 százalék. Különösen az 55 év felettiek aránya magas, 2011-ben 14 százalék volt, ami 2013-ra 18 százalékra nőtt. Közöttük a felsőfokú végzettségűek aránya 15,9, illetve 17 százalék. (Alapfokú végzettségű vagy az ez alattiak száma 383 fő, középfokú végzettséggel 45-en, felsőfokúval 85-en rendelkeznek). Tavaly 613 munkanélkülinek ajánlották fel a programban való részvételt, közülük 385-en, a regisztrált álláskeresők 10,9 százaléka dolgozott valamennyi ideig közfoglalkoztatásban. Akik nem vállalták, 62 százalékuk foglalkoztatás-egészségügyi problémára hivatkozott, 7 százalékuk munkáltatói igazolás szerint elhelyezkedett. Mivel 31 százalékuk nem indokolta a döntését, ezért részükre megszüntették a foglalkoztatáshelyettesítő támogatás folyósítását. A közfoglalkoztatottak takarítást végeztek a Rákos-patak északi oldal-Tatai út-Madridi út- Dugonics utca-Váci út-Meder utca-Duna által határolt területen, más alkalmakkor a Rákospatak déli oldal-Tatai út-Dévé- nyi út-Róbert Károly körút-Du- na között, valamint a Róbert Károly körút-Vágány utca-Bulcsú utca-Bulcsú park-Váci út-Go- gol utca-Ujpesti rakpart-Duna által határolt területen. A közfoglalkoztatás új rendszerével szemben aggályok is megfogalmazódtak, mert nem veszi figyelembe a tárgyi és személyi feltételeket, a programban részt vevő önkormányzatok szükségleteit, a közfoglalkoztatottak készségeit és képességeit. A télen tartott közfoglalkoztatási oktatás szervezése elkapkodott, előkészítetlen volt, a tananyagok kidolgozottsága megkérdőjelezhető volt. A képzési helyszínek kiválasztása sem volt megfelelő, a kerületben első körben kij elölt hat iskolában más városrészekben élőket oktattak volna. A köznevelési intézmények intézményi tanácsa az üzemeltető önkormányzattal együtt teljes joggal tiltakozott. A köz- foglalkozottak első órái az érintett iskolákban egybeestek a délutáni tanórákkal, valamint a napközis és a szakköri foglakozásokkal. A kerület azt szeretné, ha a munkanélküliek közül minél többen tudnának bekapcsolódni a programba. Ezért idén - az eredeti terv szerinti - 660 embernek ad lehetőséget a helyi közfoglalkoztatásban való részvételre, és biztosítja annak pénzügyi és szervezeti feltételeit. Az új törvényi feltételekkel a közfoglalkoztatás március l-jétől indult, a kerület számára központilag engedélyezett 213 fős létszáma felét sem éri el az önkormányzat által felvállaltnak. A foglalkoztatási költségek tervezete erre az évre 315 millió forint, amiből a szükséges önkormányzati önrész 95,5 millió. A visszaigényelhető támogatás 219,5 millió forint. J.G. Közfoglalkoztatottnak lenni státusz lehet a munkanélküliek között. Ezt jelzi a korábbiakhoz képest magasabb bér, a szigorú feltételek is, és az, hogy ki töltheti be a státuszt. De olvasható az is a Közfoglalkoztatotti törvényben (Kftv), hogy milyen szankciók alkalmazhatók. Például: a Kftv. három hónapra kizárja a közfoglalkoztatásból mindazokat, akiket tanköteles gyermekük mulasztása miatt szabálysértés elkövetéséért három hónapon belül jogerősen elmarasztaltak. Építőipari nívódíj Elismerés mind a négy közreműködőnek Táblaavatással köszöntötték a RaM „alkotóit” Idén március 24-étől emléktábla is hirdeti, hogy a RaM, azaz a Radnóti Miklós Művelődési Központ Építőipari Nívódíjat nyert el. Az elismerést valamennyi közreműködő megkapta, így az önkormányzat, mint építtető, a XIII. Kerületi Köz- szolgáltató Zrt. mint lebonyolító, Vadász György, az épület tervezője és a kivitelező, a Magyar Építő Zrt. A nívódíjat hirdető táblát avató ünnepség első megszólalója, dr. Tóth József polgármester gratulált mind a négy nívódíjban részesüknek, majd kiemelte, nem érzi érdemtelennek az elismerést. A kerület tavaly arculatot váltott. Budapesten az elmúlt időszakban épült 3,2 millió négyzetméternyi irodafelületből egymillió ebben a városrészben épült meg, ezek nagy része pedig a minőséget képviseli, hiszen 70 százalékuk „A” kategóriás. Míg 1994-ben 54 ezer volt a kerületi lakások száma, mostanra elérte a 72 ezret. A kerület az elmúlt időszakban 44 díjat kapott, és egyiket sem politikai alapon, hanem a szakma ítélte őket oda. Közöttük hét önkormányzati beruházás is elismerésben részesült, így valamilyen építészeti díjat kapott a polgármesteri hivatal épülete, a Lehel Csarnok, a Pannónia Általános Iskola és a Révész utcai komplex orvosi rendelő. Ugyancsak hét díjat kaptak egyéb, nem önkormányzati beruházásban épült kerületi irodák, intézmények. Mint azt a polgármester elmondta, örül a díjnak, bár az önkormányzat nem a díjakért dolgozik, hanem egy élhető kerületért, a körülményekért, hogy jó legyen itt élni. Hiszékeny Dezső alpolgármester elmondta, a gondolat fogantatásától a megvalósulásáig valamennyi mozzanatát felügyelte a RaM megszületésének, mely a XIII. kerületi közösségi, kulturális élet meghatározó intézményévé vált. Dicsérte a tervezőt, aki gondolatgazdagon, nagy kreativitást mutatva tervezte meg az épületet. A beruházás határidőre és a tervezett költségen belül valósult meg, az pedig külön öröm, hogy az igényes újlipótvárosi lakosság befogadta az intézményt, most pedig a szakma is elismerte a beruházást. Vadász György Ybl- és Kos- suth-díjas tervező nagy lehetőségnek tartotta, hogy kollégáival megtervezhette az épületet, és úgy érzi, befogadta őt a kerület. Pallai Tibor, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány kuratóriumának elnöke gratulált a projektben résztvevőknek. Összegezve a díjazás előzményeit, elmondta, e „szűkös” időben is 26 színvonalas pályázó közül kellett választaniuk, így esett a sok jó közül a legjobbra a választás.