XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2014-03-20 / 6. szám
a Mozaik 2014. MÁRCIUS 20. * XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Társasházi ügyek Új hivatalnál a törvényességi felügyelet Jönnek a konfliktuskezelő jegyzők? Egy ex lex állapot feloldására tesz kísérletet a jogalkotó azzal, hogy idén február l-jétől a társasházak törvényességi felügyeletét a jegyzőkre bízza, a civil szervezetek feletti törvényességi ellenőrzés szabályainak megfelelő alkalmazásával. Az erre vonatkozó módosítást december közepén szavazta meg a parlament, melyet - különös módon - a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényhez adtak be, közvetlenül a zárószavazás előtt. Szerkesztőségünktől többen is kérték, hogy lapunk foglalkozzon a társasházak törvényességi felügyeletének kérdésével, melyre több kísérlet is született az elmúlt években. A ma is hatályos — többször módosított — társasházi törvény 2003-ban született. E lakó- (tulajdonosi) közösségek törvényességi felügyeletét 2010 elejétől az ügyészség látta el, mely adott esetben bírósághoz fordulhatott. Ezt a szabályt a kormány 2010 júniusában kivetette a vonatkozó jogszabályból, így a társasházak azóta törvényességi felügyelet nélkül működtek. A hvg.hu beszámolója szerint a Társasházak és Társasházkeze- lök Országos Egyesülete (TTOE) által összeállított törvénymódosító javaslatcsomag is első helyen említette a törvényességi felügyelet visszaállítását, ezért a szervezet Bék Ágnes elnökre hivatkozva üdvözli a változást. Az új, némiképp ellentmondásos jogszabályi helyzetet elemzi a Népszabadság február 17-ei számában Hidasi Gábor ügyvéd, kiemelve azt: „A jegyzők új feladata lényegében a társasházi konfliktus kezelése. Ez hatalmas munkateher az egyébként sem alulfoglalkoztatott önkormányzati jegyzőknek. (...) A jegyzők csak az SZMSZ (szervezeti és működési szabályzat- a szerk.) által létrehozott szervezet és annak működése felett gyakorolhatnak törvényességi felügyeletet. Ez okozza azt is, hogy egyáltalán nem gyakorolhatnak semmilyen felügyeletet a szervezettel nem rendelkező, hatlakásosnál nem nagyobb társasházak fölött. A jegyző megvizsgálhatja a közös képviselet, a számvizsgáló bizottság és a közösség más szerveinek a működését abból a szempontból, hogy megfelel-e a jogszabályoknak, az alapító okiratnak, az SZMSZ-nek, ideértve a házirendet is. (...)” A szerző utal arra is, ha a társasházközösség működésének törvényessége másképpen nem biztosítható, a jegyző ugyan keresettel fordulhat a bírósághoz, de nem teheti ezt olyan ügyekben, melyekben nincs törvényességi felügyeleti joga. „A jegyző csakis a társasházközösség ellen indíthat pert, mert perbeli jogképessége csakis a közösségnek van, az egyes társasházi szerveknek nincs. A jegyzőnek nincs semmilyenjogi eszköze arra, hogy az ítélet végrehajtását kikényszerítse. Marad tehát az önkéntes teljesítés reménye, vagy az, hogy a törvénytelen működés nem szűnik meg” - olvasható az elemzésben. Kassai Gizella Köszönjük a számos olvasói levelet. Válaszolni sajnos csak aze-mailben (tahaugy@gmail.com) vagy a postai úton (1137 Budapest, Újpesti rkp. 7.) érkező levelekre tudunk. Kérjük, a borítékra írják rá: Társasházi ügyek. Kapacitás és terjedelem miatt inkább általánosabb érvényű megoldásokat keresünk a levélírók társasházi problémáira - szakemberek segítségével. Jövök'megyek 98. I tt a tavasz, vagy legalábbis nagyon, de nagyon szeretnénk, ha itt lenne, menjünk hát ki a szabadba! Állítsuk le az autót (motort, biciklit, rollert, görkorcsolyát, ízlés szerint), mondjuk, a Népfürdő utca végső szakaszában, ahol (ha a belváros felől jövünk) bal kézre a Dagály fürdő hatalmas komplexuma, jobbra pedig egy futballpályákból, parkolóhelyekből, építési területekből álló különös egyveleg fogad bennünket. Felfújható, hatalmas sátor alatt (minden bizonnyal) egy teniszpálya található, a zöld sátorvászon oldalára nagy betűkkel kinyomtatták: Érdért Open. (Nem tudom, önök hogy vannak vele, én nagyon szeretem a nyelvi humornak ezt a fajtáját, még akkor is, ha véletlen.) Északnak indulva jobbra is, balra is csupa pusztulóban lévő objektummal találkozunk: rozsdásodó kerítéssel, autóronccsal, egykori betonpályákkal, melyet széliében- hosszában gaz vert fel. Örömre látszólag csak a tavaszi napsugár adna okot, de amikor igazán búnak eresztenénk a fejünket, akkor kell venni egy nagy levegőt, félig becsukni a szemet, megái- lani egy pillanatra, és elképzelni ezt a környéket mondjuk két esztendőmúlva. Hiszen ahol járunk, ott szökken szárba hamarosan a főváros egyik legmerészebb fejlesztése, a fürdő helyén (mellett, vagy a kettő között) épül fel az a csodauszoda-egység, amelyben kettőezer-tizenhatban már nemzetközi ifjúsági versenyt rendeznek, huszonegyben pedig felnőtt világbajnokságot. Olyan változás lesz ez, ami minden bizonnyal kihat majd a túloldal történéseire. Hogy most az az érzésünk, köröskörül megállóit az élet, az nyilván éppen azért van, mert tényleg azt tette. Tulajdonosok, vállalkozók, érdekeltek most kivárnak, hisz rájuk is jobban süt majd a nap (átvitt értelemben), ha egy pompás intézmény árnyékában élhetnek. D e most még csak a valóságos nap süt a környékre (azért, amit itt az időjárásból ki lehet hozni, azt kihoztuk), s mi azzal a tudattal indulunk körsétánkra, hogy amit látni fogunk, az nemsokára végleg eltűnik. Ebben mindig van egy kis nosztalgikus elem, hogy nem lesz, ami eddig volt, amit megszoktunk, rozsda, nem rozsda, a miénk. Ráadásul a helyiek, amennyire hallom, aggódnak némileg, részben az előttük álló építkezés nehézségei okán (e tekintetben nemigen találunk vigasztaló szavakat, egy ilyen gigaberuházás bizony, komoly próbatételt jelent, a legjobb szándékok mellett is, annyi remélhető, hogy túl sokat nem csúszik majd az építkezés a szorító határidők miatt), részben meg azért, mert féltik kedves fürdőjüket. Attól tartanak, hogyha a Dagály ötcsillagos csodauszodává avanzsál, elköszönhetnek tőle a nyugdíjasok, a kisfizetésűek, a lakótelepiek, és mind, akik eddig szerették. Ez a félelem persze nem alaptalan, bár az illetékesek ígérgetnek és fogadkoznak, de hát az élet, tudjuk, gyakran túljár az eszünkön, ha akarjuk, ha nem. Akárhogy is lesz, mi vegyünk most egy nagy levegőt és folytassuk a sétát, mintha mi sem történt volna. A sétát, mely a fürdő kerítését követve a csatorna mellett balra fordul: itt már földúton járunk (az út nevet is csak érdemei elismeréséért kapta, voltaképpen indokolatlanul), itt már nemcsak az időből, a hagyományos térből is kiléptünk, vigasztalásul csak a csönd és a szemben lévő hegyek látványa szolgál. Ha mellettünk fiatal, szőke lány halad el, s ékes kínai nyelven egzecíroztatja kutyáját, már fel sem kapjuk a fejünket. Itt, a Duna-parton minden lehetséges. Az is, hogy sirályok és kacsák békésen egyék a folyóba ömlő hulladék maradékát, az is, hogy orvhorgászok guggoljanak a köveken, különös szerencsében reménykedve - egy hatvanas évekből maradt, átalakított Torpedo moped várja őket a rakparton -, az is, hogy a csöndet egyszerre a fürdő hangosbeszélője törje meg: „Csereklye Csongort várják a recepciónál”. Az Árpád híd irányában előbb egy hévizes túlfolyóra akadunk (a drága gyógyvíz, ha jól értjük, így a Dunába ömlik), aztán egy sehova nem vezető lépcsőre - egykor hátsó strandbejárat lehetett itt -, melynek végén koszorúk, csokrok, gyertyák emlékeztetnek egy közelmúltbeli tragédiára. A híd előtt egy szinte vadonatúj kishajómegálló stéggel, padokkal, kamerával, kövezett járdával, faliújsággal. A táblán hirdetmény, a hajó itt nem áll meg az alacsony vízállás miatt. Kár, hogy az állagromlásra ez nem igaz. A lámpákat esővíz ette meg, a korlátokon a rozsda próbálja erejét. A délceg beruházás, íme, máris megroggyanni látszik. (Néha az az érzésem, ebben a városban senkinek nem jut eszébe vigyázni arra, ami elkészült.) Ha átsétálunk a híd alatt, a túloldalon zsebkendőnyiplázst (nyaranta nagy itt a zsúfoltság), aztán apró szerpentint találunk - egészen az Elektromos Művek sportpályája végéig. Mielőtt végigmegyünk rajta, érdemes visszapillantani: a híd oldalán hatalmas, festett feliratok: „Gyere vissza, Claudia!”, meg „Lucia, szeretlek!” Mielőtt elandalodnánk a szerelem végtelen erejétől (az nem egyszerű dolog, feljutni a híd oldalára, és festeni), egy sétáló fiatal házaspár beszélgetése üti meg a fülünket. — És minek nevezzük majd a gyereket! — kérdi a férfi.- Sátánnak-vágja rá a nő gondolkodás nélkül. Jolsvai András
