XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-01-16 / 1-2. szám

Mozaik Szociális ellátás Gondoskodóbb, hatékonyabb szabályozás 2014. január XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Többen kaphatnak támogatást A kerület továbbra is megtartja kedvező segélyezési rendszerét Az eddiginél többen kaphatnak szociális támogatást, miután a ke­rület a törvényi minimumnál kedvezőbb feltételeket állapított meg, vonatkozó rendeletének módosításával. Ennek célja az volt, hogy - élve a törvényi felha­talmazással - növelje a támogatá­sok hatékonyságát, bővítse a jo­gosultak körét, miközben egysze­rűsödhet és gyorsulhat az ügyin­tézés. Befolyásolta a döntést, hogy az elmúlt két évben jelentő­sen megnőtt a kedvezőtlen szoci­ális helyzetük miatt segítséget ké­rők száma. Ennek ellenére tavaly a jogosultak csaknem egynegye­dét kellett elutasítani csak azért, mert az egy főre jutó jövedelmük épphogy meghaladta az előírt ér­tékhatárt. Ezért az önkormányzat most a törvény által meghatározott jöve­delmi előírásoknál jóval kedve­zőbbet fogadott el: az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130 százaléka helyett 200 százalékot, azaz 57 ezer fo­rintot állapított meg, ez eddig 42 750 forint volt. Krízishelyzet mi­atti átmeneti segélyre 2012-ben 2703-an voltak jogosultak, 2013 szeptemberéig pedig 2974-en; közüzemi díjának részbeni átvál­lalása 2012-ben 635 lakos eseté­ben történt meg, 2013 szeptem­beréig pedig 1663-nál; fűtési tá­mogatást 2012-ben 385-en kap­tak, 2013 szeptemberéig már 656-an. Bár a törvény eltörölt bizonyos támogatási formákat, a kerület to­vábbra is megtartja kedvező segé­lyezési rendszerét, néhány eset­ben az eddigieknél kedvezőbb fel­tételekkel. A temetési segély ösz- szegét megemelte, hogy senki ne szoruljon a (nagy közfelháboro­dást kiváltott, a kormány által ja­nuártól bevezetett, de végül egy évvel elhalasztott - a szerk.) szo­ciális temetés igénybevételére. Nőtt az átmeneti segélyek összege és az egy főre jutó jövedelem ha­tára is. Uj szabályként jelent meg, hogy a hivatalból indult eljárás esetén az eddigi 30 helyett 15 na­pon belül kell dönteni. A szociális ellátórendszer mű­ködésére fordított támogatások összege folyamatosan nő. A mél­tányossági közgyógyellátás jegy­zői hatáskörből a képviselő-testü­letébe került, ami lehetőséget nyújt az egyéni okok figyelembe­vételére. A szakbizottság további méltányosságot gyakorolhat, ha a kérelmező egészségi állapota, csa­ládi vagy anyagi helyzete indokol­ja. A gyorsabb és hatékonyabb se­gítségnyújtás érdekében élelmi­szer- és gyógyszerutalványt álla­píthat meg a szociális ügyintéző. A különböző élethelyzetek miatt az ellátórendszernek egyre több követelményhez kell igazod­nia a lakhatásból, betegségből, fogyatékosságból eredő szükség­letek, az eltartottak vagy a gyer­mekek gondozásához kapcsolódó költségek emelkedése miatt. A képviselő-testület döntésével a kerületben továbbra is olyan tá­mogatási rendszer működhet, mely segíti a megelőzést, enyhíti a hátrányos helyzetből adódó ha­tásokat. Az önkormányzati segély formái 9 támogatás létfenntartási gondokkal küzdők részére; • egészségügyi szolgáltatások költségeinek részbeni átvállalása; 9 lakhatási támogatás; 9 hozzájárulás temetési költségekhez; 9 gyermekek családban történő gondozásának költségeihez való hozzájárulás. ECDL-vizsga Ingyenes önkormányzati képzés Kismamák iskolapadban Sikeres ECDL Start vizs­gát igazoló bizonyítvá­nyaikat vehették át ja­nuár 9-én azok a kisma­mák, akik tavaly ősszel kezdték meg az önkor­mányzat által ingyenesen szervezett és finanszíro­zott 15 hetes informati­kai tanfolyamot. Dr. Tóth /óz.sef polgármester el­mondta: 2012-ben 29, 2013-ban eddig 15 bizonyítványt adtak át. Most újabb 15 fő kapta meg a do­kumentumot. A szeptemberben indult 5. ECDL Start tanfolyam is a vége felé közeledik, ezenkívül februárban már a 6. tanfolyamot hirdetik meg. A kismamák szerint a tanfo­lyam nem csak a tanulásról szólt, tartós barátságok is kialakultak. Többségük továbbra is tartja egy­mással a kapcsolatot. Az ifjú anyukák elmondták, hogy nagy­szerű kezdeményezésnek tartják a gyesen, gyeden lévő lakosok to­vábbképzését. Fontos, hogy az anyáknak lehetőségük legyen a családi elfoglaltságok mellett sa­ját maguk fejlesztésére is. Szinte valamennyien pozitívumként él­ték meg tudásuk bővítését, annak ellenére, hogy a kitartás mellett a legnagyobb akadályt a gyerme­keik körüli teendők megszervezé­se jelentette távollétük alatt. A résztvevők közül ketten gyermek­felügyeletet is kértek a Tücsökta­nyán. Az ECDL Start program 4 modulból előírt vizsgáit nyolcán tették le. 1 fő 6 modult teljesített, hatan önerőből elvégeztek továb­bi hármat a 4 modulos alapra épít­kezve. A sikeres vizsgázók közül hatan a kismama angol nyelvtan- folyamra is beiratkoztak.- A 90 órás kismama ECDL- tanfolyamot vezető informatika- tanárok díjazása és a vizsgadíj meghaladja a 700 000 forintot, így az önkormányzatnak a kétszer 15 fő ECDL-bizonyítványig való eljuttatása évente közel 1,5 millió forintos költséget jelent. Az 5 helyszínen zajló kétszer 32 órás lakossági angol tanfolyamok költsége évente további 1,6 millió forint. Az ECDL és nyelvtanfo­lyamon túl jelentős segítség, hogy elegendő óvodai és bölcsődei fé­rőhely áll a kismamák és gyerme­keik rendelkezésére, ezenkívül rászorultság esetén az utazási bérletet 50%-os kedvezménnyel vehetik igénybe. Több mint 10 éve sikeresen működik a fecske- ház program is. A XIII. kerület­ben 2001 óta ingyenesen juthat­tak hozzá az ECDL számítógép­kezelői jogosítványhoz az önkor­mányzati fenntartású gimnáziu­mok diákjai. Az eltelt 11 év alatt 2579 regisztrált tanuló 11 722 si­keres modulvizsgát tett. 1171 ta­nuló 7 modulos ECDL-bizo- nyítványt szerzett. Az ECDL- programra a költségvetésben évente 5 millió forint szerepelt - 10 év alatt 47 millió forintot köl­tött az önkormányzat az iskolai program költségeire. A gimnázi­umok a résztvevők arányában ré­szesültek az összegből. Mivel az oktatási ágazat szakmai fejleszté­se 2013 januárjától a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ feladata, a program folytatása bi­zonytalan helyzetbe került. Anyagi lehetőségeink függvényé­ben szeretnénk legalább a kerü­letben lakó diákok számára támo­gatást nyújtani az ECDL- bizonyítványok megszerzéséhez - tájékoztatta az egybegyűlteket a polgármester. A tanfolyam nem csak a tanulásról szólt, tartós barátságok is kialakultak

Next

/
Thumbnails
Contents