XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2014-08-28 / 17. szám
Mozaik 2014. AUGUSZTUS 28. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Csuka Mónika - Az énekiskolámban szórakozva tanulnak A lokálpatrióta művész Csuka Mónika több évtizede kötődik kerületünkhöz. Kevesen tudják róla, de egykor gyerekként a komolyzenétől indult: három hangszeren tanult és kórusokba járt. A popzene szerelme csak később kezdődött. Jó pár éve saját jénekiskoláját működteti, amit szívesebben definiál inkább klubként.- Szereti ezt a környéket?- Több, mint 40 éve lakom a kerületben és nagyon kötődöm hozzá. Angyalföld az elmúlt húsz évben hatalmas változáson ment keresztül. Eltűntek a gyárak, a környék gyönyörűen kiépült, felújították az épületeket, az iskolákat, új parkok jöttek létre... A kertvárosi részen lakunk a férBeatrice kőbányai ifi klubban jemmel, aki imád kertészkedni, az udvar a mi kis Versailles-unk, semmi pénzért el nem költöznénk.- Az énekiskoláját is itt működteti. Gondolom, szeptemberben mindig sok a teendő?-Javában zajlanak a jelentkezések. Csütörtökönként várjuk a gyerekeket és felnőtteket, remélem, hogy idén sok általános iskolás és gimnazista is jelentkezik. Az iskola több mint 20 éve működik itt, a kerület vezetésétől eddig is sok segítséget kaptunk. Olyan jó érzés látni, amikor egy születésnap vagy karácsony alkalmával összegyűlnek a régi diákok, hogy akik egykor gyerekként jártak hozzám, ma már a saját gyerekeikkel együtt jönnek ünnepelni.- Sokan váltak énekessé?-Vannak szép számmal, akikre büszkék lehetünk, de fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy „sztárképző”. Nem cél a versengés, nem kell, hogy mindenkiből énekes legyen. Viszont magabiztosságot tanulhatnak, segítünk, hogy elkezdjenek hinni magukban. Az embert kiteljesíti az éneklés, boldoggá, kiegyensúlyozottá tesz. Sok nyugdíjas is énekel nálunk, egyfajta klubélet zajlik, itt senkinek nem kell szorongania, idegeskednie. Szórakozva tanulunk.-A kerületben is gyakran lép fel a tanítványaival közösen.- Igen, sokfelé hívnak az egész fővárosban, és nyáron a Balaton környékén is sokszor szerepeltünk. Előfordul, hogy ugyan csak engem invitálnak egy fellépésre, de beprotezsá- lom a tanítványokat is. Egyszer történt is ebből egy vicces eset. Egy rendezvényszervezőt, aki eredetileg csak engem szeretett volna felkérni, meggyőztem, hogy jobb lenne, ha az énekiskolá- sokkal közösen lépnék fel. A műsor napján nagyon meglepődött, mert ő gyerek tanítványokra számított, én viszont felnőtteket vittem magammal, akik mind remekül énekeltek.- Az éneklésen túl más tantárgyak is vannak?- Igyekszünk az előadó-művészetet a maga komplexitásában tanítani. A színpadi mozgás, a tánc, a kifejezésmód ugyanúgy hozzátartozik az összképhez, így ezekre is hangsúlyt fektetünk. Remek tánctanáraink vannak, akik a fiataloknak a legfrissebb stílusokat is megtanítják.- A környéken mikor lépnek fel legközelebb?- Legközelebb az Angyalföldi utcabálon szerepelünk, azon kívül a kerületi Szent Mihály-napi búcsúra készülünk, ami szeptember 28-án lesz. Az évek során 4 CD-t adtunk ki az énekeseinknek, saját dalokkal. Ezek zenei anyagából készítettünk tavasszal egy musicalt „Az énekiskola” címmel. Szent Mihály napján a teljes estés zenés műből egy rövidebb áttekintést hallhatnak majd az érdeklődők. Bárd Noémi Polli A részletekért hívja a 1221-et, vagy tájékozódjon a www.upc.hu oldalon. > o \'ß y " \ Akciónk 2014. augusztus 26-ától visszavonásig, az adott vezetékes szolgáltatás szempontjából új egyéni előfizetők részére érvényes. A Trio S akciós csomag igénybevételének feltétele a csomagban szereplő szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződések folyamatos fenntartása. *A Fiber Power 30 szolgáltatás feltüntetett kedvezményes havi díja a Trio S csomag részeként vehető igénybe, a csomag teljes havi díja. 2 hónapig 3999 Ft/hó, a 3. hónaptól 5499 Ft/hó. Garantált le- és feltöltési sebesség; 10/1 Mbit/s. A tájékoztatás nem teljes körű, részletek: Általános kampányos feltételek, ÁSZF, www.upc.hu, tel: 1221 Budapestiek! Most érdemes kalandozni a világhálón a UPC-vel havi 1999 Ft-tól* Gyors, megbízható 30 Mbit/s-os internet a mindennapokra, Trio S csomagban, havi 1999 Ft-tól*, akár 32 csatornás televízió és hálózaton belül korlátlan hívásokat tartalmazó telefoncsomag együttes megrendelése esetén. o+e