XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2014-05-15 / 10. szám
Esélyegyenlőségi kitüntetés Hétköznapi hősök XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 20 I 4- MÁJUS I 5. Nagy Erzsébet, az Éjféli Kiáltás Misszió vezetője és Papp Ibolya, az Esküvő közi háziorvosi ren delő háziorvosa a két kitüntetett Az élet minden területén fontos az esélyegyenlőség, amelyet az Európai Unióban immár húsz esztendeje május elején ünnepelnek. Kerületünk önkormányzata is fontosnak tartja az esélyegyenlőséget. Ezért is hozta létre öt évvel ezelőtt az Ember esélyegyenlőségi díjat. Ezzel azoknak a tevékenységét ismerik el, akik hozzáállásukkal, hétköznapi cselekedeteikkel sokat tesznek az esély- egyenlőség érvényesüléséért a XIII. kerületben. A díjat 2009 óta tízen kapták meg. Volt köztük egyebek mellett önkormányzati dolgozó, énekes, plébános és szociális munkás csakúgy, mint lelkész és gyermekorvos. A kitüntetettek névsora is jól reprezentálja, hányféle helyen és hányféleképpen végezhetjük úgy a munkánkat, hogy azzal egyúttal ezt a nemes célt is szolgáljuk. Az idén az Ember az emberért elnevezésű díj átadására április utolsó napján került sor a XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal Kék Termében. Az eseményen ott volt Holopné Schramek Kornélia és Hiszékeny Dezső alpolgármesterek. Dr. Tóth József, kerületünk polgármestere mindenekelőtt a május ünnepeit sorolta: a munka ünnepe mellett e szép hónap első napján emlékezünk meg az Európai Unióhoz való csatlakozásunkról, aminek éppen az idén van a tizedik évfordulója. Május elején köszöntjük az édesEsélyegyenlőség anyákat, és nem utolsósorban azokat, akik sokat tesznek a társadalmi esélyegyenlőség érdekében. Ezután a Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottság javaslatára ez évben kitüntetettek érdemeit sorolta. Nagy Erzsébet, az Éjféli Kiáltás Misszió vezetője egy felekezetektől független missziós társaságot irányít. Németországban szívta magába azokat az érzéseket és készségeket, amelyek egy ilyen karitatív tevékenység végzéséhez szükségesek. Segítik a rászoruló fiatalokat és időseket, munkanélkülieket és nélkülözőket. Papp Ibolya, az Esküvő közi háziorvosi rendelő háziorvosa harmincnyolc esztendeje végzi kerületünkben ezt a munkát. Nemcsak kiváló szakmai tevékenysége miatt szeretik a betegei, hanem mert ennél többet kapnak tőle: a testük mellett a lelkűket is ápolja. Köztudomású, hogy a gyógyításban az utóbbinak komoly szerepe lehet. Nagy hangsúlyt helyez a betegségek megelőzésére, a szűrések népszerűsítésére. Mint Holopné Schramek Kornélia alpolgármester hangsúlyozta: az Ember az emberért díjnak külön rangot ad, hogy a kiválasztás a kerületi lakók kezdeményezésére történik. Csop V. KEDVES ISMERETLEN! 1 % ADOMÁNY 100 % ZSIDÓSÁG www.mazsihisz.hu Köszönjük, hogy támogatásával erősíthetjük vallási életünket, oktatási intézményeinket, biztosíthatjuk a magyar zsidóság jövőjét. Kérjük, idén is támogassa adója egyházaknak felajánlható 1%-ával a MAZSIHISZ értékteremtő munkáját. TECHNIKAI SZÁM MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGE Emberségből j eles