XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-05-15 / 10. szám

Költségvetés XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2014. MÁJUS 15. Gazdálkodás 201 3 Stabil, takarékos, hatékony működés V agyongyarapítás állami szorításban Vajon mit tudott megvalósítani a kerület tavaly, időará­nyosan az önkormányzati ciklus kezdetén, e négy évre alkotott Közösen a XIII. kerületért című programjából? - a kérdés azért merül fel, mert a 2010-es célkitűzéseket merőben más feltételek mellett, a települések szempont­jából a mainál kedvezőbb helyzetben fogalmazták meg. Az ősszel véget érő időszak utolsó, teljes évének gazdál­kodását, a tavalyi költségvetés végrehajtását áprilisi ülé­sén tárgyalta a képviselő-testület. A kerület tavalyi zárszámadá­sát értékelve dr. Tóth József pol­gármester elmondta, a 2013-as gazdálkodási feltételek jelentő­sen megnehezítették az önkor­mányzatok tevékenységét. Ta­valy a korábbiaktól eltérő helyha­tósági és egyéb törvények több új eleme lépett hatályba, feladatala­pú finanszírozással párosítva. Hosszan lehetne sorolni azokat a központi intézkedéseket, ame­lyek az önkormányzatiság 1989- ben megfogalmazott elveivel szö­ges ellentétben állnak, és ame­lyekkel a korábbiaktól gyökere- „ sen eltérő helyzetet teremtettek. Megváltoztak az állami költség­vetési előírások. A bevételek el­vonása, a minimálbér és a garan­tált bérminimum növelése, a köz­ponti támogatás átalakítása és az önkormányzati feladatrendszer átszervezése következtében je­lentősen csökkentek a kerület­nek az állami büdzséből származó bevételei. Mindezek ellenére - igazodva a gyökeresen megváltozott hely­zethez — a vezetőség az önkor­mányzat gazdálkodását a korábbi évek magas működési színvona­lán akarta folytatni. A polgár- mester hangsúlyozta, azt a célt tűzték maguk elé, hogy az állam­polgárokat sújtó kormányzati in­tézkedések negatív hatását - ere­jükhöz mérten - mérsékeljék, ez­által a kerület lakói megőrizhes­sék életminőségük megszokott színvonalát. Az elhatározott fej­21 központi támogatás folyamatos csökkenése ellenére, a helyi költségvetésből számos intéz­mény - többek között a Madarász Tagóvoda - újult meg lesztések megvalósítása mellett a közszféra megbecsülését is foly­tatni akarták. Ehhez továbbra is követelmény volt, hogy az önkor­mányzat gazdálkodásában ne le­gyen működési hiány. A zárszámadás tényei azt mu­tatják, hogy a tavalyi költségvetés teljesítése megfelelt ezeknek a feltételeknek: egyensúlyban, sta­bilan, takarékosan, hatékonyan és kiegyensúlyozottan gazdálko­dott mind a városrész, mind an­nak intézményei. A kerület bü­dzséje hitelfelvétel nélkül bizto­sította a szükséges felújítások és a tervezett beruházások, felhalmo­zási kiadások fedezetét, melyek aránya a költségvetés főösszegé­hez viszonyítva 22 százalékot tett ki. Parkokra, zöld- és közterüle­tekre 36, az utakra 25, az intéz­ményhálózatra 53 százalékkal ju­tott több az előző évihez képest. Annak ellenére, hogy a központi támogatás egyre kevesebb - a he­lyi költségvetés abból származó „lefedettsége” mindössze 19 szá­zalék volt -, többek között (idei befejezéssel) megújult a Kárpát utcai zöldterület (lásd címoldali írásunkat - a szerk.), a Naprafor­gó, a Madarász Tagóvoda, vala­mint befejeződött a Gyermek téri nyugdíjasklub felújítása. A polgármester kiemelte azt is, hogy a büdzsé végrehajtása során fenntartották a szigorú gazdálko­dási fegyelmet, év közben is folya­matosan biztosították a bevételek és kiadások összhangját. E fegyel­mezettséget jól jelzi, hogy a kerü­let megfelelő nagyságú céltarta­lékkal rendelkezett, ami lehetősé­get biztosított az intézményháló­zat fejlesztésénél jelentkező több­letigények kielégítésére, egy eset­leges bevételkiesés ellensúlyozá­sára, s a helyhatóság kötelezően előírt és önként vállalt feladatai­nak biztonságos ellátására. Még egy fontos adat: az önkormányzat vagyona tavaly 2,4 milliárd fo­rinttal növekedett, ma már meg­közelíti a 94 milliárd forintot. A zárszámadás alapján tehát úgy tűnik, a nehéz helyzetben is jól halad a 2010-ben vállalt Közö­sen a XIII. kerületért program teljesítése. J.G. Mindennapok az adatok mögött A teljesség igénye nélkül érdemes a közember szemszögéből is megnézni, mi húzódik meg a 2013-as költségvetés számai mögött. Tavaly 75-tel bővült az óvodai elhelyezés, ami össze­sen 3442 férőhelyet jelent. Az óvodások 30 szá­zaléka kedvezményesen étkezik a kerületben, a bölcsődék és a családi napközik mintegy ezer férőhellyel üzemelnek, a bölcsődei ellátás pedig teljesen ingyenes. A tíz idősek klubjának szol­gáltatásait tavaly 1223 szépkorú vette igénybe, ingyenesen. Az iskolák működtetésére az álla­mosítás után egy fillért sem kap a kerület. A közterületi vezeték nélküli internetes hálózat bővítésével a városrész egynegyede már lefe­dett. A parkokra, játszóterekre, zöldfelületekre 1,3 milliárd forint jutott. Hat kutyafuttató fel­újítása, egy új létesítése, 350 fa ültetése, hét kerületi útszakasz felújítása, akadálymentesí­tése történt meg. A kerület 60 társasház részé­re biztosított kamatmentes hitelt, 55 önkor­mányzati lakást pályáztatott meg. A százlaká­sos önkormányzati passzívház beruházásának munkálatai, illetve az intézményhálózati kiadá­sok 1,35 milliárd forintot jelentenek. Ebből ta­valy bölcsődék, óvodák, orvosi rendelő, sportlé­tesítmény, szociális intézmény újult meg. A térfelügyeleti rendszer 30 kamerával bővült, ma már 232 kamera figyel a közbiztonságra. A ke­rület egészségügyi szolgáltatójának 123,5 mil­lió forintot biztosított az önkormányzat ahhoz, hogy színvonalas ellátásban részesüljenek az itt élők. éji 21 tíz idősek klubjának szolgáltatásait tavaly 1223 szépkorú vette igénybe, ingyenesen

Next

/
Thumbnails
Contents