XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-04-04 / 7. szám
2 Önkormányzat Helyszínbejárás Képviselői körzetek górcső alatt A fizetőparkolás és a szokásjog A leghangsúlyosabban az újabb fizetőparkolási zónákban szükséges forgalomtechnikai módosításokról volt szó azon a március 25- ei közterületbejáráson, melyen Borszéki Gyula alpolgármester mellett részt vett Karácsonyi Zoltán a 6-os, valamint Sági Judit a 7-es számú választókerület egyéni önkormányzati képviselője, a polgármesteri hivatal illetékesei, valamint Fábián Gyula, a XIII. kerületi közterület-felügyelet vezetője, s a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. munkatársai. A múlt hétfői esemény része volt az évenként megtartandó, s az elmúlt hetekben négy alkalommal lezajlott választókerületi helyszínbejárásoknak, melyeken a politikusok a szakemberekkel közösen mind a 14 egyéni képviselői körzetet górcső alá vették, figyelmet fordítva a közterületek (játszóterek, parkolásgátló oszlopok stb.) állapotára, köztisztasági helyzetére, az érintett képviselő által felvetett egyéb problémákra, valamint a jelentősebb önkormányzati és magánerős fejlesztések (parkok, zöldfelületek, építkezések) helyszíneire. Lapunk az 5., a 6. és a 7. számú körzet bejárására kísérte el az illetékeseket. Egyetértés mutatkozott abban, hogy szükség van az érintett pihenő- és zöldövezetekben lévő parkok további szépítésére, esetleg újabb kutyafuttatók megépítésére és elkerítésére, valamint utcabútorok — főleg padok és székek - kihelyezésére. Mint arról már beszámoltunk, hamarosan újabb területeken kell fizetni a parkolásért. Csakhogy kiderült: ennek forgalomtechnikai és szabályozási kivitelezése egyes helyszínek esetében komoly dilemma elé állítja az önkormányzat vezetőit, a képviselőket és a szakembereket. Különösen jó példa erre a Gidófalvy-lakótelep, ahol az ott élők, de a tranzitautósok is egy több évtizedes szokásjog alapján vették birtokukba a házak közötti járda- és parkfelületeket, a kisebb utcácskákat, lakótelepi előtereket, gyalogosfolyosókat. Ebben persze az is közrejátszik, hogy nem mindenütt egyértelmű: vajon köz- vagy magánterületről van-e szó, netán a forgalomszabályozás szorul pontosításra a KRESZ-táblák és az útburkolati jelek egyértelműsítésével. A fizetőzónák kijelölése miatt biztosítani kell a parkolósávok szabványoknak megfelelő kialakítását, így például több helyen is megállási tilalom léphet életbe. Ám ez azzal járhat, hogy egyes helyeken akár aránytalanul sok várakozási hely szűnhet meg, ami nem örvendeztetné meg az ott élő autótulajdonosokat. Egyelőre nem tudni például, megmaradhat-e, s ha igen, miként a mindkét oldali parkolás lehetősége a Gidófalvy Lajos utcában. Még a helyszínen megegyezés született: a lakosság érdekében ezt a kérdést a kerület szakemberei újragondolják az engedélyezésben illetékes Budapesti Közlekedési Központtal. Ezért a már kint lévő Megállni tilos!-táblát ideiglenesen letakarták. Hasonlóan át kell tekinteni, hogy a lakótelepen belüli - helyenként a lakók által engedély nélkül leaszfaltozott, kővel burkolt - „parkolókat” felszámolják-e. Ha nem, akkor a várakozási engedéllyel nem rendelkezőknek értelemszerűen ezeken a helyeken is fizetniük kell majd a megállásért; ha viszont igen, s ez a legvalószínűbb -, akkor fizetőzóna sem alakítható ki, viszont az ott lakók sem parkolhatnak szabályosan ezentúl. Ráadásul, ha e tilalmat megszegik, a közterület-felügyelők büntetését kockáztatják. K.A.I. \ Régi-új burkolati jelek Jóllehet, az útburkolati jelek felfestése fővárosi feladat, a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. saját beruházásában is tervez ilyeneket a Victor Hugo utca-Pozsonyi út, a Bulcsú utca-Kassák Lajos utca kereszteződésében, s gyalogátkelőhelyet szeretne létesíteni a Gyöngyösi utca-Nővér utca és az Esztergomi út-Dunavirág utca kereszteződéseiben. Emellett idén 85 helyszínre tett javaslatot az illetékes FKF Zrt.-nek a kerületi tulajdonú és kezelésű utakon történő új felfestésekre, a régiek javítására. Rövidhírek • Rövidhírek • Rövidhírek • Szigorítás a Népfürdő utcában Tavasztól megváltozik a Népfürdő utca szervizútjának parkolási rendje, felszámolandó a 2010-es fizetőövezet-bővítés után gondot okozó forgalmi-parkolási anomáliákat. Néhányan talán megszokásból, de sok - elsősorban a kerületbe érkező ingázó autós - a díjfizetés elkerülése miatt szabálytalanul parkol a Vizafogó lakótelepen. A lakosság, valamint a mentők, a tűzoltók, a rendőrség igényeinek, s a jogszabályoknak megfelelve a szervizúton ezentúl csak a szabályosan kialakított, útburkolati jellel felfestett parkolóhelyeken lehet majd várakozni, a járdán nem. Ezzel a várakozóhelyek számát nem csökkentik, sőt, mintegy 100 többletparkolót is kialakít a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. A cég a szabályos várakozási feltételek bővítésével nemcsak a Vizafogó lakótelep parkolását, de a környék arculatának rendezését, a gyalogosok könnyebb közlekedését is segíti. Tom Lantos sétány Tom Lantosról, a magyar származású amerikai kongresszusi képviselőről nevezné el a kerület a Berzsenyi Dániel Gimnázium szomszédságában lévő, a Viza utca 9-1 I« és 7. számú házak között kezdődő, s a Révész utcával határolt közterületet. Az önkormányzat az ilyen ügyekben illetékes Fővárosi Közgyűlésnél kezdeményezi a jelenleg névtelen sétány elkeresztelését. Azért ezt a helyszínt javasolják, mert Tom Lantos élete során mindvégig kapcsolatot tartott alma materével, az iskola pedig méltán volt büszke egykori tanítványára; megbecsülését jelzi, hogy az intézmény által alapított kitüntetést első alkalommal neki adományozták. Tom Lantos nevét 2008 óta emléktábla őrzi a Szent István park 25. szám alatti házon, amelyben a náci-nyilas borzalmak idején élt. Ugyanabban az évben Washingtonban a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át özvegye. Tom Lantos élete és munkássága kiemelkedő történelmi jelentőségű, az emberi jogok és a polgári szabadság védelmének szószólója volt. Sport- és zöldterü védnökségi pálya Az önkormányzat pályázatot hirdet a városrészben működő sportegyesületek utánpótlásnevelési és szabadidősport-tevékenységének támogatására. A pályázati összeg: 2 000 000 Ft, benyújtási határidő április 12. A pályázati adatlap átvehető a kerületi polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Béke tér I.) vagy letölthető az önkormányzat honlapjáról (www. bpl3.hu). Érdeklődni a 452- 4369-es telefonszámon lehet. * * * A lakóközösségek április 19-ig jelentkezhetnek az idei Lakossági zöldterület-védnökségi pályázatra. A nyerteseknek vállalniuk kell a lakóépületükhöz közeli zöldterület rendszeres gondozá- sát-ápolását, amiért az önkormányzat pénztámogatásban részesíti őket. A pályázati keretösszeg idén I I millió forint. Részletek a www.budapest I 3. hu, a www.angyalzold.hu és a www.kozszolgaltato.bp 13.hu honlapokon.