XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-03-14 / 6. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2013. március 14. Mozaik Beszélgetés Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költővel lokálpatriotizmusáról Oázis a fővárosban „A hazám a házam tája, amely pillantásommal, hogy növekszem, egyre bővül, széles gyűrűkben egyre távolabbi területekre terjed, mint a hullám a vízbe dobott kavics körül, világokat hódíthat, elérheti a csillagokat - amikor a régi ház már örökre elmerült”. Ezek az Illyés Qyula- sorok jutottak eszembe, mielőtt leültem volna beszélgetni Baranyi Ferenc Kossuth- és József Attila- díjas költővel arról, mit jelent a számára Újlipótváros, Vizafogó és Angyalföld, közigazgatási nevén, a 75 éves jubileumát ünneplő XIII. kerület. És bár ő is a kalandozó magyarok közé tartozik, mégis immár 34 éve ezt a városrészt tekinti kis hazájának, otthonának.- Mi köti ide, mitől szerette mega kerületet.'’ -érdeklődtünk a költőtől.-Nemrégiben a jubileumi ünnepségsorozatot nyitó XIII. kerületi önkormányzat ünnepségén is éppen erről szóltam. Tamási Áron nevezetes mondásából indultam ki: „ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". De nem biztos, hogy ott vagyunk otthon a világban, ahol lakunk, merthogy az ember hol érzi magát otthon, az mindig külországban derül ki, hová vágyik vissza. A hazát a lokálpátria testesíti meg, mert külföldről az ember nem egy térképfolt után vágyik, ahogyan hazája jelezve vagyon a kartográfiában, hanem konkrét fasorok, kocsmák, utcák, terek jutnak eszébe, oda vágyakozik. Volt idő, amikor a hazát a pilisi dolinák és a nyáregyházi akácerdő jelentette számomra, még akkor is, amikor már régóta pesti lakos voltam. Nyáregyházára és Pilisre vágytam vissza. A XIII. kerületbe 1979- ben költöztem, 34 esztendeje immár, de akkor még nem mondhattam el, hogy „íme, hát megleltem hazámat", József Attilával szólva. Az volt az a pillanat, amikor először éreztem az én hazámnak a kerületet, amikor egyszer, talán húsz évvel ezelőtt Milánóban járva, azon kaptam magam, hogy a Pozsonyi úti kiskocsmákba vágyom haza, és nem a pilisi dolinák közé.- Mi az, ami a valóban hangulatos kiskocsmákon túl ehhez a városrészhez vonzza? Vagy csak megszokásról van szól- Megszerettem a kerületet. Én a Kárpát utcában lakom, ott, ahol már a Vizafogó kezdődik. Még innen a Dráva utcán, de már egy nagyon vizafogós városrészen. Még Újlipótváros földrajzilag, de jellegében már Vizafogó. A Vizafogó-partot szeretem, nekem az az alkotóházam. Amikor forog a fejemben valami, általában sétálva alkotok, sétálva szeretek töprengeni...- Mint Szókratész...- A, nem, vagyok vele egy súlycsoportban. .. De a módszer hasonló. Sétálok. Elindulok a Dráva utca sarkától a Vizafogóparton, folytatom az utam egészen az Árpád hídig, aztán a Rákos-patak partján, a Tahi utcán egészen a Lehel utcáig. Ott beülök a Soproni Sörözőbe, a Dolmány utcában és ott vetem papírra a kocsmaasztalon azt, amit séta közben kifundáltam.- Magányosan sétál, kerüli az embereket, miközben fejében összeállnak a költői soroki- Szó nincs róla! Ez amúgy is idegen lenne a természetemtől. Sok-sok baráttal találkozom közben, akik hozzám hasonlóan erős érzelmi szálakkal kötődnek ide. Ezért is szeretem a kerületemet. Olyan, mint egy kis falu. Megyek a Pozsonyi úti kispostára a leveleimet feladni, és közben sokszor eltelik egy óra is, míg azt a fél kilométernyi, ötperces utat megteszem. Mert barátokkal, jó ismerősökkel futok össze. Elbeszélgetem az időt Lendvai Kamilló zeneszerzővel vagy Korniss Péter fotóművész barátommal, esetleg Horváth Adámmal, régi tévés barátommal. És a lakóhelyem szere- tetéhez az is hozzátartozik, hogy itt még vannak igazi, hangulatos kis boltok, ahol személy szerint üdvözlik a vásárlókat, itt még ha az embernek elromlik a cipője, van suszter, aki megjavítja. Ez a kerület úgy fejlődik, hogy a múltból megőriz kellemes, nosztalgikus motívumokat, és ettől otthonosabbá, kellemesebbé lesz. Hangulata, varázsa most már beégett a szívembe. — Hogyan élte mega városrész rendszerváltás utáni óriási változásátl- A kerületi ünnepségen elmondtam, Váci Miskát idézve, amikor hazament Szabolcs megyébe a falujába, azt írta az 1960- as években, „hogy gyűlölöm már, amit még annyira szeretek”. Szerette faluját, megmelengették szívét a régi idők tárgyai, de ugyanakkor szomorkodott is, hogy szülőhelyén, Szabolcsban megállt az idő. Én is nagy nosztalgiával gondolok vissza a régi kerületre, a sárga keramitkockás Pozsonyi útra, a csilingelő 15-ös villamosra, meg a gyárakra, amelyek szegélyezték a Váci utat, ahol az 55-ös villamos döcögött. Az itteni gyárak munkásai gyakran hívtak író-olvasó találkozóra. Otthon voltam ezekben az üzemekben. És az is otthonossá tette a kerületet, hogy az ott dolgozók felismertek, a kocsmákban rám köszöntötték a korsó söBaranyi Ferenc Én menjek el1 Én menjek el? A tömjénfüst gomolyogjon odébb, mert a templomban az ördög vert tanyát? Én menjek el? Órástól a torony? Nem pedig a harang, amely Angelust kondit akkor is, amikor félreverték? Én menjek el? Belzacár faláról az írás tűnjön el, nem pedig az ereklyék meggyalázója a fal fedezékéből? Hogyan mehetnék - éppen én - el? Nem hagyhatom itt a pilisi dolinákat, ahol megtanultam, hogy magyarok, tótok bánata mindigre egy bánat marad; sem a nyáregyházi akácerdőt, ahol már kölyökkoromban kiderült, hogy nincs meggyőzőbb a csend érvelésénél; sem a dunai szél borzoló unszolását a Vizafogó-parton, ahonnét békés pecázók haragvón sereglettek át - ha kellett - a Váci útra. Hogy mire unszol MOST a Duna - csak partján élve hallom. Ezért (is) kell maradnom. rüket, Feri bátyám, vagy Feri öcsém, egészségére és elbeszélgettünk. Ezekre az időkre, a régi helyekre nagy nosztalgiával emlékszem vissza, de ugyanakkor örülök, hogy most modern üvegpaloták szegélyezik a Váci utat, mert itt is előrébb mozdult a világ. Előre moccant, de mégis megőrzött valamit az otthonosságból. Tóth Jóska pol- •gármester talán legnagyobb érdemének tartom, hogy sikerült a kerület különböző jellegű részeit - Üjlipótvárost, Vizafogót, Angyalföldet - egybefogni, hiszen az egyes részek közt voltak feszültségek az elmúlt 7 5 évben. De most valahogy már ezek a részek egybeölelődtek, mert jó szellemű vezetése van a kerületnek. Én oázisnak érzem a fővárosban.- Verseiben is megemlékezett kerületéről?- Természetesen. Öt vagy hat verset is írtam szűkebb pátriámról, az egyiket az Angyalföldi antológiában a Vizafogóról írtam. Sőt, egy kötetemnek a címe is Vizafogó volt. Az én menjek el?- című opusomat a jubileumra alkottam, amelyet a nyitóünnepségen fel is olvastam. (A szerk. megjegyzése: a verset mellékelten közöljük.) Udvarhelyi András
