XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2013-11-21 / 22. szám

Mozaik A szorongás testi tünetekben jelentkezhet Szülő és pedagógus együttműködése nyugtatólag hat Nehéz időszak az óvoda- és iskolakezdés Alig két hónapja kezdődött el az új tanév. Ez a kezdeti időszak fő- leg az óvodát és az iskolát kezdő gyerekek, illetve a szülőktől elő­ször elszakadó kicsinyek számára jelent megpróbáltatást. Ismeret­len környezetbe, új társak közé kerülni persze a nagyobbaknak, sőt a felnőtteknek sem könnyű, legfeljebb ők már némileg hozzá­edződtek az effajta változások­hoz. Mivel a gyerekek még nem tud­ják megfogalmazni az új élethely­zettel kapcsolatos érzéseiket, ezekre nemritkán testi tünetek­kel hívják fel környezetük figyel­mét. Nem egy szülő szembesül az­zal, hogy csemetéje has- vagy fej­fájásra panaszkodik, illetve így próbál szüleitől egy-egy szabad­napot kicsikarni. De vajon ho­gyan reagáljunk ilyenkor? Le­gyünk szigorúak vagy engedéke­nyek? És egyáltalán, miből sejt­hetjük, hogy a testi tünetek mö­gött lelki okok húzódnak? A töb­bi között ezeket a kérdéseket tet­tük fel a Heim Pál Kórház Faludi utcai Mentálhigiéniai Központja pszichiáter és pszichológus szak­embereinek, akiknek véleményét most megpróbáljuk összefoglalni. A szülőnek célszerű átgondol­nia, mikor jelentkeztek először a gyerek tünetei, voltak-e régebben is hasonló panaszai? Elmúlnak-e ezek, ha hazajön az óvodából, is­kolából, megjelennek-e a hétvé­geken is? A panaszokat nem sza­bad bagatellizálni, mindenkép­pen érdemes foglalkozni velük, illetve a hátterükkel. Ha arra gya­nakszunk, hogy a tüneteknek kö­zük lehet az óvodához, iskolához, nyugodtan tegyünk fel gyerme­künknek kérdéseket az óvó-, il­letve tanító néniről, érdeklőd­jünk, mivel tölti csemeténk a szü­neteket, vannak-e barátai, stb. A válaszokból sok mindenre tudunk következtetni. Az egyik szakember - gyakorló anyuka - elmondta: néha magukat a gyere­keket is meglepik a tünetek. Az ő csemetéje például egy reggel így panaszkodott: „Nem vagyok éhes, mégis fáj a hasam!” Némi kérdezősködés után .kiderült, hogy a tanító néni harsány beszé­de zavarja a kislányt. Nem vélet­lenül: otthon csak akkor szólnak hozzá így, ha valami miatt elége­detlenek vele. Mihelyt megértet­te, hogy a tanító néni nem emiatt emeli fel a hangját, elmúlt a szo­rongása. Sok gyerek nehezen szokja meg a tyúkanyó óvó néni után az esetleg keményebb, szigorúbb ta­nítót. A szakemberek azt ajánl­ják: az iskola-, óvodakezdés hete­iben a szülők foglalkozzanak a megszokottnál is többet gyereke­ikkel. Figyeljenek arra, hogy rendszeresen étkezzen, aludjon, illetve pihenjen eleget, és jusson ideje a - lehetőleg a szabad leve­gőn és ne a számítógép melletti - kikapcsolódásra. A reggeli kap­kodás sok családra jellemző: a szülők idegeskedése csak növeli a gyerekek feszültségét. Ha van ki­sebb testvér, akivel a mama ott­hon marad, az is kiválthatja a gye­rek reggeli ellenkezését. A kicsik szorongása lehet telje­sítmény-, illetve szociális szoron­gás. Az előbbi nemegyszer abból adódik, hogy az otthon gyakran dicsért gyerek az óvodában, isko­lában nem kap folyamatos elis­merést. De gyakori a szülők túl­zott elvárásai miatti stressz is. Ami a szociális szorongást illeti: sok gyerek nehezen talál társakat, barátokat. Itt is segíthetnek a szü­lők: szervezhetnek születésnapi partit, kirándulást vagy egy „szimpla” hétvégi összejövetelt. Felmerült a kérdés: mit tehet a szülő, ha serdülő gyermeke egy reggel azzal áll elő, hogy „nincs kedve” iskolába menni? Ha kény­szerítjük, a későbbi őszinteségét kockáztatjuk, de a túlzott enge­dékenység is visszaüthet. A szak­emberek egyetértettek abban: egy — előre megbeszélt -, a szülő által igazolt szabadnap járhat a nagyobb gyerekeknek. Az igazo­lásban azonban ilyenkor semmi­képp se hivatkozzunk betegségre, mert a tanár becsapása nem jó példa a gyerek számára. Inkább — kisebb és nagyobb gyerekeknél egyaránt - töreked­jünk a problémáknak a pedagó­gussal történő megbeszélésére. Fontos, hogy ebben az iskola is le­gyen partner. Nem egy szülő pa­naszkodik arról, hogy nem enge­dik be az intézménybe, illetve hi­ába szeretett volna legalább tele­fonon beszélni a tanítóval, több­szöri próbálkozásra sem sikerült elérnie. Pedig a szülő és a peda­gógus együttműködése meg- nyugtatólag hat a gyerekre. Az is­kolába való bejutással a szülő fel­térképezheti csemetéje környe­zetét, és ez jó alapot adhat ahhoz, hogy tapasztalatairól otthon be­szélgetést kezdeményezzen a gye­rekkel. Kérdés, mikor jön el az a pont, amikor már érdemes szakember­hez - háziorvoshoz vagy pszicho­lógushoz - fordulni? Az óvoda-, illetve iskolakezdés minden gye­rek számára feszültség, de a fő­ként tanítási napokra korlátozó­dó testi és lelki tünetek általában néhány hét alatt megszűnnek. Ha mégsem, mindenképpen foglal­kozzunk ezekkel. Amennyiben nem vagyunk biztosak abban, hogy a panaszok lelki eredetűek, ajánlatos felkeresni a háziorvost. Ha ő mindent rendben talál, va­lószínűleg javasolni fogja, hogy pszichológusnak is mutassuk meg a gyereket. CsopV. Is men*ek ketí^faimud) *Aoifterern Tündér Wlo ^iortld Kemény*“ 9 n Süsü. o sétkóttY >■ gésznop gRESZ-pa* Arcúdé* Kézműves fog\al*°zasoK • Ugrálóvárak . jászét'«»! 'eodorouto *er»t'óautó Tűzoltóautó katonai jón But»9ce rU? Aréna foci ZENEKAR „H*® smu-us**0­*«-*» TÁNCHÁZ TOMBOLA OLÁH GERGŐ 2013. december 8. vasárnap Aprók versenye A Csata Utcai Általános Iskola sportterme november 14-én kicsikkel telt meg, ezen a napon ugyanis ovis olimpiának adott otthont az intéz­mény. A városrész legügyesebb óvodásai több sportszámban mérték össze tudásukat. Egy biztos, az aprók versenye idén is mozgásba hozta a kerületet! Valódi rezsicsökkentóst kínálunkl Váltson velünk! Díjmentesen átdolgozzuk meglévő biztosítási szerződését olcsóbbra vagy jobbra! Esetleg mindkettőre... Öntől csak pár lépésre, a Pozsonyi út 12-ben. Euro-Quattro Alkusz - Minden, ami biztosítás h., cs.: 9-18, k., sz.: 9-16, p.: 9-13-ig. 1137 Bp., Pozsonyi út 12. Telefon: 06-1-798-4741 (Mudri István: 06-20-941-7609) www.euroquattro.hu • info@euroquattro.hu

Next

/
Thumbnails
Contents