XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2013-11-21 / 22. szám

XII1, KERÜLETI HÍRNÖK ^2013. NOVEMBER 2 I. I 5-ös busz Eredményes volt a lakossági tiltakozás Aktuális A Dagály utcában meghátrált a BKK Megmarad a meghosszabbított útvonalon közlekedő I S-ös busz Dagály utcai megállója, s a járat érinti az Ár­pád hidat is. Eredményes volt a 15-ös busz november 9-étől bevezetett új vonalának eredeti változatával kapcsolatos lakossági tiltakozás: megmarad a 115-ös és a 133-as já­ratok összevonásával (ezek meg­szüntetésével) kibővített és meg­hosszabbított útvonalon közleke­dő 15-ös Dagály utcai megállója, s továbbra is érinti az Árpád hídi metróállomást. Minderről a Bu­dapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtókommunikációs iro­dája közleményben tájékoztatta lapunkat jóval azután, hogy előző számunkban még ennek ellenke­zőjéről kellett beszámolnunk. A jelek szerint fejet hajtott a BKK a lakossági tiltakozás előtt, hiszen ismeretes, több száz tiltakozó alá­írást gyűjtöttek össze az Árpád híd környékén élő háromezer család nevében, mivel a BKK hó­napokon át kitartott amellett, hogy az új 15-ös nem fogja érinte­ni az említett két megállót. A társaság a Hírnök korábbi megkeresésére nem reagált, és ez­úttal sem válaszlevelet kapott szerkesztőségünk, csupán az idé­zett közleményt, amelyben a BKK óvatosan kerüli a lakossági tiltakozás kifejezést. Megfogal­mazása szerint „Az északi szaka­szon a 15-ös busz útvonala meg­egyezik a korábbi 115-ös és 133-as busz útvonalával: a járat az Ár­pád híd M-től Angyalföld és a Vi­zafogó, majd Ujlipótváros érinté­sével éri el a Nagykörutat, majd a belvárost”. A BKK korábban ja­vaslatot dolgozott ki a járat Gyöngyösi utcai metróállomás felé való továbbvezetésére, „az Árpád hídi metróállomás térsé­gében indult lakossági kezdemé­nyezésnek eleget téve azonban továbbra is változatlan útvona­lon (tehát a Dagály utcai megál­lót is megtartva - a szerk.) közle­kedtetjük a járatot”. A BKK közlése szerint a Boráros térről a belvároson át a Lehel térre induló busz vonalát Angyalföldön és a Vizafogó lakó­telepen át az Árpád hídi metróál­lomásig hosszabbították meg, ez­által egy járattá vonták össze az eddigi 15-ös, 115-ös és 133-as já­ratokat. Az érintett kerületek ön- kormányzataival, illetve lakosai­val történt egyeztetés eredménye az a változás is, hogy a 15-ös busz a Boráros téri hévvégállomást a Kálvin tér-Üllői út-Kinizsi utca—Közraktár utca útvonalon éri el, azaz elkerüli a sétálóutcává alakuló Ráday utcát. A november 9-étől meghosz- szabbított 15-ös útvonalán - észak felé - átszállásmentes kap­csolatot hoztak létre a Vizafogó lakótelep és Angyalföld, vala­mint a belváros között. Az új vo­nalon utazóknak munkanapo­kon sem kell átszállniuk a Lehel téren. A közlemény szerint egyébként az új 15-ös munkana­pokon a reggeli csúcsidőben 10, napközben és a délutáni csúcsban 12, este 20 percenként jár, hétvé­gén pedig 15-20 percenként. A déli kapcsolat A Boráros téri végállomást a busz a Kálvin tér felől az Üllői út-Ki­nizsi utca-Közraktár utca útvonalon közelíti meg, végállomási megállóját a kedvezőbb átszállási lehetőségek érdekében köze­lebb helyezzük a H7-es HÉV Boráros téri végállomásához, vala­mint a 2-es, a 4-es és a 6-os villamoshoz. Észak ! North Vizafogó u. Fizetőparkolás Már postázzák a matricaigénylési csomagot Minden marad a régiben Változatlan feltételekkel megkezdődött a 2014-es par­kolási matricák kiadása. A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. november 18-án, azaz e hét hétfőn megkezdte a jövő évi vára­kozási hozzájárulások, közkeletű nevén a parkolási matricák kiadá­sát. A kerület fizetőparkolási öve­zeteiben állandó lakcímmel ren­delkező autósok változatlan felté­telekkel, személyesen, vagy a hosszabb várakozási idő elkerülése érdekében elektronikus és postai úton is intézhetik engedélyük be­szerzését — tájékoztatta a Hírnököt Szabó Tamás, a közszolgáltató központi ügyfélszolgálati vezetője. Elmondta, a 2013-ra érvényes várakozási hozzájárulással ren­delkezők november első felében postai csomagban kapták meg az új matrica igényléséhez szüksé­ges dokumentumokat, melyeket kitöltve és aláírva 2014- január 10-éig a mellékelt díjmentesített borítékban, azaz ingyen is vissza­küldhetik a közszolgáltató címé­re; a társaság az adatok egyezteté­se és feldolgozása után a matricát ajánlott küldeményben postázza ki az igénylő címére. A zrt. az - egyszerű regiszt­rációt követő — elektronikus igénylést is ajánlja, amely hon­lapjának ügyfélablakában (a www.kozszolgaltato.bpl3.hu ol­daljobb felső sarkában) érhető el. Az elektronikus igényléskor a kö­telezően kitöltendő adatok mel­lett csatolni kell a beszkennelt másolatokat, igazolásokat is. Az igénylés - az előírt dokumentu­mok csatolásával - beküldhető a parkolas@kozszolgaltato.bpl3 .hu e-mail címre is; a társaság mind­két esetben szintén postán küldi meg a matricát. A zrt. honlapján, a közterületi, parkolási hírek kö­zött a részletes tájékoztató, az igénylőlap és a csatolandó doku­mentumok egyaránt letölthetők. Az ügyvitel kétezer forintos díját bárki személyesen, postai csekken vagy a 11784009-20601160 szám­laszámra is befizetheti, utóbbi két esetében azonban a közlemény ro­vatban az igénylőnek fel kell tün­tetnie a „várakozási engedély” szöveget, valamint a gépjármű for­galmi rendszámát. A közszolgáltató kéri, hogy az igénylők legkésőbb 2014. január 10-éig küldjék vissza postai igény­lésüket, vagy töltsék ki az online kérelmet, illetve 2014. január 31- ig keressék fel a társaság közpon­ti ügyfélszolgálati irodáinak vala­melyikét: Hegedűs Gyula utca 15., telefon: 478-5050, fax: 478- 5059; Béke utca 65., telefon: 350-3728, fax: 340-9144. Hajléktalanügy A városrész halasztani kényszerült Budapest módosított, a kerület is ezt teszi A frakcióvezetőkkel történt elő­zetes konzultáció alapján dr. Tóth /ózsefpolgármester javasla­tára a képviselő-testület múlt csütörtöki ülésén levette napi­rendjéről a hajléktalanok közte­rületi tartózkodásával, meghatá­rozott helyekről történő kitiltásá­val kapcsolatos előterjesztést. A sajtóhírekkel ellentétben azon­ban nem az ülésen megjelent ci­vilek tiltakozása késztette erre, hiszen mire az Alkotmány Nem Játék nevű szervezet aktivistái az ülésterembe érkeztek, már meg­született a döntés. A kerületi előterjesztést azért kellett levenni a napirendről, mert a javaslat a főváros eredeti előterjesztéséhez készült, csak­hogy utóbbit időközben írásban, majd szóban is módosítva terjesz­tették Budapest döntéshozói a Fővárosi Közgyűlés szintén múlt csütörtöki ülése elé. A testület te­hát egy más tartalmú határozatot fogadott el, mint amihez a kerü­let benyújtotta eredeti javasla­tait. Ez viszont praktikusan azt je­lenti, hogy a városrésznek is több ponton újra kell gondolnia, hoz­zá kell igazítania előterjesztését a fővárosi rendelethez. K.A.L

Next

/
Thumbnails
Contents