XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-09-19 / 18. szám
P ROG RA M/PÁ LYÁZ AT Pályázati felhívás a Radnóti Miklós Művelődési Központ 2014« évi programjaira Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata nevében a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. (a továbbiakban: kiíró) pályázatot hirdet a RaM színháztermének kifejezetten közcélú, kerületi közösségi térként való hasznosítására a tulajdonos által fenntartott, bérleti jogviszony hatálya alatt nem álló napokra vonatkozóan. Pályázatot nyújthatnak be a XIII. kerületben működő, önkormányzati fenntartásban lévő intézmények, továbbá közhasznú és egyházi szervezetek (társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok) , amelyek tevékenységüket elsődlegesen a kerület lakói érdekében végzik, és amelyek jelen pályázat keretében közcélú adományként nyerhetnek támogatást közhasznú, közösségépítő tevékenységük hatékonyabb ellátására. A kiíró a nyertes pályázók számára díjtalanul biztosítja az aulát, öltözési lehetőséget, multifunkciós színháztermének (600 fő részére, 270 m2-es színpaddal) használatát egy napra legfeljebb .12 óra időtartamra, valamint a program alapvető műszakitechnikai feltételeit (színpad, színpadtechnika, hangtechnika mikrofonokkal és hangbejátszási lehetőséggel, fénytechnika, vetítés), valamint a ruhatár működtetését. A program minden egyéb költségéről, a résztvevők tájékoztatásáról, az adott programra vonatkozó jogszabály által megkövetelt vagy a RaM házirendje szerint kötelező szolgáltatások biztosításáról a pályázó köteles gondoskodni. Profitorientált vagy belépési díjhoz kötött rendezvény nem szervezhető jelen pályázat keretein belül. Politikai tevékenységgel összefüggő rendezvénnyel nem lehet pályázni, továbbá a megvalósítandó rendezvény keretében vendéglátó-ipari vagy más kereskedelmi célú tevékenység nem folytatható. A program megvalósításának feltételeiről a nyertes pályázóval szerződést kötünk. Előnyt élvez az a program, amely- az újlipótvárosi városrész hangulatát, lakosságának szokásait, hagyományait mutatja be, eleveníti fel, |Hw||L- új kezdeményezést jelent a XIII. kerület lakó- közösségeinek, civil szervezeteinek aktivizálására,- bővíti a közösségi együttlét tereit. Ugyanazon pályázó csak egy programra pályázhat. A kiíró fenntartja a jogot, hogy az igényektől eltérő időpontot igazoljon vissza nyertes pályázat esetén! A helyszínről részletes információk a www.raml3.hu oldalon találhatók vagy az info@kultl3.hu címen, illetve a 398-6210-es telefonszámon kérhetők. A pályázatot nyomtatott és elektronikus formában (pdf formátumban), 1-1 példányban a következőcímre kell benyújtani: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Küld3 Divízió, 1131 Budapest, József Attila tér 4A pályáza t beérkezésének ha tárideje: 2013. október 30.18 óra. Az önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottsága a pályázatokat 2013. november 26-ig bírálja el, és december 13-ig tájékoztatja a pályázókat az eredményről. A nyertes pályázókkal a támogatott programok megtartásának további feltételeit a pályázatot kiíró egyezteti. 20 I 3. SZEPTEMBER I 9. # XIII. KERÜLETI HÍRNÖK ■I JÓZSEF ATTILA októberi UÁ SZÍNHÁZ program Az aranyember nyilvános főpróba 4. péntek 11.00 Az aranyember Bánffy György bérlet 4. péntek 19.00 Az aranyember BEMUTATÓ Bemutató bérlet 5. szombat 19.00 Az aranyember Schütz Ha bérlet 6. vasárnap 15.00 Balfácánt vacsorára! 8. kedd 19.00 A nagymama 10. csütörtök 19.00 Mici néni két élete . II. péntek 19.00 Csizmás kandúr BEMUTATÓ Gyerek bérlet 12. szombat 10.00 A Rózsák háborúja 12. szombat 19.00 Csizmás kandúr 13. vasárnap 10.00 Indul a bakterház 13. vasárnap 19.00 Papírsárkány a nagyváradi Szigligeti Színház vendégjátéka 14« hétfő 19.00 Nagyvárosi bujdosók a nagyváradi Szigligeti Színház vendégjátéka IS. kedd 19.00 Anconai szerelmesek 17. csütörtök 19.00 Hajmeresztő 18. péntek 19.00 Kései találkozás 19. szombat 19.00 Mici néni két élete 20. vasárnap 15.00 Az aranyember Fodor Imre bérlet 21. hétfő Balfácánt vacsorára! 22. kedd Anconai szerelmesek 24- csütörtök Oidipusz nyomozás Gaál Erzsébet Stúdió 24. csütörtök 16.30 A doktor úr 25. péntek 19.00 Feketeszárú cseresznye 26. szombat 19.00 Feketeszárú cseresznye 27. vasárnap 19.00 Kései találkozás 29. kedd 19.00 Sóska, sültkrumpli Gaál Erzsébet Stúdió 29. kedd 19.30 A nagymama 30. szerda 19.00 Az aranyember Szendrő József bérlet 31. csütörtök 19.00 nforniációk időpont előadás Hat kép - Hat mese Rejtvényes kiállításra várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XIII/6. Angyalföldi Kertvárosi Könyvtárába (Mosoly u. 40/A). A helyi bibliotéka és a Tömöri Pál Tagiskola Mackóvár szakkörének közös tárlata 6 képén 6 népmese jelenik meg rejtvényes illusztráció formájában. Mindegyik alkotáson jellegzetes népmeséi hősök, varázslatos tárgyak, jelenetek segítik a népmesék címének megfejtését. A helyes megfejtéseket a könyvtári meseládába dobhatják be a játékban közreműködő olvasók szeptember 27-ig. A helyes megfejtést beküldők közül a Népmese Napján sorsolás útján tízen könyvjutalomban részesülnek. '^Trsnr'irír r a (U « jf 1 M WyL mmm* éámmm jlb««Hfc SMttűmm J*i INGYENES SZEMVIZSGÁLAT MINDEN KERETRE! Bármilyen lencsével! Akciós lencsével is! Részletek a boltban, LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9.00-18.00 V szombat 9.00-13.00 Telefon: 288-6960