XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2013-06-06 / 11-12. szám

Közbiztonság 20 I 3. JÚNIUS 6. Ä» XIII. KERÜLETI HÍRNÖK * Rendőrség Dr. Paál Péter György kapitány a szervezeti-jogszabályi változásokról és a kerület bűnügyi aktualitásairól Autófeltörők 3 nap alatt a bíróság előtt A rendőrségi átszervezé­sek egyik eredménye, hogy a kerületi kapitányságok visszakapták a teljes bűn­ügyi technikusi feladat­kört, ezzel rövidül a reagá­lási idő, - egyebek mellett így foglalta össze az elmúlt időszak legfontosabb ered­ményeit a lapunknak adott interjújában dr. Paál Péter Qyörgy kerületi kapitány.- „Húzói” év volt a tavalyi a rendőrség életében: számos szer­vezeti változás történt, s ez jelen­' tős mértékben érintette a főváro­si kapitányságokat is. Mit jelen­tett mindez a XIII. kerületi rend­őrök életében?- A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság (BRFK) néhány éve bűn­ügyi régiókat hozott létre, több kerületet lefedő központi egysé­gekkel. Ezt a struktúrát még 2010 végén megszüntették, s a felada­tokat fokozatosan visszatelepí­tették a kerületekhez. Ez idén fe­jeződött be. Az egyik változás, hogy a BRFK-tól visszakerült a gépjárműlopások felderítése, ami komoly feladatokat ró ránk. Fel kellett frissíteni az ehhez szüksé­ges szaktudásunkat, amiben se­gítségünkre van a BRFK illetékes alegységétől idehelyezett szak­nyomozó is. Sajnos fővárossz- erte, így nálunk is jelentős az au­tófeltörések és -lopások száma, utóbbi egyre inkább az illegális al­katrész-kereskedelemhez kap­csolódik. A sikeres felderítésben segítségünkre vannak a lakosság által egyre inkább használt tech­nikai eszközök, például a GPS- alapú védelem. A fertőzöttebb te­rületeken megerősítjük a járőr- szolgálatot, de a felderítésben to­vábbra is nagy szerepe van az egy­re bővülő térfigyelő rendszernek. A lakossági igények gyakran egy­beesnek a mi szakmai javaslata­inkkal, melyeket minden év ele­jén eljuttatunk az önkormányzat­hoz, amelyik a legtöbb esetben fi­gyelembe veszi az ajánlásunkat. Idén például az angyalföldi ré­szekre koncentrálunk, így a Gidófalvy és az Országbíró lakó­telepre, a Gyermek térre, a Gyön­gyösi sétányra és a Madarász Vik­*tor utcára. Bár Ujlipótváros jól ellátott, idén további kamerák kerülhetnek például a Hegedűs Gyula, a Hollán Ernő és a Balzac utcába. Az átszervezések másik nagy eredménye, hogy február­ban a kerületi kapitányságok visszakapták a bűnügyi techniku­si feladatokat, köznyelvi megfo­galmazásban a helyszínelést. Ez nem csak a jól képzett technikusi állományt jelenti, hanem a teljes eszközparkot is. Mivel most már a bűnügyi nyomozati feladatok alfája és ómegája újra nálunk van, rövidül a reagálási idő, ha­marabb kiérkezhetünk a hely­színre, az állampolgároknak pe­dig nem kell sok-sok órát vára­kozniuk, hogy hozzáláthassanak a károk enyhítéséhez.- Az egy évvel ezelőtti interjú­jában az általános bűnügyi hely­zetről szólva azt mondta, a kerü­letek közül a XIII. korábban min­dig az első volt, amin sikerült ja­vítaniuk, s a városrész statisztiká­ja több éve már „csak” a harma­dik legrosszabb. Maradt ez a ten­dencia?- A bűncselekmények száma 2012-ben nagyjából azonos volt az egy évvel azelőttivel. A vagyon elleni bűncselekmények csök­kentek valamelyest, azon belül is a kiemelt kategóriába tartozó au­tólopásoké esett vissza jelentő­sebb mértékben, nagyjából tíz százalékkal. Némi javulás mutat­kozik egyes típusok felderítésé­ben, így a betöréses lopásokéban és a rablásokéban. Ugyanakkor sokat várunk és már vannak jó ta­pasztalataink az úgynevezett bí­róság elé állítás jogintézményé­ben bekövetkezett változásoktól. Korábban az elkövetés időpont­jától számított 30 napon belül le­hetett valakit bíróság elé állítani, ám most már a gyanúsítástól szá­mítják a 30 napos határidőt. Ez­zel hatékonyabban teljesülhet az a cél, hogy a lehető legtöbb elkö­vetőt elfogjuk, és mielőbb bíró­ság elé is állítsuk. Mivel a kerüle­ti ügyészséggel jó a szakmai együttműködésünk, két gépkoc­sifeltörő esetében már olyan „re­kord” is született, hogy három nappal a gyanúsítás Után bíróság elé állították őket, s a tárgyalóte­remből azonnal a büntetés-vég­rehajtási intézménybe szállítot­ták. Egyébként a mi felderítési eredményein­ket igazolja, hogy az ügyész­ség 90 száza­lékban egyet S2emek. ért a kapitány­ság által javasolt vádemeléssel. Ezt a jogintézményt pedig szeret­nénk kiterjeszteni az ittas veze­tőkre is, mivel egy gyors, akár egy hónap alatt lefolytatott eljárás­nak lehet viszszatartó ereje.- Tavaly az egyik nagy lépésük volt a körzeti megbízotti hálózat újjászervezése. Beváltak-e az új KMB-s körzetek és szolgálatve­zénylések?- A KMB-irodák működteté­sét a legfelső rendőri vezetők is fontosnak tartják, hiszen a körze­ti megbízott a közvetlen kapocs a 99 M lakosság és a rendőrség között. Emellett egy másik részük tevé­kenyen segíti a bűnügyesek mun­káját ott, ahol ez szükséges. Mi itt, a kerületben tavaly hatéko­nyan működtettük ezt a szolgála­tot, de van még javítandó terület. Némi csalódottságot jelent, hogy hiába is népszerűsítjük a KMB- sek fogadóóráit, az emberek gya­korlatilag alig keresik fel őket. A tapasztalat az, hogy a terepen jár­őröző rendőrt, így a KMB-seket is szívesebben találják meg pana­szaikkal a lakosok. Ezért az egyik lehetőség, hogy a rendőreink a fogadóórák alatt sem ülnek majd az irodában, hanem járőrözni fognak, a telefonszámuk ki lesz függesztve, így bárki felhívhatja őket ez idő alatt is. A kapitányság szolgálatszer­egerősítjük a járőr­szolgálatot, de a felderítésben továbbra is nagy szerepe van az egyre bővülő térfigyelő rend- 99 vezését pedig általában is próbáljuk úgy megvalósítani, hogy a legjobb legyen a ki­használtság. Szerencsére továbbra is számít­hatunk a központi szervek segít­ségére a kiemelten fertőzött terü­leteken. A Szent István körút Nyugati tér és Jászai Mari tér kö­zötti szakaszán és a mögötte lévő utcákban naponta közösen jár­őrözünk a Készenléti Rendőrség munkatársaival. Pluszerőket ka­punk heti rendszerességgel a Sza­bolcs, a Babér és a Kerekes utcák, valamint a Gidófalvy lakótelep környékére. A Lehel Csarnokot és környékét a mi járőreink fel­ügyelik.- Mostanában sok panasz érke­zik a Szent István parkban felbuk­kant drogosokra és más nem kívá­natos alakokra, a maguk mögött hagyott injekciós tűkre és szemét­re. Ott erősítik-e a járőrözést?- Habár vannak sokkal fertő­zöttebb területek, a parkban zajló negatív történésekre mostaná­ban valóban nagyobb közfigye­lem fordul. A körzet KMB-sei szükség esetén odafigyelnek ezekre és intézkednek. Ezért arra kérjük az ott élőket, bejelentése­ikkel segítség, hogy a parkban visszaállhasson az eredeti, jó köz­érzetet biztosító rend. A napi munkák során egyébként fontos partnerünk a kerületi közterület­felügyelet és a polgárőrség, velük a KMB-s alosztályvezetőnk tartja a kapcsolatot. Mindketten rend­szeresen megkapják tőlünk a ha­vi bűnügyi térképet, s ez alapján szervezzük meg a közös járőrözé­seket, akciókat. A rendelkezésre álló erőtől függően havi 3-6 alka­lommal, egyenként négy-hatórás szolgálatban. Velük egyébként nem csak a bűnmegelőzésben működünk együtt, hanem olyan esetekben is, amikor egy-egy bal­eset, gázrobbanás miatt szüksé­ges a területzárás, a lakosság idő­leges evakuálása. Nagyon jó az együttműködésünk az önkor­mányzattal is, amelyik minden évben harmincmillió forinttal tá­mogatja a kapitányságot, cseré­ben annyi az elvárása, hogy na­ponta legalább húsz járőr legyen kint az utcákon. A szerződés alá­írója, a BRFK ehhez minden se­gítséget megad nekünk a közpon­ti állományból, amelybe a közlekedésrendészet munkatár­sai is beleértendők. Szeretném kiemelni a helyi médiát is, amely- lyel szintén korrekt az együttmű­ködésünk.- Végül ejtsünk néhány szót a hajléktalankérdésről, amelynek törvényi-rendeleti háttere az Al­kotmánybíróság döntése értel­mében alaposan megváltozott az elmúlt hónapokban. A rendőr­ségnek most mi a szerepe ezen a területen?- Nos, önmagában nem a haj­léktalanok közterületi jelenléte okozza a gondot, hanem az egyébként is szabályszegő maga­tartások és cselekmények. Ugyanakkor valóban megválto­zott a hatósági szerepkör. Az al­kotmánybírósági határozat miatt módosított szabálysértési tör­vény már nem teszi lehetővé, hogy a rendőrség előállítsa a fe­dél nélkülieket, azaz életvitelsze­rű közterületi tartózkodásukért nem korlátozhatjuk a személyi szabadságukat. Az is változás, hogy az önkormányzat új rende­leté a legtöbb hatósági eszközt a közterület-felügyelethez telepí­tette, így például az utcai italo­zást is ők tudják hatékonyan, helyszíni bírság kiszabásával szankcionálni. A szabálysértési törvény alapján nekünk mind­össze akkor van eljárási jogkö­rünk, ha köztisztasági szabálysér­tést tapasztalunk. Ekkor helyszí­ni bírságot szabhatunk ki az ille­tőre, ha pedig nem hagy fel a cse­lekménnyel, akkor legfeljebb négy órára előállíthatjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents