XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2012-03-01 / 5. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK ^j^C^^MÁRGU^ Számos növendék országos hírnévre tett szert N egyedszázados az Ady-gimnázium Az idei évben ünnepli megalapításának 25. évfordulóját az Ady Endre Gimnázium. Az iskola erőssége a nyelvi képzés, ugyanis a 2004-ben létrehozott nyelvi előkészítő osztályok diákjainak zöme vagy az emelt szintű érettségit teljesíti sikeresen vagy a nyelvvizsgákon ér el szép eredményeket. A jubileum alkalmából Herczig Ferencné igazgatót kérdeztük az iskola múltjáról és jelenéről.- Az idén végző nyelvi osztály mind a harmincegy diákja megszerezte az emelt szintű érettségit angolból, tizenheten felsőfokú nyelvvizsgával rendelkeznek, né- hányuk pedig a nemzetközi felsőfokú nyelvvizsga követelményeit is teljesítette. A fiatalok az angol mellett második nyelvként tanulhatnak németül, franciául, olaszul és oroszul. A nyelvi előkészítő osztályok indításával párhuzamosan 2004-től ECDL-vizsga- központ lett a gimnázium - tájékoztatott az igazgatónő. Az iskolát 1987-ben alapították, megnyitásakor négyosztályos gimnáziumként kezdte meg működését. A megalapítását követően kilenc évvel, 1996-ban indították az első hat évfolyamos osztályt, majd 1997-ben kezdték el az emelt óraszámú speciális biológiaképzést. A biológia szakos diákok egyhetes terepgyakorlatokon vesznek részt szaktanári vezetéssel, amelynek során megismerkednek többek között a hazai nemzeti parkok, a főváros agglomerációjának természeti kincseivel. Az iskola a speciális biológia tagozatos diákok munkájának köszönhetően elnyerte a Madárbarát iskola címet is. Az idegen nyelvek, az informatika és a biológia mellett fontosnak érezték a humán műveltségterületek erősítését is, ezért 2001-ben humán osztályokat indítottak, ahonnan jogászok, színészek, médiában dolgozó szakemberek kerültek ki. A ma 19 osztállyal és ötszázötvenhat tanulóval büszkélkedő gimnázium tanulói közül nem egy országos hírnévre tett szert. Az Ady-gimnáziumba járt például Tunyogi Bernadett musical színésznő, Járai Máté színész, Vasvári Péter iparművész, dr. Marosán Miklós egyetemi docens, Kapros Anikó teniszező, Vaskó Tamás, Vanczák Vilmos, Sáfár Szabolcs válogatott labdarúgók és nagyon sok elégedett, kiegyensúlyozott családanya és családapa. A tanulók körülbelül 40 százalékát a kerületben lakó gyerekek teszik ki, a többi fiatal az agglomerációból vagy a budai és az észak-pesti kerületekből jön tanulni a gimnáziumba. Ok mindannyian büszkén vállalják az iskola hagyományait, részt vesznek az éjszakai Denevér-derbin, a drámaszakkör előadásain, fotó- és rajzkiállításokon, a képzőművészeti és természetjáró szakkörön. Az iskola számos uniós pályázatba is bekapcsolódott, többek között a Világsuli, az ACES (Akademy of Central European Schools), a Comenius és a Fiatalok Lendületben programokba, amelyekkel a diákok tanulmányait próbálják segíteni. Metz Mozaik Felnőttek a Vadrózsák Húszéves a táncegyüttes Tíz év már nagy idő, és ez, azt hiszem, azt is bizonyítja, hogy van jövője a magyar néptáncnak, van jövője a Vadrózsának is, reméljük, továbbviszik a varázslatot, és tíz év múlva ugyanilyen szép műsorral kápráztatnak el bennünket - írtuk 2002-ben az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttesről. Elteltek az évek, és az együttes idén ünnepli fennállásának immáron 20. évfordulóját. Bátran kijelenthetjük: van, volt és meg vagyunk győződve, hogy lesz is jövője a magyar néptáncnak és a Vadrózsának is. Továbbvitték a varázslatot és áttáncolták ezt az évtizedet is. A jubileumi alkalomból nagyszabású programokkal és színvonalas műsorokkal szeretnék megörvendeztetni a néptánc iránt érdeklődőket. Legfontosabb fellépésük a RaM Colosseumban május 20-ra meghirdetett Lábadon a tánc, szívedből az élet! című Szamos menti táncokat bemutató. Szeptemberben fotókiállítással emlékeznek meg az elmúlt 20 évről, decemberben pedig a régi táncosokkal, művészeti vezetőkkel közösen ünnepük e jeles dátumot.- Sokat teszünk egymásért, a néptáncért, a magyar kultúra fennmaradásáért. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy a XIII. kerületben minél több emberhez, a legkisebbektől a legnagyóbbakig eljusson a hagyományőrzés ezen formája - tájékoztatott Bencsik Éva, a táncegyüttes tagja. Legközelebb március 10-én, a Martin György Néptáncszövetség által szervezett Néptáncantológián láthatnak bennünket az Operettszínház színpadán. Aktuális programjainkról, néptánccsoportjainkról bővebb információt a www.vadrozsate.hu portálon olvashatnak. Szépkorúak jelmezben Pingvinek lepték el városrészünket! Ha valaki azt hinné, hogy a zord idő jégkorszakot varázsolt a kerületből, el kell oszlatnom a tévhitét! Csupán a szépkorúak öltöttek mókás jelmezt, hogy végre elbúcsúztassák a telet. Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban végre a vidámságé és a felhőtlen mulatozásé volt a főszerep. Megelevenedtek a mesevilág varázslatos személyiségei, Aladdinnak Jázmin járt hastáncot, míg Doktor Bubó megelégedett Ursula idomaival is! És hogy a királylányok se búsuljanak, híres egyfe- jűnk, Süsü mosolygott a nagyérdeműnek.