XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2012-09-05 / 17. szám

/ Rendőrség Uj körzeti megbízotti iroda kerületi támogatással Aktuális Vigyázó szemek a Szabolcs utcában 7\ Bűnügyi Osztály munkatársai örömmel vették birtokba a két új Opel Astrát A Szabolcs utca és környé­ke közbiztonságának javu­lását várja az önkormány­zat attól az új körzeti meg­bízotti irodától, melyet a városrész támogatásával augusztus végén nyitott meg a kerületi rendőrkapi­tányság. A rendőrség új körzeti megbí­zotti irodája (KMB) kezdte meg működését augusztus 31-én a Szabolcs utca 13. szám alatt. Az eseményen dr. Tóth József pol­gármester - felavatva a helyisé­get - két új Opel Astra (darabon­ként 3,5 millió forint) gépkocsit is átadott Paál Péter György alez­redesnek, a kerület rendőrkapi­tányának. Az iroda helyének kiválasztá­sában szerepet játszott, hogy a Szabolcs utca szóban forgó része bűnügyileg meglehetősen veszé­lyes. Az önkormányzat azt várja, hogy a KMB működésével a terü­let biztonsága javulni fog. Az új iroda 18 négyzetméteres, felújítá­sának költsége csaknem három­millió forint volt. Az összeg tar­talmazza az utcai helyiségből tör­tént átalakítást, a teakonyha és a mosdó kialakítását, a berendezé­si tárgyakat, a nyílászárók cseré­jét, a helyiség előtti homlokzat felújítását. Az önkormányzat és a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság közötti támogatási szerződés célja a kerületi kapitányság működési feltételeinek javítá­sa, eredményes munkájának elősegítése, a helyi közrend vé­delme, a megfelelő közbizton­ság fenntartása, a városrész közigazgatási területének foko­zott rendőri védelme, és az ál­talánosan elfogadott együttélé­si normák biztosítása érdeké­ben. Együttesen: az eredmé­nyes rendőri fellépés támoga­tása. A szerződés alapján az önkor­mányzat évi 30 millió forintos tá­mogatásban részesíti a kapitány­ságot. Az összeget működési ki­adásokra, eszközbeszerzésre, va­lamint a személyi állomány ösz­tönzésére lehet fordítani. A kapi­tányság a támogatás fejében vál­lalja, hogy kiemelt figyelmet for­dít az üres státuszok feltöltésére. Mindezt annak érdekében, hogy folyamatosan biztosíthassa 20 rendőr közterületi járőrözését, különös tekintettel az iskolák, játszóterek környékére és az alul­járókra. (Munkatársunktól) Ovistalálkozó nem csak kicsiknek A Facebookon szerveződik egy csoport, akik a Gyöngyösi sétányra jár­tak oviba Kemer Mariannhoz. A 40. évforduló alkalmából, szeptem­ber 8-án olyan találkozót szeretnének szervezni növendékei, ahol a ná­la nevelkedett gyerekek részt vesznek. Bővebb információ: Szabóné Katona Eszter, e-mail cím: szabo.esther@gmail.com, mobilszám: 06 (30) 525-0157; http://www.facebook.com/groupsA36720933092909/ Gigatébolyda vagy országos lelki központ? A Nyíró Gyula Kórházba kerül­het a lelkibeteg-ellátás országos központja az évekkel ezelőtt be­zárt hárshegyi OPNI utódjaként. Országos centrumot szervez­ne a lelki betegek ellátására Né­meth Attila, a Nyírő Gyula Kór­ház új főigazgatója, aki erről egy augusztusi lapinterjúban be­szélt. A pszichiáter kórházigazgató szerint a szakma egyik rákfenéje, hogy a kezdetben még enyhe tü­netekkel járó betegségek kezelet­lenül maradnak, és a pszichiátriai osztályok ágyait sokszor már idültté váló, súlyos esetek foglal­ják el, ahol már kevesebb remény van a gyógyulásra. Németh Attila úgy véli, hogy a bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) he­lyett a fővárosi Nyírő Gyula Kór­ház területén létre lehetne hozni az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet. Az interjúban figyelmeztetett arra is, hogy fölösleges máris „gi­gatébolydának” titulálni egy még nem létező intézményt. Egy kiváló pedagógus emlékére L Dr. Sólyom Bélánétól, Mariká­tól búcsúztak kollégái a Napra­forgó (korábban 8. Számú) Óvodából. A gyémántdiplomás óvónő 76. évében távozott kö­zülünk. Több évtizedes pedagó­giai és vezetői pályáján mindvé­gig a XIII. kerületben élő gyer­mekekért dolgozott. 1976 óta a Napraforgó Óvoda vezetője­ként munkája egybeforrt az in­tézmény történetével. A szak­mai kihívások elől soha nem hátrált meg, szilárd értékrend­del bíró, erős egyéniség volt. El­kötelezett a gyermekek nevelé­se iránt, példamutató nevelői és vezetői munkájával fiatal peda­gógusok generációinak muta­tott irányt. Életvidám természe­te, humora sok nehézségen át­segítette a körülötte élőket. Em­lékét növendékei, pályatársai örökre szívükbe zárták.--------------------------“ -----------------*-------------------------— A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Pályázati Felhívása A XIII. kér. Önkormányzat pályázatot hirdet a tulajdonát képező - felújításra szo­ruló - lakások bérleti jogának elnyerésére. A pályázónak vállalnia kell a lakás fel­újítását, rendeltetésszerű állapotba hozatalát bérbeszámítási igény nélkül. A pályázat feltételeit, a megpályázható lakásokat, valamint a pályázati nyomtat­ványt a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.-nél (Bp. XIII., Béke u. 65., Bp. XIII. He­gedűs Gy. u. 15.), továbbá a XIII. kér. Önkormányzat Ügyfélszolgálati irodáján (Bp. XIII., Béke tér 1.) lehet beszerezni, illetve letölthető a www.kozszolgaltato.bpl3.hu és a www.bpl3.hu honlapokról. Részletes információt a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Lakásgazdálkodási csoportjánál (Bp. XIII., Béke u. 65. Tel.: 350-3728,350- 3729) kérhetnek. A pályázat személyesen benyújtható: 2012. szeptember 3. és 2012. október 5. között Z y XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents