XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2012-08-01 / 15-16. szám

Egészségügy XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2012. AUGUSZTUS I. Üzenet 3DT>en- Meg lehet tanulni, hogy térben lássunk, a nyomtatott képeket úgy kell elhelyeznünk egymás mellé, jobb és a bal szemnek megfelelően, hogy szemtávolságban helyezked­jenek el- magyarázza Molnár Mik­lós operatőr, kerületünk lakosa. Rendkívüli emberek című három- dimenziós fotóalbumát ezzel a technikával nézegetve szinte meg­elevenednek híres polgáraink. Molnár Miklóst gyermekkora óta foglalkoztatta a térhatású filmkészítés, erre azonban csak Szent-Györgyi Albert biokémi­kus 39 esztendővel ezelőtti ma­gyarországi látogatása alkalmával nyílt először lehetősége.- A tudóssal ugyan készült egy hagyományos eljárással rögzített portréfilm, de örömmel vállalko­zott az újszerű interjúra is - emlé­kezett az operatőr. - A hetvenes évek elején nem állt rendelkezés­re a háromdimenziós felvételeket lehetővé tevő technika, ezért a kisfilmhez rögtönzésre kénysze­rültem: két 16 milliméteres kame­rát helyeztem el a bal és a jobb szem távolságával megegyező po­zícióban. Később, 1988-ban Ta­kács Mari bemondóval készítet­tünk egy szívhez szóló üzenetet a jövő nézői számára. És, hogy mennyire felgyorsult a világ, mi sem mutatja jobban, mint hogy a magyar televízió há­romdimenziós sugárzását az 1973-ban és 1988-ban készült kisfilmmel kezdte meg. Budapest \IU.. Bulcsú utca 23/8. A U'hci i'UJuuk ..'«.(ki bejáratánál lelett)tu «82-7493 by IMiWnttW M Auitria (j YORS HITEL Pfi® “ ORÍXTOL! Nálunk 1000 Ft hitel mindössze 1 Ft-ba kerül naponta!* *Az akció a Budapest XIII., Bulcsú u. 23/B alatti üzletünkben 2012. július 16-okróbcr 31. között felvett zálogtéielckre érvénves, a 90. napon történő kiváltásnál! Az 1 Ft-os érme bevonása miatt egyebekben a kerekítés szabályai érvényesek. KEDVEZŐ HITEL- LEHETŐSÉG AZONNAL! NEMESFÉM ÉKSZEREKRE, NEMESFÉM TÁRGYAKRA KEDVEZŐ KONDÍCIÓKKAL, Emelt hitelösszegek akár 9600 Ft/g” **24 k-os aranyérmekre, egyébként önomságtól függő napi árfolyamon. Nyitva; hétfő—péntek ”730-1”7 szombat ”730-13 óráig OREX ZÁLOG Átmeneti időszak A térségi elv lesz az egészségügy alapja Nincs számottevő változás A Visegrádi utcai szakrendelő is változatlanul biztosítja a járóbeteg-szakorvosi ellátást A magyarországi egészségügyi rendszer újraszervezéséről szóló hírek aggodalommal töltöttek el sok beteget. Nagy a bizonytalan­ság: vajon a július elsejéi időpont mennyiben vízválasztó? Vagyis, hogy például most is felkereshe­tik-e azt a szakorvost, aki a beteg­ségüket eddig kezelte, illetve be- feküdhetnek-e kipróbált kórhá­zukba akkor is, ha az nem a kerü­letben van? És vajon büntetik-e az efféle renitens magatartást, magyarán kell-e fizetniük ilyen esetben? Mi annak igyekeztünk utánajárni, hogy a fokozatosan átalakuló rendszer jelen pillanat­ban hogyan működik. Az egészségügyi kormányzat olyan rendszer kialakítását hatá­rozta el, amelyben igyekeznek biztosítani, hogy a betegek opti­mális időn belül az állapotuknak legmegfelelőbb, biztonságos és jó minőségű ellátást kapják. A je­lenlegi rendszer helyét fokozato­san a térségi elv veszi át, a terüle­ti ellátási kötelezettség kiosztása ennek az elvnek az alapján törté­nik. Július elsejével egy olyan átme­neti időszak vette kezdetét, amely még minden bizonnyal módosul­ni fog. A cél az, hogy a változások ne érjék váratlanul az orvosokat és a betegeket, és így mindenki alkalmazkodni tudjon az új, a ter­vek szerint jóval hatékonyabb el­látórendszer feltételeihez. Az il­letékesek azt ígérik, hogy az érin­tetteket időben tájékoztatják majd a változásokról. Lapunk érdeklődésére dr. Hertzka Péter, a XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat főigazga­tó főorvosa elmondta: jelenleg sem az alap-, sem a szakellátás­ban nincs változás. Ez azt jelenti, hogy a kerületi betegek továbbra is megszokott háziorvosukat ke­reshetik fel. A Szegedi úti és a Vi­segrádi utcai szakrendelők egy­aránt változatlanul biztosítják a járóbeteg-szakorvosi ellátást. Nem változott a beutalás rendje: azokon a szakrendeléseken, ame­lyek eddig beutaló nélkül fogad­ták a betegeket, ezután sem kér­nek beutalót. A XIII. kerületben lakókat vál­tozatlanul fogadják a Honvéd­kórház szakrendelői is. Jelentős változás egyelőre a kerületi lako­sok kórházi ellátásában sincs. Új­donság, hogy attól függően, hogy egy-egy beteg megfelelő ellátásá­hoz milyen szakmai és műszeres feltételek szükségesek, három, úgynevezett progresszivitási szin­tet határoztak meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például ha egy XIII. kerüle­ti lakos alapszintű szemészeti el­látásra szorul, akkor igénybe ve­heti a Szegedi üti egynapos sebé­szetet vagy a Honvédkórház sze­mészeti osztályát. A középszintű - más elnevezés szerint 2-es szin­tű - ellátás feltételeit ebben a szakmában a Honvédkórház, míg a felső, 3-as szintű ellátást az Uzsoki úti kórház tudja biztosíta­ni. A nőgyógyászati műtéteket mindhárom szinten a Honvéd­kórházban lehet igénybe venni, de az alapszintű ellátást a Szegedi úti egynapos sebészet is bizto­sítja. Az alapszintű belgyógyászati ellátást a Nyíró Gyula Kórház, míg a csecsemő- és gyermek- gyógyászati kórházi ellátást mindhárom szinten a Heim Pál Gyermekkórház adja a kerületi lakók számára. Ez azt is jelenti, hogy az így kijelölt kórházak nem utasíthatják el a területileg hoz­zájuk tartozó betegek megfelelő szintű ellátását. Ugyanakkor - legalábbis jelen pillanatban - megmaradó kapacitásuk terhére felvehetnek más betegeket is. Va­gyis jelenleg nincs akadálya an­nak, hogy a biztosított betegek té­rítés nélkül igénybe vehessenek a kijelölttől eltérő intézményt - amennyiben az kész fogadni a pá­cienst. A főigazgatótól megtudtuk azt is: a háziorvosok tájékoztatást kaptak a beutalási rendről, tehát minden beteg számára meg tud­ják adni a megfelelő felvilágosí­tást. Az időközbeni esetleges vál­tozásokról ők első kézből fognak értesülni. Természetes, hogy a betegek is szeretnék megismerni az őket érintő új rendelkezéseket, ezért lapunk hasábjain ezután is beszá­molunk majd az egészségügyi el­látásban bekövetkező minden fejleményről, illetve módosulás­ról. CSOP V. •»

Next

/
Thumbnails
Contents