XIII. Kerületi Hírnök, 2011 (17. évfolyam, 1-23. szám)
2011-09-06 / 17. szám
2011. szeptember 6. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 7 Jövök-megyek 46. H a egy kérdőíves vizsgálat keretében arra kellene válaszolnom, miért szeretem a Pozsonyi Pikniket, azt mondanám, mert más is szereti. Mert olyan szerethető. Mert látszik az embereken, hogy szeretik. Az egész olyan, mint egy születésnapi buli (szorosan véve az is, magának a pikniknek a szülinapja, immár a harmadik: jár, beszél!), aki ott van, örül, hogy ott lehet, sha személyesen nem ismerjük is egymást, tudjuk, hogy együvé tartozunk. Hogy - kedves vendéglősöm szavait kölcsönözve erre az esetre - nem lehet megkülönböztetni, ki a vendég, ki a vendéglátó. Hogy jó, és kész. R észletes beszámolót ezúttal ne várjanak tőlem (kapnak mástól!), mert, bárhogy is szerettem volna, idén csak egy rövid körre futotta tőlem. De azért annyi időm volt, hogy dúdoljak egy slágert Pa-dö-dőékkel, tanuljak két sztepplépést, nézzem, hogyan kerekedikfelül ellenein Portisch nagymester, leharapjam egy pozsonyi versenykifli végét, és jót mulassak a Vízművek szellemes szlogenjén, miszerint „Bármikor megengedheted magadnak!” (Különösen szeretem a piknik szellemességét, kreativitását. A szójátékokat, asszociációkat, összekacsintásokat: ezekből is volt egy szekérderék idén - de a vizesek jelmondata nálam dobogós maradt.) nnak meg, hogy ilyen visszafogottan vettem részt a so- m^kadalomban, az volt az oka, hogy röghöz köttettem. Tudniillik, ha rövid ideig is, de közszereplő voltam: minthogy kenyéradó cégem is saját standdal, sátorral, hamuban sült pogácsával és előfizetési ívekkel várta az érdeklődőket. Nekem pedig (kiváló kollégáimmal együtt) az a megtisztelő feladatjutott, hogy a sátor fényét folyamatosan emelve váltsak szót a betérőkkel. És hogy még ennél is fokozottabb legyen az élmény, dedikáljam közben a közelmúltban megjelent és (ahogy Mák István kolléga mondja Heltai Jenő Jaguár című regényében) „erősen korlátozott példányban még kapható” könyveimet. E 'gyszóval átálltam a túlsó oldalra. Népség-katonaság helyett rövid időre én lettem az attrakció. (Még szerencse, hogy végigaz utca hosszán, mega betorkolló utcák mentén soktucatnyian osztoztak ebben a szerepben.) 'em teszek úgy, mintha nem örültem volna. Szeretek találkozni az olvasóimmal (itt szokott jönni az a tréfa, hogy mind a kettővel), jól viselem, ha dicsérnek, ha azt mondják, mennyit nevettek vagy szomorkodtak soraimon, ha megkérdezik, mit írok legközelebb, de ennél is jobban szeretem hallgatni őket: szót váltani országos gondokról és kerületi örömökről (aki tudja, csinálhatja fordítva is), családi eseményekről, hétköznapokról és ünnepekről. Augusztus utolsó szombatján nem maradt hiányérzetem. Ott, a Katona József utcasarkán (is) rengeteg ember fordult meg akkor, országos és utcai méretű politikus, híres és hirtelen színész, kerületi elöljáró és házbéli hátuljáró, megannyi angyalföldi polgár. Paroláztam ifjúval és öreggel, volt, aki a köztársaság gondjait akarta megbeszélni velem, volt, aki egyéni sérelmére keresett gyógyírt, volt, aki csak látn i aka rta kedves ro va tának szerzőjét élőben is. (A kötelező szerénység nem engedi felsorolnom, hányán említették, hogy rendszeresen olvassák soraimat - most itt írásban is megköszönöm nekik. És illesse külön köszönet H. Ottiliát, aki, mert olvasta, hogy elkéstem lefényképezni anno a Lipót-központ épületét, megajándékozott néhány maga készítette felvétellel.) A legtöbben (olyanok, akik ismerik más irányú munkáimat is, az újpesti novellákat, mondjuk, meg a Köröndyket) arról faggattak, hogy mégis, milyen intézményi kötelék fűz engem Angyalföldhöz? Hogy honnan ismerem ilyen jól (legyen ez csak jól és kész) ezt a részéta világnak? Erre azt válaszoltam, hogy míg gyerekkoromban afféle testvérkerületem volt, később kerület-testvérem lett Angyalföld: mára meg másfajta rokoni szál is ideköt. Otthon vagyok a Vizafogón éppen úgy, mint Újpesten. (Sőt, ami a jelenlegi helyzetet illeti, most épp úgyabbúl - de erről legyen elég ennyi.) Higy- gyék el, lehet egy szívvel két helyet szeretni - különösen, ha az Újpest meg Angyalföld -, tessék csak megkérdezni erről a Gellert Lajost, mondjuk. (Vagy engem.) JH| Jfű, essék szó akkor a dedikálásról is. Panaszra nem lern Wm hetett okom, jöttek rendületlenül a korábbi és reménybeli olvasók, voltak, akik véletlenül jártak csak arra, és az ár- leszállításnak nem tudtak ellenállni (megértem, nekem is az akciók a gyengéim), voltak, akik a hirdetésre jöttek, és akadtak egészen felkészült jelentkezők is, akik teljes életművemet a hónuk alatt szorongatva jelentek meg. (Nem kell megijedni, elbírható. Minőségre megyünk.) Volt mindenféle kérés, ahogy ilyenkor szokás, Laci bácsinak, Csöpinek, Bimbinek, én ilyenkorszemrebbenés nélkül teljesítem a feladatot, bármit rendeljenek is, de azért az „ írja csak, hogy nekem lesz”-féle megoldásoknak nem voltam barátja. Legutolsó kötetemben van egy írás, mely éppen a dedikálási anomáliákról szól (arrólpéldául, hogy milyen rettenetes dolog, amikor elfelejtjük kedves ismerősünk nevét), éppen azt akartam megmutatni az egyik visszatérő törzsolvasómnak, G. Erikának, de addig lapozgattam a kötetet, amíg az élet utánozni nem kezdte az irodalmat: csak néztem rá, néztem, láttam elégszer, ha éjszaka az ágyamból felkeltenek, akkor is eszembe jut a neve, csak épp ott nem jutott. Úgyhogy, mi mást tehettem volna, utánoztam én is a saját novellámat, beírtam, hogy „egy régi barátnak egy régi baráttól”, aztán (arcomra fagyott a mosoly) elbúcsúztam. A Pozsonyi Piknik rövid időre Pozsonyi Pánikká változott. Azért, ha úgy esik, megyek jövőre is. Szereplőnek, nézőnek, mindegy. , Jolsvai András Hagyományt teremtő Szekszárdi utcaiak Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 10-én, szombaton 11-18 óra között a Szekszárdi utcai vígasságot. A kerület szélén lévő rövid, de annál fontosabb összekötő utca a Szekszárdi. Az új építésű társasház aljában több üzlet, iroda szolgálja a lakosságot. Az apropót a Konyhabutik szaküzlet nyitása adta 2009-ben. Azóta az önkormányzat is felkarolta a rendezvényt, felvették a kapcsolatot a szekszárdi önkormányzattal, és ők is képviseltették magukat a tavalyi rendezvényen. „Kisbíró” dobolja a környéken a hírt, hogy ezen a szombaton minden üzlet nyitva lesz ebben a városrészben. Kemencében sült kenyérlángossal, parázson sült kürtőskaláccsal, friss süteménnyel és kávékóstolóval várják a lakosságot. Az érdeklődők kipróbálhatják, milyen a gyógyszermentes kezelés, miért jó az energiatakarékos LED-égő, valamint az ASZE is kitelepült üzletével. Lufik és ingyenes arcfestés gondoskodik az igazi piknikhangulatról. A színpadon és a forgalomtól lezárt utcában gyermek- és felnőttműsorok, az utcában lévő üzletekben óriási akciók várják a vendégeket. A belépés ingyenes. Piknik után munkagépek Széles körű, többszörös társadalmi egyeztetés végeredményeként szeptember 5-én megkezdődött a Pozsonyi út felújításának első üteme. A rekonstrukció felvetése kevesekben ébresztett kétséget, a felújítást szinte mindenki szükségesnek érezte. A zöldterületek kialakítása sem okozott nagy ellenállást az érintett útszakaszon élők körében. Az augusztus 4-ei lakossági összejövetelre az ön- kormányzat képviselői meghívták a vitatott tervek valamennyi szakértőjét, hogy korrekt válaszukkal közérthetővé tegyék a várható változtatások mibenlétét. A még módosítható elképzeléseket mérlegelték, és letisztult vitákban egyeztek meg a kétkedőkkel. A szakmai érvek csillapították a kezdeti indulatokat, és okos kompromisszumok születtek. A megbeszélések zárásaként zöld utat kapott a Pozsonyi út megújítási terve. A Pozsonyi Piknik ünnepi hangulatának elmúltával az építkezés kényelmetlenségeit el kell viselnünk, hogy az ígéretek szerint körülbelül két hónap múlva „belakhassuk” a korszerű, faltól falig felújított környezetünket.
