XIII. Kerületi Hírnök, 2011 (17. évfolyam, 1-23. szám)

2011-02-01 / 3. szám

2011. február 1. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK Érdekes feladat nyugdíjazás után Új vezetés, sokrétű feladatkör Nyugállományba vonult Boksa Gábor, a Polgármesteri Hivatal Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztályának vezetője tavaly év végén. A szakember hosszú évti­zedekig dolgozott az osztályon, de nyugdíjazása után sem sza­kad el a közoktatástól. Kérdé­sünkre szólt arról is, hogy a to­vábbiakban milyen feladatai lesznek az oktatás területén.- Mikor nevezték ki az osztály élére?- Az osztályon 27 évig dolgoztam, ebből 25 évet osztályvezetőként. Tavaly november közepén már elkezdtem együtt dolgozni az utódommal, akivel december végéig tartott a nagyon szoros, intenzív együttműködés.- A január 1 -jei nyugdíjba vonulása után is dolgozik majd a közoktatás területén. Milyen programban vesz részt?- Az általános iskolai felnőttoktatásban veszek részt. Ez a képzés azonban nem csak a XIII. kerületi közoktatásban, hanem a magyar közoktatásban is hiányterületnek számít. Akik valamilyen oknál fogva nem tudták elvégezni az általános iskolát, azok­nak szeretnénk a XIII. kerületben lehe­tőséget teremteni arra, hogy befejezzék a tanulmányaikat. Az önkormányzat a Csata utcai iskolában tudja biztosítani a feltételeket a felnőttképzéshez. A közok­tatási törvény alapján kidolgoztam a képzéshez szükséges programot, amely alapján megvalósítható a felnőttek oktatása. A szeptemberben induló képzés­sel párhuzamosan önkéntes mentori hálózatot is ki szeretnénk alakítani. Ennek lényege, hogy iskolázott mentorok segítik majd az általános iskolai felnőttoktatásban résztvevőket a tanulmányaik befejezé­sében. ME. Új osztályvezetőt neveztek ki Hajdú Györgyné személyében a Polgármesteri Hivatal Művelő- dési, Ifjúsági és Sport Osztályá­nak élére. A Pedagógiai Szolgál­tató Központ vezetését osztály­vezetőségre felcserélő szakem­bert az új munkakörről és a jövő­beni feladatokról kérdeztük.- Mikor kezdte megmunkáját az osztályon?- T avaly ősztől kezdtem el dolgozni a Mű- velődési, Ifjúsági és Sport Osztályon. Az osz­tály foglalkozik az önkormányzati óvoda- és iskolahálózat működtetésével, összefogja a kerületi közművelődési szervezeteket és fe­lel a kerületi sportéletért (diáksport, után­pótlás-nevelés, szabadidősport stb.).- Milyen feladataik lesznek 2011 -ben?- A képviselő-testület elkészítette az ön- kormányzat következő négy évre vonatkozó programját, amely 14 fő területet ölel fel. Eb­ben találhatóak kimondottan oktatás, mű­velődés és sport célú feladatok is. Ezen a te­rületen célul tűzte ki az önkormányzat töb­bek között az infrastruktúra-fejlesztést, az oktatás további korszerűsítését. A tervek között az is szerepel, hogy szélesíteni kell az internethasználók körét, és segíteni kell az idegennyelv-oktatást, továbbá a közterüle­teken és a közintézményekben a Wi-Fi-szol- gáltatás elérhetőségét is meg kell teremteni. A következő időszak feladatai közé tartozik, hogy elősegítsük az új Radnóti Miklós Mű­velődési Központban a lakosok szükségle­teinek és igényeinek megfelelő szolgáltatás kialakítását. A munkatársaimmal együtt az a célunk, hogy az eddigi minőségi szolgálta­tásokat megtartsuk és továbbfejlesszük, to­vábbá újabbakat is bevezessünk. Ahogy vál­tozik a világ, úgy változik a lakosság igénye, amelynek kielégítéséhez kell megtalálnunk a legoptimálisabb utakat. METZ Pedagógusaink elismerése Folytatás az 1. oldalról- Az elismerések nem csak a tanárok mun­káját tükrözik, hanem az intézmények és a ke­rület színvonalát is. Az önkormányzat tovább­ra is biztosítja a szükséges feltételrendszert a helyi pedagógusoknak. A képviselő-testület február 10-én fogadja el költségvetését, mely­ben az is szerepel, hogy a kerületi oktatási munkától nem vonnak el pénzt, inkább továb­bi 154 milliós juttatást adnak a közszolgálati szférában dolgozóknak, így növelve ezzel 600 millió forintra a teljes támogatás összegét. Dr. Tóth József ezután egyénileg is mél­tatta a díjazottak munkáját, majd gratulált nekik példaértékű munkájukhoz. A hat kitüntetett közül öten - dr. Hermann Péterné, a Futár Tagóvoda óvodapedagógu­sa, Kovács Ágnes, a Zeneiskola hegedűtanára, Sági Judit, az Ének-zenei és Testnevelési Ál­talános Iskola igazgatója, Tamasi Istvánná, a Hegedűs Géza Általános Iskda tanára, vala­mint TüttőnéRácz Éva, a Gyöngyösi Tagóvo- da óvodapedagógusa - Arany Katedra Em­lékplakett kitüntetést, Pintér Károlyné, a Tömöri Pál Tagiskola tanítója pedig Kará­csony Sándor-díjat vehetett át a polgármes­tertől. A díjazottak mindegyike több évtizede dolgozik a városrészben, akik nem csak agye- rekekkel, hanem szüleikkel való foglalkozást is mindennapi feladatuknak tekintik. A felújított könyvtár akadálymentésített, így a böngészés a kerekesszékkel, babakocsi­val érkezők számára sem jelenthet gondot. A bibliotéka - melynek rekonstrukciója tizenötmillió forintba került - sajátosan il­leszkedik a XIII. kerületi könyvtárak sorá­ba: törzsolvasóinak nem csak hagyományos és modern szolgáltatásokat nyújt, de segíti használóit a legmodernebb szolgáltatások elérésében is. Szabó Viktória bibliotékája január 21-től modernizálva és felújítva várja olvasóit, akikből bizony van szép számmal. Ez nem csoda, hiszen a kerü­letben sokan látogatják a könyvtárakat: a la­kosság közel a 15%-a, azaz 14 550 fő iratko­zott be a helyi könyvtárak valamelyikébe.- Az önkormányzatnak fontos, hogy a vá­rosrészben magas színvonalon működjenek a szolgáltatások - tájékoztatott Holopné Schramek Kornélia alpolgármester. - Külön öröm számomra, hogy éppen egy régi könyvtár felújítását ünnepeljük. A Lehel utcai intézmény 1913 óta kínál ol­vasnivalót. Alapterületét bővíteni nem lehe­tett, ám a zárt iroda-raktári rész megnyitá­sával, és a zsúfolt álgaléria felszámolásával a helyiség 102 m2 területűre bővült. A mintegy 12 000 darabos könyvállomány új, célszerűen'tervezett állványokon kapott helyet. A gyermekek részére kis kuckót, az internetezni vágyóknak külön négy férőhe­lyes blokkot alakítottak ki, ezenkívül lehető­ség van Wi-Fi használatára is. Emellett spe­ciális állományrésze, azaz nyelvtanulást se­gítő dokumentumbázisa is megújult. Internet- és Wi-Fi-használat Modern könyvtár a Lehel utcában Angyalföld második legrégebben alapított Sz, V.

Next

/
Thumbnails
Contents