XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2010-11-23 / 22. szám

2010. november 23. TIZENHARMADI KERÜLETI HÍRNÖK 3 A képviselő-testület november 11-i ülésén Szakmai elismerés az önkormányzatnak Színvonalas közszolgáltatás- hozzájárult Hajdú Györgyné, a Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója közalkalmazotti jogvi­szonyának áthelyezéssel történő megszüntetéséhez, egyben köszö­netét fejezte ki a kerületben végzett 24 éves pedagógusi és 5 éves ered­ményes vezetői tevékenységéért. Megbízta Pusztai Katalint a Peda­gógiai Szolgáltató Központ igazga­tójának 2010. november 15-től 2011. július 31-ig;- tudomásul vette Csiga Ger­gelynek az „Angyalföldi Média” Közalapítvány kuratóriumi tagsá­gáról történő lemondását 2010. október 12-ével. Megválasztotta Ignácz Zsuzsannát a kuratórium tagjának 2011. május 31-ig. A ku­ratórium képviselőjének Tekse Lajost jelölte lei;- módosította az önkormány­zati tulajdonú lakások béréről szó­ló rendeletét;- módosította a térítési díj és tandíj összege megállapításának szabályairól szóló rendeletét;- módosította a 2010. évi költ­ségvetési rendeletét;- egyetértett a 2011. évi költség- vetési koncepcióval és a költségve­tés tervezésének alapjául szolgáló szempontokkal;- tájékoztatót fogadott el az ön- kormányzat 2010. háromnegyed éves gazdálkodásáról. A bevételi előirányzat az első félév végére 31077 239 ezer Ft-ra módosult;- módosította az önkormány­zat polgármesteri hivatala, az ön- kormányzat gazdasági ellátó szer­vezete és húsz önkormányzati in­tézmény alapító okiratát;- közművelődési feladatok el­látására térítésmentes használatra átadta a Láng Művelődési Központ épületét 2011. január 1 -jétől 2011. december 31-ig az Angyalföldi Láng Művelődési Központ Köz- művelődési Egyesület részére, egyben elfogadta az üzemeltetési szerződést;- döntött a XIII. kerületi fogá­szati alapellátás privatizálásáról 2011. április 1-jétől;- egyetértett Czér Péter „Focis­ta” című szobrának az Angyalföldi Sportközpont homlokzatán törté­nő elhelyezésével;- felhatalmazta Borszéki Gyula alpolgármestert, hogy a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. tag­gyűlésén Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat képvise­letében támogassa a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. szétválással történő átalakulását. Támogassa az ügyvezető megbízá­sát a vagyonmérleg-tervezetek és az azokat alátámasztó vagyonlel­tár-tervezetek, az átalakulási dön­tés meghozatalához szükséges egyéb okiratok elkészítésére, vala­mint a könyv szerinti érték alapján történő elszámolást;- úgy döntött, hogy 2 000 000 Ft segélyt nyújt a költségvetés általá­nos tartalékának terhére a vörös­iszap sújtotta Kolontár település lakossága részére húsz családnak, családonként 100 000 Ft összeg­ben;- felhatalmazta a polgármes­tert, hogy a kerületben található panelépület-típusok közül három típusra készíttessen megvalósít­hatósági típusterveket a SOLANO- VA-ház program műszaki, finan­szírozási szintjén. Továbbá arra is felhatalmazta, hogy nyújtson be pályázatot a SOLANOVA-projekt végrehajtása érdekében az Euró­pai Unió által kiírt pályázatokra;- tudomásul vette a Kerületi In­tegrált Városfejlesztési Stratégia végrehajtásáról szóló tájékoztatót. Elfogadta a felülvizsgálatra és a ki­egészítésre tett javaslatot;- tudomásul vette a 2007-2010 közötti út- és járdaépítésekről szó­ló tájékoztatót. Úgy döntött, hogy 2011. első félévében megvizsgálja a 2006. május 25-i ülésen általa el­fogadott forgalomtechnikai fel­adatok időarányos teljesítését, és újra meghatározza az elkövetkező időszak teendőit;- tudomásul vette az adózás 2010. évi tapasztalatairól szóló tá­jékoztatót;- tudomásul vette a Fővárosi Közterület-felügyelet XIII. Kerüle­ti Alközpontjának2009. évben vég­zett munkájáról szóló tájékoztatót. Rangos szakmai elisme­résben részesült a XIII. kerület: az önkormány­zat közszolgáltatása el­nyerte a Magyar Minőség Háza® díjat a 2010. évre. Az ünnepélyes díjkiosztó­ra november 2-án került sory az önkormányzat képviseletében Hiszékeny Dezső alpolgármester vette át a díjat (képün­kön). A bölcsőtől a sírig Az állampolgárok, a lakosok vagy egész egyszerűen az emberek leginkább a helyi önkormány­zatok hivatalaival vannak min­dennapi kapcsolatban. Mondhat­ni: a modern ember életét a köz- igazgatás által szervezett és nyúj­tott közszolgáltatások a bölcsődé­től a sírig végigkísérik. Nem mind­egy, hogy milyen színvonalon! A hivatalokban folyó munka, az ál­lampolgárok ügyeinek intézése, a velük való kapcsolat közvetlen ha­tást gyakorol a kerületben élő és dolgozó emberek életminőségére, közérzetére. De az európai uniós szabályozás és a vevői elvárások is nélkülözhetetlenné teszik a minő­séget támogató irányítási rendsze­rek alkalmazását. A legmagasabb szintű minőségirányítás Önkormányzatunk kiemelt fi­gyelmet fordít arra, hogy hatékony és fenntartható szolgáltatási és igazgatási keretet biztosítson a közszolgáltatások színvonalas te­vékenységéhez; minőségpolitiká­jának alapvető célkitűzése a haté­kony, magas szakmai színvonalon tevékenykedő, ügyfélbarát szol­gáltató közigazgatás megteremté­se. Ennek megvalósítása érdeké­ben a vezetés egy évtizeddel ezelőtt a fővárosban elsőként, az ország­ban harmadikként bevezette az önkormányzat hivatalaiban az ISO 9001 jelű szigorú minőségirányí­tási rendszert, és erre ösztönözte intézményeit is. Mára a polgármesteri hivatal és intézményei korszerű, polgárbarát és színvonalas helyi közszolgálta­tást nyújtó rendszerré váltak. Az önkormányzat intézményeinek életében mindennapivá vált a mi­nőségirányítási rendszer valami­lyen típusának alkalmazása; az in­tézményhálózatot teljes körű mi­nőségirányítás jellemzi. Az ország­ban a minőségbiztosítási rendszer tanúsága szerint a helyi közszolgál­tatások a minőség legmagasabb szintjén a kerületben működnek. A teljes tevékenységet díjazták A díj elnyerése nagyon fontos esemény az önkormányzat életé­ben. Jelzi, hogy az évtizedes erőfe­szítések sikeresek voltak, és a hi­vatal, valamint intézményei kor­szerű, polgárbarát, helyi közszol­gáltatást nyújtó rendszerré váltak. Az elismerés rangját tovább emeli, hogy a közszolgáltatási területen most elsőként és egyedülállóan a XIII. kerületi önkormányzat teljes tevékenységét elismerésre méltó, kiemelkedő színvonalúnak tartot­ta a testület. Eddigi fennállásuk óta mindössze egy önkormányzat, an­nak is csak egy közszolgáltatási te­vékenységét díjazta a bizottság. (J.G.) Folytatás az 1. oldalról Dr. Tóth József polgármester köszöntőjében kiemelte, az után­pótláskorú versenyzők száma mintegy 4000 fő kerületünkben. A jelentős világversenyeken a XIII. kerületi sportolók rendszeresen olyan kimagasló eredményeket ér­nek el, amelyekre büszkék lehe­tünk. Az utánpótlás területén elért hazai és nemzetközi eredmények is jelzik, hogy nincs hiány sikerek­ben. Az elmúlt tanévben a diáksport versenyrendszerben átlagosan Jó tanuló, jó sportoló ünnepség több mint 4400 általános és közép­iskolai tanuló vett részt 18 sport­ágban, 150 versenynapon. Legna­gyobb számban a labdarúgás, atlé­tika, mezei futás, kosárlabda, sakk, röplabda, túrázás vonzotta a gyermekeket. A kiemelt rendezvé­nyeken (XIII. Kerületi Diáksport­nap, mezei futóbajnokság, atlétika többpróba verseny, kispályás lab­darúgó-bajnokság és teremtor­nák) kerületünk szinte minden ál­talános és középiskolája jelentős létszámmal képviseltette magát. Sz.T.

Next

/
Thumbnails
Contents