XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2010-10-19 / 20. szám

TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2010. október 19. Segítsen embertársain! A Magyar Vöröskereszt nyilvános véradást szervez a WestEndfőbejá­ratánál, a véradóbuszban október 21. (csütörtök) 14-18 óráig, október 22. (péntek) 14-18 óráig. Ha ön egészséges, elmúlt 18 éves és még nem töltöttebe 60. életévét, jöjjön el a véradásra! Nagyon fontos: hozza magával személyi igazolványát, lakcímkártyá­ját és tajkártyáját. Segítségét előre is köszönjük beteg embertársaink nevében. Jereváni hangulatok Egyszerre ígéri a távoli egzotiku­mot és egy fiatal kortárs alkotómű­vész gondolkodásának képi megol­dásait az Újlipótvárosi Klub- Galériában (Tátra u. 20/B) október 22-ig látható kiállítás. Rendhagyó módon ez alkalommal az örmény származású, jelenleg Budapesten élő Sargis Hovhannisyan grafikus- művész mutatkozik be a kerületi­eknek. Örményország az őskortól lakott terület, egyes vélemények szerint területén volt a bibliai Edén­kért. Emellett az Ararát hegyén ért földet Noé bárkája a vízözön után. Az ország jelenlegi fővárosát, Jere­vánt az időszámítás előtt 782-ben alapította I. Arqishti urartui király. A dinamikus vonalakkal dolgo­zó, expresszív hangulatokat te­remtő művész a jereváni képző- művészeti élet feltörekvő alkotója. Sargis Hovhannisyan 2000 és 2006 között az örmény State Academy of Art, Department of Graphic sza­kát végezte. Mint az új generáció­ba sorolható alkotók általában, ő is otthonosan mozog a hagyomá­nyos rajzi megoldásokban, de az új médiumok; a fotó és az elektroni­kus, virtuális művészi önkifejezés is érdekli. Tárlatát megtekintve a látogató egy kis ízelítőt kap abból, hogy máshol mások hogyan gon­dolkodnak a kortárs művészetről. A kiállításról bővebb információt a 320-5380-as telefonszámon kap­hatnak. B.I. Pozsonyi Piknik Est Folytatódik a Pozsonyi Piknik Est programso­rozat, a következő elő­adást Ide nekem az ope­rát is! címmel október 30-án tekinthetik meg az érdeklődők. Az erkélyről a kon­certpódiumra! Egy műfaj, amit temetnek, mégis túlél mind­annyiunkat! Zenés beszélgetés operáról, szerepekről. Áriák és duettek Mo­zart, Donizetti, Rossini, Verdi, Puccini műveiből. Fellépnek: Herczenik Anna, Hábetler András, Fekete Attila - ének, Neumark Zoltán - zon­gora. Helyszín: Zeneiskola, Hollán Ernőu. 21/B. Időpont: 2010. októ­ber 30. (szombat) 19.00 óra. Jegyek 2500 Ft-os áron kaphatók a Láng Tékában (Pozsonyi út 5.) és a Keserédes csoko­ládéboltban (Pozsonyi út9.). Jegyek rendelhetők a pozsonyipiknik.est@gmail.com e-mail címen, valamint a 340- 4023-as telefonszámon, illetve a 06 (30) 989-6045-ös mobilszámon. Az e-mailben vagy telefonon rendelt jegyeket - tekintettel a nagy érdeklődésre - október 22- éig szíveskedjenek átvenni a Láng Tékában vagy a Keserédes csoko­ládéboltban a fenti címeken. További részletek: www.pozsonyipiknik, h u. Korszerűsítés az ügyfélszolgálatokon Korszerűsítés és a számítás- technikai infrastruktúra kar­bantartása miatt rövid időre bezárnak a FŐGÁZ ügyfél- szolgálati irodái, és az online, valamint a telefonos ügyinté­zésre is rövidebb idő áll ren­delkezésre. Az október 29-én 17 órától november 4-én reg­gel 8 óráig várható korlátozás eltérő mértékben érinti az ügyfélszolgálati tevékenysé­get, a legtöbb iroda két napra zár be. A FŐGÁZ a fogyasztók szíves türelmét és megértését kéri. Az időszakos ügyfélszolgálati zárás a következő irodákat és szol­gáltatásokat érinti:- A telefonos és online ügyfél- szolgálat október 29., péntek 17.00 órától november 4., csütörtök reg­gel 8.00 óráig nem elérhető.- Három budapesti iroda októ­ber 29-én, pénteken a megszo­kottnál egy órával korábban, 17.00 órakor zár. November 2-án, kedden és 3-án, szerdán mindhá­rom iroda zárva tart. Az érintett irodák: • Dél-pesti Ügyfélszolgálati Iro­da, 1191 Budapest, Üllői út 201. (Europark) • Észak-budai Ügyfélszolgálati Iroda, 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. (Vásárcsarnok) • Kelet-pesti Ügyfélszolgálati Iroda, 1106 Budapest, Örs vezér te­re 25. (Árkád).- A másik három budapesti iroda kizárólag november 2-án és 3-án, kedden-szerdán tart zárva.- Központi Ügyfélszolgálati Iro­da, 1081 Budapest, Fiumei út 9-11. • Észak-Pesti Ügyfélszolgálati Iroda, 1139 Budapest, Béke tér 9. • Dél-Budai Ügyfélszolgálati Iro­da, 1117 Budapest, Fehérvári út 17. A Pest megyei irodák közül csak az ÉMÁSZ-szal közös Nagykátai Ügyfélszolgálati Irodát érinti a zá­rás: november 3-án, szerdán nem fogadja a FŐGÁZ ügyfeleit. Az ÉMÁSZ ügyfélszolgálata ebben az időben is zavartalanul üzemel. Október 29. és november 4. kö­zött a gázszivárgás- és hibabeje­lentés a 06 (1) 477-1333-as tele­fonszámon továbbra is zavartala­nul működik! Az ügyfélszolgálati szolgáltatá­sok november 4., csütörtök reggel­től a megszokott nyitvatartási idő­ben állnak az ügyfelek rendelkezé­sére. Fotók az indiánok földjéről Novák József fotóművész kiállítá­sa a navajo indiánok földjére ka­lauzol minket. Navajoföld az Egyesült Államok legnagyobb tör­zsi rezervátuma. Megközelítőleg 70 000 négyzetkilométernyi a te­rülete, három államra is kiterjed, ezek: Arizona, Utah és Űj-Mexikó. Sokféle természeti képződmény jellemzi a navajok földjét. A Grand Canyon színes, lépcsőzetes szaka­dékát a Colorado folyó vájta ki év­ezredek alatt. A fennsíkon találha­tó Barringer Crater a leglátványo­sabb meteoritbecsapódás színhe­lye. A leggyakoribb élőlény ezen a tájon a kaktusz, erről tanúskod­nak a fényképek. Virágzó, szín­pompás kaktuszok, és a rejtélyes tájak megbabonázzák a nézőket. A kanyonok és fennsíkok sziklái sejtelmes alakokká válnak a nap élesen metsző fényében. A völ­gyek és a szakadékok árnyékba burkolóznak, és kékes-szürkés tó­nusukkal elvesznek a térben. Novák József csodálatos vidékkel ismertet meg bennünket. Kiállítá­sa a polgármesteri hivatalban, a Városház Galériában látható ok­tóber végéig. (vajda)

Next

/
Thumbnails
Contents