XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2010-10-05 / 19. szám
2010. október 5. TIZENHARMADIK ||j| KERÜLETI HÍRNÖK 3 Interjú dr. Tóth Józseffel, kerületünk régi-új polgármesterével Hitelesek vagyunk és van hitünk is Politikatörténeti ritkaság- számba megy az, amit a XIII. kerületi szocialisták produkáltak a 2010-es önkormányzati választásokon. Magabiztosan elnyerték nemcsak a polgármesteri posztot, de az összes egyéni választókörzetben a jelöltjeik végeztek az élen, és ezzel abszolút többséghez jutottak az új képviselő-testületben. Győzelmük értékét növeli, hogy mindezt óriási ellenszélben érték el, miközben az ország szinte teljes egésze narancsszínű lett. A választások másnapján kerestük fel dr. Tóth Józsefet, a kerület volt és új polgármesterét. Köszönet a szavazóknak!- Tavasszal, az országgyűlési választásokon nem kis meglepetésre mindkét képviselői mandátumot elnyerték Szanyi Tiborral. Az őszi önkormányzati választások előtt az elemzők és a közvélemény is esélyesnek tartotta dr. Tóth Józsefet és csapatát, de ilyen méretű, abszolút győzelemre nem hisszük, hogy valaki is gondolt. Kivétel nélkül minden jelöltjük nyert választási körzetében, csapatának minden tagja bejutott a képviselő-testületbe. Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!- Köszönöm a gratulációt! Ezúton is köszönetét szeretnék mondani mindazon választópolgárainknak, akik éltek demokratikusjogaikkal, és részt vettek az önkormányzati választáson. Külön köszönetét mondok annak a 26 ezer szavazónak, aki ránk adta a voksát, és elnyertük a XIII. kerületi választópolgárok többségének bizalmát. Köszönöm, hogy ezúttal is szövetséget tudtunk kötni a kerület lakóival, immáron ötödik alkalommal. Az esélyességről szólva, megmondom őszintén, jó ízű teher volt. Nem zavart minket, mert munkánkkal, eredményeinkkel érdemeltük ki.- Mindenki arra kíváncsi, mit tettek, hogyan csinálták?- Nyertünk a helyhatósági választáson, mert hitelesek voltunk, és volt hitünk is, hogy ezt az eredményt elérjük. A kerület lakói tudják, hogy van hosszú távú víziónk a kerületről, és látják, tapasztalják, mi valósul • meg belőlük. Húszéves távlatban gondolkodunk, és szeretünk az itt élők mindennapjaival foglalkozni, az emberek életét, életminőségét folyamatosan javítani. Ezt érzik és tudják választóink. Csapatmunka volt ■HuuuaHuuuHuuuuanuuuuummuauuuumi- Kampányukból hiányzott a harsogás, inkább visszafogott volt.- A kampányban igyekeztünk bemutatni az elmúlt években végzett munkánkat. Programunkban az ígéreteinkkel a realitások talajáról indultunk ki. Azt ígértük, amit meg tudunk valósítani. És amit szeretnék kihangsúlyozni: nem volt a polgár- mesternek és a képviselőjelölteknek külön programjuk. Csapatmunka volt, közös programmal, amit együtt mutattunk be a lakosság felé. A csapatmunka része, hogy a képviselőjelöltek mellett ott dolgoztak az aktivisták, akik segítették őket kampányukban. És volt még egy lényeges momentum: nem vettük fel a felénk dobott kesztyűt, nem kívántuk ellenfeleinket lejáratni, kerültük a személyeskedő mocs- kolódást, mint azt velünk szemben alkalmazták. Ezt a stílust jól fogadták a választók. Történelmi győzelem- Volt-e már hasonló méretű győzelemre példa pártjában?- Történelmi eredmény született a XIII. kerületben. A Magyar Szocialista Párt fennállása óta még nem nyert üyen arányban ön- kormányzati választáson. 1994-ben is, 2006- ban is vesztettünk el választási körzetet. Igaz, olyan volt már, hogy minden egyéni helyet megszereztünk, de akkor koalícióban indultak jelöltjeink. Most tisztán szocialista jelöltként nyertek mind a 14-en az egyéni választási körzetükben, s jutottak be a képviselő- testületbe. Érdekességként megemlítem, hogy az MSZP a XIII. kerületben több egyéni választókörzetben nyert, mint Budapest egészében együttvéve. Nálunk a párt főpolgármester-jelöltje közel ezer szavazattal az élen végzett, és a Fővárosi Közgyűlés tekintetében is első helyre kerülve, majd háromezerrel több szavazatot kaptak a választóktól a szocialisták, mint a Fidesz. „Jól csináljátok!" ■umuuuuuuumuuumuuuumuuuuuuu- Miközben körben a választópolgárok többsége gyökeresen másképp szavaz, itt történelmi győzelmet aratnak a szocialisták. Hogy van ez?- Ennek magyarázatáról sokat lehet és kell majd beszélni, és fogunk is. Erre kevés egy interjú terjedelme. Nem élnek itt má- sabb emberek. Túlságosan leegyszerűsítettnek tartom azt az indokot, hogy az itt élők a hagyományra szavaznak. Én úgy látom, hogy a választók visszaigazolták azt a teljesítményt, amit tettünk az elmúlt négy évben, nyolc évben, tizenöt évben a kerületért, a kerületben élőkért. Észlelték azokat az eredményeket, amelyeket elértünk itt, a kerületben, és most azt mondták: „Jól csináljátok! Folytassátok a munkátokat, mi mögöttetek állunk!” Újra hangsúlyoznám: mi köztük élünk és hitelesek vagyunk a szemükben, szavainknak hitele van. Sokan voltak most is, akik a listán más pártra adták a voksukat, miközben - teljesítményünket értékelve - a mi egyéni jelöltünk vagy az én nevem mellé ikszeltek. Nyilván e mögött az is ott van: nem tűrjük, nem engedjük meg, hogy az önkormányzati munkában pártpolitikai szempontok is érvényre jussanak. Most, hogy vége van a választásnak, senkitől nem kérdezzük, kire szavazott. Én - pártállástól, vallási felekezethez tartozástól függetlenül - minden kerületi lakos érdekeit képviselem polgármesteri munkámban. Otthonunk a kerület- Sok ismerős van az új képviselőik között. Milyen a csapat összetétele?- Idén a parlament döntése értelmében az egyéni képviselők száma 19-ről 14-re csökkent. Közülük 12 már korábban is képviselő volt. Két új fiatal tagunk van, 28 év az átlagéletkoruk. Kiemelném, hogy a frakció negyven százaléka, öt hölgy erősíti és színesíti csapatunkat. Ezt jó aránynak tartom. Képviselőink összesen 26 diplomával rendelkeznek, közülük hatan többel is. Mi mind a tizenöten az aszfalton járunk és éljük az itt élők mindennapjait, mert otthonunk a kerület.- Megnyerték a választást, mi következik ezután?- A munka. Nem tagadom, én munkamániás vagyok, és ezt a minősítést vállalom is. Úgy érzem, összehangolódtunk képviselő- társaimmal, akik szintén sokat dolgoznak, aktívan részt vesznek a kerület közéletében. Még lesz néhány nap pihenő - gondolom, mindannyian megérdemeljük. Aztán elkezdjük, folytatjuk, amit a választások előtt abbahagytunk: a városrész fejlesztését, meghirdetett programjaink megvalósítását. A képviselők feladata, hogy a lakosság véleményét megismerve, velük szoros kapcsolatot tartva végezzék munkájukat. Remélem, a választáson szerzett bizalmat vissza tudjuk majd igazolni munkánk eredményével négy év múlva is. Jusztusz Gábor