XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2010-09-21 / 18. szám

16 TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2010. szeptember 21. A Csuka Mónika Énekiskolában már a huszadik tanév kezdó'dik szeptemberben. A kerületi önkor­mányzat kezdetektől támogatta az énekiskolát, ahogy az egykori AJAMK, a mai XIII. Kerületi Köz- művelődési Nonprofit Kft. is. Az énekiskolában száznál több énekes és táncos végzett. Ide járt - többek között - Tunyogi Orsi, Bódi Margó, a Baby Lady tiniegyüttes. 2000 és 2008 között énekeseiknek összesen négy nagylemeze jelent meg. A zeneszerző Csuka Mónika, a dalszövegír ódr. SoósLászló, ake- rület ismert háziorvosa volt. A le­mezeken országosan elismert ze­nészek, hangszerelők dolgoztak. A diákok az éneklés és a színpadi mozgás mellett színészmestersé­get is tanultak Úri Istvántól és Zana Józseftől Számos televízió- és rádiófelvé­tel készült velük és megannyi cikk jelent meg róluk. Az elmúlt húsz év sikereinek titka, hogy a rendszeres és kitartó munka mellett rendkívül jó légkör jellemzi az énekiskolát.- Hitvallásunk, hogy olyan éne­keseket képezzünk szeretettel, tü­relemmel és korhatár nélkül, akik­ből lehet, hogy nem lesz mindenki úgynevezett sztár, de egy jó csapat­ban kiteljesedhet és megmutat­hatja önmagát - mondta Csuka Mónika. További információ:+36 (20) 982-6209, monika@csukamoni- ka.hu. Pszichoterápia, út az örömtelibb élethez Évtizedekkel ezelőtt talán sokkal kiszámíthatóbb és előre tervezhe­tőbb volt elődeink élete. Ehhez ké­pest ma többször költözünk, vál­togatjuk a munkahelyeinket, így gyakrabban jelentkeznek problé­mák családi és párkapcsolati szín­tereinken. E rohanó világban nem egyértelmű, hogy mi az érték. Min­denki önmegvalósítási terveket hajszol, külsőségekben keresi ön­magát, azt gondolja, hogy a tévé­ben, a magazinokban látott töké­letességet kellene elérnie a mun-, kában és a családi életben. Van, aki elakad, elveszti a lelki egyensúlyát, többször ismétlődnek ugyanazok a kérdések, a rossz élet­helyzetek, gyűlnek a problémák. Hirtelen veszteségek érik, amiket nem tud egyedül feldolgozni. Szo­rongás, lehangoltság jelentkezik, nem talál megoldást, azt gondolja, összeomlott a világ. Pedig elég volna ilyenkor egy jó szakember is, mert mindannyiunkkal megtörténhet, hogy segítségre van szükségünk. A Vígszínház mellett, a Katona József utca 16. szám alatt 2006 óta működik egy magánrendelő Tér Pszichoterápia néven, ahol tíz szakképzett pszichológus, pszichi­áter és pszichoterapeuta fogadja a klienseket.- Elegáns, nyugodt környezet­ben várjuk azokat, akik belső erő­forrásaikat szeretnék mozgósítani az örömtelibb élet megvalósításá­hoz - mondta dr. GyomlaiÉva (ké­pünkön), a magánrendelő egyik munkatársa. Az életvezetési tanácsadás fo­lyamatában először a probléma megfogalmazására kerül sor, majd a terapeuta támogatja az ügyfelét abban, hogy a korábban „bera­gadt” nézőpontot rugalmasabb szemlélettel váltsa fel, és a problé­máját átkeretezze. Ha ezt sikerül elérni, akkor kellő motiváció bir­tokában a kliens a továbbiakban már önállóan halad tovább. Pszi­choterápiára lehet szükség bi­zonytalan önértékelés, kapcsolati nehézségek, szorongás esetén. Ek­kor egy folyamatban zajlik a ne­hézségek hátterében álló érzések feldolgozása, aminek eredménye a stabil önbecsülés, boldogabb kap­csolatok, csökkent szorongás­szint. A gyermekeknél a problémák a viselkedésben, a normál funkciók zavaraiban, teljesítményproblé­mákban és testi panaszokban nyil­vánulnak meg. A gyermek-pszi­choterápia során a pszichológus a szülőkkel szorosan együttműköd­ve a konfliktusok kiváltó okainak mélyebb feltárására összpontosít­va éri el a kívánt hatást. Idős- és felnőttkorban jelent­keznek az elvesztésből, gyászból, pillanatnyi túlterheltségből adódó megbetegedések. Az érzelmi el­akadások feltárásának az a célja, hogy tehermentesítse a testi-lelki működéseket és felszabadítsa a gátlásokkal megkötött energiákat. A pszichodinamikus pszichote­rápiáknál a probléma súlyosságá­tól függően állapítjuk meg a talál­kozások számát és időkeretét. Az első beszélgetés mindenképpen a gond feltérképezéséről szól. További információ olvasható a www.pszichoterapiak.hu olda­lon, ahol megtalálható a szakem­berek elérhetősége is vagy telefo­non érdeklődhetnek dr. Gyomlai Évánál a 06 (30) 954-0821-es szá­mon. (x) Szavak mögötti táj Füzesi István olvasószerkesztő az idei ünnepi könyvhétre igen szép verseskötettel tette le név­jegyét az irodalom asztalára. A művészi értékű akvarellekkel és grafikákkal illusztrált könyvben csaknem kétszáz haiku (japán eredetű, 5-7-5 szótagból álló, há­romsoros minivers) olvasható, amelyekben a költő az élet legkü­lönfélébb területeiről ad szub­jektív, érzékeny lélekről tanús­kodó képeket. Lukács Sándor, aköltőkéntis je­les színművész a borító hátlapján található ajánlásában többek kö­zött így fogalmaz: „Agyonkommu­nikált és elbulvárosodott vilá­gunkban nagyszerű érzés találkoz­ni Füzesi István haikuival.... Aki a ködfátyolba csipkét harapó nap­fénytészreveszi és ilyen érzéklete­sen megjeleníti, az méltó arra, hogy sorait kíváncsisággal és élve­zettel olvassuk. Annak elhisszük, hogy a lepkét nem súlyra kell mér­ni, hanem színeit kell csodálni, s hogy bizony Krisztus nem vágyna vissza a Földre, ha meglátná az Ür mai szolgáit...” Bővebb információ a kötetről és a megrendelés módjáról: www. fuzesi.hu. A megvásárolt példá­nyokat szívesen dedikáló szerző el­érhetősége: 437-1512 (szerkesztő­ségi telefon), 06 (20) 234-2031, e- maü cím: i.fuzesi@sanomabp.hu. (x) Primadonna a gimnáziumban A Németh László Gimnáziumban talpig fehérben jelent meg Honthy Hanna. Még mielőtt valaki azt hin­né, szellemidézésen kapták a diákokat, el kell oszlatnom a kéte­lyeket. Ugyanis a Vi­dám Udvari Előadá­son Szigetvári Gabri­ella főszervező kö­szöntötte az egykori primadonna szerepé­ben az egybegyűlte­ket. A lakosság körében népszerű szórakoztató előadást minden évben több alkalommal megrendezik neves előadóművészek közreműködésé­vel. Ezúttal szeptember 19-én Kertész Zsuzsát csodálhatta meg a közön­ség, de hallhatták énekelni többek között Vágó Zsuzsit, Galamb Zoltánt, Gats Éva Marikát és Némedi-Varga Tímeát is. A műsor tiszteletbeli igaz­gatója: Bodrogi Gyula színművész, kerületünk díszpolgára, a művészeti vezető pedig Falusi Mariann. Húszéves az énekiskola

Next

/
Thumbnails
Contents