XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2010-04-20 / 8. szám
tizenharmadikJkerületi hírnök Kreatív feladat a kiértékelés Az ultrahangos orvos szakértelme döntő lehet Dr. Kizman Antal radiológus - Csodára ezek a gépek sem képesek: csak azt tudják kimutatni, ami eltér a környezetétől 2010. április 20. S okszor hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy egészségünk, sorsunk alakulása nem csupán a közvetlen gyógyítást végző' orvosokon múlik. Nagy a jelentősége a diagnosztizáló, vagyis a betegségek, illetve elváltozások felfedezésével foglalkozó szakemberek munkájának. A legjobb sebész is a sötétben tapogatózna, ha nélkülöznie kellene radiológus kollégája szakvéleményét. A szike sok mindenre alkalmas, de megfelelően kiértékelt laboratóriumi, röntgen- vagy ultrahanglelet nélkül nem biztos, hogy meg lehet találni a tűt a szénakazalban. Mozgóképes készülékek Dr. Kizman Antal radiológust, a Szegedi úti rendelőintézet nemrégiben Pro Sanitate díjjal kitüntetett osztályvezető főorvosát annak idején éppen az önálló munka, a kreativitás lehetősége vonzotta az orvoslásnak erre a területére. Az orvosi pályát „örökölte”: nagyapja fogorvos és belgyógyász, édesapja pedig bel- és tüdőgyógyász volt. Ő maga Budapesten végzett, és pályájának első több mint tíz esztendejét a Róbert (ma Nyíró' Gyula) Kórházban töltötte. Segédorvos, majd alorvos volt, 1989-ben pedig adjunktussá nevezték ki. Az első években a röntgenleietek értékelésével foglalkozott. Ultrahangkészüléke akkor még nem is volt a kórháznak. Aztán lassan mindenütt tért hódított az új technika. Kizman doktort akkori főnöke - jelenleg a Visegrádi utcai rendelőben főorvosként dolgozó -, Havasi doktor terelte az ultrahang felé. Tanfolyamra járt, kórházakban tanulmányozta a gép működését. Az első ilyen berendezések egyébként csak állóképet adtak. Később jöttek a ma is használatos második generációs, mozgóképes készülékek, amelyek működés közbenmutatjákabelső szerveket. Míg a röntgenfelvételeken főleg a csontos részek látszanak, addig az ultrahang a lágy részek és a belső szervek vizsgálatára alkalmas. Ahogy a diagnosztikában, úgy Kizman doktor szakmai munkájában is kiegészíti egymást a röntgen és az ultrahang. Évek óta mindkettővel foglalkozik, de arra a kérdésre, melyik a kedvesebb számára, az utóbbira szavaz. Meg is indokolja: az ultrahangban több a szubjektív elem. Nem mindegy, hogy aki a vizsgálatot végzi, megtalálja-e például a hasban a panaszt még nem okozó parányi elváltozást. Merthogy a beteg további sorsa, sőt akár az élete is múlhat ezen. Vele nemegyszer előfordult, hogy mást talált, mint amire számítani lehetett. Például az epekő gyanújával ultrahangos vizsgálatra beutalt befegről kiderült, hogy vesedaganata van, vagy a jobb oldali hasi fájdalomra panaszkodó páciensnél másutt állapított meg betegséget. Ez azért lehetséges, mert az ultrahangos orvos a vizsgálatnál sohasem csupán a feltételezett kórra koncentrál, hanem végignézi a teljes környezetet. 1992-ben került át a kórházból a Visegrádi utcai rendelőbe. Itt is röntgendiagnosztikával kezdte, hiszen csak egy évre rá lett meg a kerület első rendelői ultrahangos készüléke. Nemsokára beindult a mammográfia is. Ebben Kizman Antalnak komoly érdemei voltak. Azért is sokat tett, hogy orvos kol9 légáival megismertesse az ultrahang-diagnosztika előnyeit. 1999- ben főorvos lett, majd hamarosan az ultrahanggal és a mammográ- fiával együtt áttette székhelyét a Szegedi útra. Gyógyult betegek köszöneté Ma már két korszerű ultrahangberendezésük és több hozzáértő orvosuk van. Tudnak ízületeket és nyaki ereket is vizsgálni. Az ultrahang-diagnosztika most ott tart, hogy legfeljebb a jelenleginél kisebb elváltozások kimutatásában lehet még fejlődésre számítani. De csodára ezek a gépek sem képesek: csak azt tudják kimutatni, ami eltér a környezetétől. Ezért is kíván olyan precizitást és szakértelmet a kiértékelés. Ezt már egyre több orvos ismeri el. Kizman doktor számára nagy elégtétel, hogy nemegyszer gyógyult betegek mondanak köszönetét neki, amiért felfedezte a bajukat. Azt mondja, örül annak, hogy jól menedzselt rendelőben dolgozik, amelyről pozitív a betegek véleménye. A felszerelésük minőségi, és ehhez az orvosoknak is minőségi tudást és színvonalas munkát kell hozzáadniuk. Bár a felmenői is orvosok voltak, a felesége pedig szintén az egészségügyben dolgozik labor- asszisztensként, gyermekei nem követik a családi hagyományt. Talán nem is baj, mert az IBS-en (Nemzetközi Üzleti Főiskola) végzett fia - mint a főorvos fogalmaz - már most kenterbe veri a fizetésével. A lánya még egyetemista: gazdálkodást és menedzsmentet tanul. Kizman doktor számára a tévénézés és az olvasás jelenti a legfőbb kikapcsolódást, de szívesen foglalkozik a család két kedvencével, a kutyával és a macskával is. Csop Veronika Szűrőszombat a Szegedi úton Mint arról már hírt adtunk, a Szegedi úti rendelőintézetben az idén ismét megtartják az úgynevezett szűrőszombatokat. Első alkalommal május 15-én 8 és 13 óra között várják a kerület lakóit az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokra. A következő szűrésekre lehet jelentkezni:- mammográfia - javasolt korcsoport 45-65 év,- emlőultrahang - kortól függetlenül,- hasi ultrahang - nők és férfiak részére 40 év felett,- csontritkulás - nők és férfiak részére 50 év felett,- urológia férfiak részére - prosztatavizsgálat 40 év felett, herevizsgálat 50 év alatt;- magasvérnyomás-szűrés - 25 év felett,- fül-orr-gégészeti szűrés - kortól függetlenül. A szűréseken való részvételhez előjegyzés szükséges. A jelentkezésnél ajánlatos figyelembe venni, hogy bizonyos vizsgálatokat - például a csontsűrűségmérést - szakmailag nem indokolt két évnél gyakrabban elvégezni. Jelentkezni, illetve időpontot kérni már lehet a 452-4200-ás tele- fonszámon. Optika INGYENES SZEMVIZSGÁLAT AJÁNDÉKUTALVÁNY-5000 Ft Vágja ki, és hozza be a hirdetést! A kedvezményt csak a megrendeléskor lehet érvényesíteni. Részletek a boltban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9.00-18.00 ■ szombat 9.00-13.00 Telefon: 288-6960