XIII. Kerületi Hírnök, 2009 (15. évfolyam, 1-24. szám)

2009-01-19 / 1-2. szám

2009. január 19. TIZENHARMADIK ísH KERÜLETI HÍRNÖK 7 A rászorulóknak az önkormányzat fizeti Pneumococcus-védőoltás gyerekeknek Dr. Kádár Ferenc - a vakcina a gyermekorvosi rendelőkben rendelkezésre áll K ifejezetten rosszindulatú és veszélyes baktérium a pneu­mococcus, amelynek szám.os fajtája főleg kisgyerekekben és idős emberekben idézhet elő sú­lyos betegségeket. Ennek a bakté­riumnak „enyhébb” következmé­nye is középfül-, illetve tüdőgyul­ladás lehet. És akkor még nem szóltunk a súlyosabb esetekről, amelyek agyhártyagyulladáshoz, vérmérgezéshez, életre szóló hal­lásvesztéshez, illetve idegrendsze­ri károsodáshoz vezethetnek. A vi­lágon évente több mint másfél mil­lió, zömében öt év alatti kisgyerek veszti életét pneumococcus okoz­ta betegségekben. Két év alatti kisgyermeknek térítésmentes az oltás A felnőttek számára már évtize­dek óta létezik védőoltás. Ez azon­ban öt évnél fiatalabbaknak nem adható. Pedig éretlen immun- rendszerük miatt éppen a csecse­mők és a legkisebb gyerekek azok, akik nem tudják kivédeni a bakté­rium támadását. Az ő számukra az Egyesült Államokban kifejlesztett védőoltás mindössze nyolc eszten­deje jelent meg a piacon. Az előál­lítás magas költségei miatt azon­ban eleinte csak a gazdagabb or­szágok engedhették meg maguk­nak, hogy a rászorulók széles körét beoltsák. Ezért is nagy jelentőségű a ma­gyar kormánynak az a döntése, melynek értelmében 2008 októbe­rétől minden csecsemő és két év alatti kisgyerek térítésmentesen juthat hozzá az egyenként 16 ezer forintba kerülő oltáshoz. Dr. Ká­dár Ferenc házi gyermekorvost, a XIII. kerületi gyermek-alapellátás szakfelügyelő főorvosát a többi kö­zött a vakcináció mikéntjéről és az oltástól remélt kedvező hatásokról kérdeztük.- Milyen idős korban kapják mega kicsik az egyes részoltásokat?- A szakmai protokoll szerint első alkalommal általában két hó­napos korban oltjuk a gyerekeket. Ezt követi további két ismétlő ol­tás három, illetve négy hónapos korban, az utolsó oltás pedig a má­sodik életévben. Október óta a vakcina a gyer­mekorvosi rendelőkben rendelke­zésre áll, a két év alattiak szülei a megbeszélt időpontban jelentkez­hetnek érte. A családokat jól isme­rő védőnők munkájának is köszön­hetően most már eljutottunk oda, hogy lényegében a kerületünkben élő minden két évnél fiatalabb gye­rek megkapta a védőoltást. A két és öt év közöttiek számára azonban az állam nem tudja finan­szírozni a védőoltást. Pedig ez a korosztály is fogékony a fertőzés­re. Akár egy ártalmatlannak tűnő influenza is annyira legyengítheti az immunrendszert, hogy a szer­vezet nem tud ellenállni a baktéri­umnak. Noha ebben az életkorban már egyetlen oltás is biztosítja a teljes védelmet, ennek anyagi ter­hei a szülőkre hárulnak. Segítség a rossz szociális helyzetben lévőknek- Bizonyára vannak olyan csa­ládok, amelyek képtelenek kifizetni az oltás árát.- A XIII. kerületi önkormány­zat képviselő-testülete nemrégi­ben olyan példaértékű döntést ho­zott, amellyel komoly segítséget nyújt a rossz szociális helyzetben lévőknek. Nem kevesebb, mint 3,6 millió forintot különítettek el erre a célra. így - a vakcina gyártójának hozzájárulásával együtt - össze­sen közel háromszáz, kétévesnél idősebb, de ötévesnél fiatalabb gyerek juthat hozzá teljesen térí­tésmentesen az oltóanyaghoz. Ez azért is nagy szó, mert a szű­kös, egészségtelen lakásban na­gyobb az esély a pneumococcus- fertőzésre. A Védőnői Szolgálat a Szociális Osztállyal együttműköd­ve felmérte, hogy kik a legnehe­zebb körülmények között élő kis­gyerekek. Az ő szüleiket értesítik, hogy gyermekükkel keressék fel házi gyermekorvosukat a védőol­tásért. A szociális helyzeten kívül fi­gyelembe veszik a bizonyos alap­betegségek miatti veszélyeztetett­séget is. A szív- vagy tüdőfejlődési rendellenesség, illetve az immun­betegség következményeképp a pneumococcusfertőzéssel szem­ben védtelen gyerekek számára az állam állja a költségek hetven szá­zalékát. A XIII. kerületi önkor­mányzat úgy döntött, hogy kipó­tolja a maradék harminc százalé­kot, és ők is teljesen ingyenesen juthatnak hozzá az oltáshoz. Ezek­nek a kicsiknek is a házi gyermek- orvosnál kell jelentkezniük. Azoknak a két éven felüli gyere­keknek, akiknek szülei nem szo­rulnak az önkormányzat anyagi segítségére, az orvos receptre fel­írja a védőoltást, amit a patikában kell kiváltani. Várhatóan csökkennek a középfülgyulladások- Ez azt jelenti, hogy kerüle­tünkben hamarosan szinte kivétel nélkül be lehet oltva minden, a pneumococcusbaktériumra fogé­kony korban levő kisgyerek. A be­vezetőben már említett súlyos be­tegségek, illetve ezek következmé­nyeinek kivédésén túl milyen jóté­kony hatásai lehetnek ennek?- Az eredmények minden bi­zonnyal hamarosan érzékelhetők lesznek. Várhatóan csökken a kö­zépfülgyulladások száma, és keve­sebb kisgyerek kerül kórházba sú­lyos légúti fertőzéssel. Kevesebb szülő kényszerül majd táppénzes állományba a gyerek miatt. És nem utolsósorban csökken a kicsinyek­kel együtt élő időskorúak fertőző­désének veszélye. A közvetett hatások közül fon­tos az úgynevezett nyájimmuni­tás: 70-80 százalékos átoltottság felett az oltatlanoknál is nagymér­tékben csökkenhet a fertőződés veszélye.- Aki az oltást megkapja, bizto­san megmenekül a pneumococcus okozta fertőzéstől?- A pneumococcusbaktérium- nak közel száz fajtáját ismerjük. A védőoltás „csak” a hét, legsúlyo­sabb betegséget okozó fajta ellen nyújt védelmet hosszú éveken ke­resztül. Ezek olyan, egyáltalán nem ritka betegségek, amelyekre az antibiotikumok gyakran hatás­talanok. Talán kevesen tudják, hogy az ismert, 1918-as spanyol- náthajárvány során is ezek a bak­tériumok okozták több millió em­ber halálát.- Nyakunkon az influenzasze­zon. Ilyenkor nagyobb az esély a pneumococcusfertőzésre?- Igen. Az influenzavírus meg­sérti a nyálkahártya épségét, és a károsodott nyálkahártyán köny- nyebben bejut a pneumococcus- baktérium. Az influenza elleni ol­tás csökkenti a pneumococcus- megbetegedés esélyét. Egészséges gyerekek egyidejűleg is megkap­hatják a pneumococcus és az inf­luenza elleni védőoltást. Csop Veronika Szenior önkéntes tanácsadókat keresnek! A Nyitott Képzések Egyesület szenior önkéntes programot indít energikus nyugdíjasoknak. A programot a Norvég Ci­vil Támogatási Alap anyagi támogatása tette lehetővé. Ön nyugdíjas, akinek van ráérő ideje? Kedve, hogyfiata- labbakkal dolgozzon együtt? Javaslata, milyen közös célért kellene összefogni? Olyan elképzelése, amit már régóta meg akar valósítani, de még nem kezdett hozzá? Szeretne mások­kal együtt valami újat kipróbálni, tanulni? Ha lenne jobb öt­lete, nem a tévé előtt ülne? Mit jelent az önkéntes munka? Az önkéntes munkát a közös „jó” érdekében, egyénileg vagy csoportosan lehet vállalni, itthon vagy külföldön, rendszere­sen vagy alkalmanként. Nem kötelező senki számára. Nem jár fizetséggel. „Örömmunka”, ami mások javát is szolgálja, és az önkéntesek életét is tartalmasabbá teszi. Az önkéntességet Magyarország törvénnyel ismeri el, az Európai Unió pedig 2009-től anyagilag is támogatja felmerülő költségeik megtérí­tésével a szeniorok önkéntes feladatvállalását Európában. Keresünk magas szintű szakmai tudással és szabadidővel rendelkező szeniorokat, akik az üzleti szférában és/vagy a közszolgáltatások terén szerzett tapasztalataikat szívesen hasznosítják közhasznú célokra. Programunk célja: önkéntes tanácsadónak készítjük fel a szeniorokat annak érdekében, hogy hatékonyan tudjanak segítséget nyújtani helyi vagy országos civil szervezetek mű­ködéséhez, projektjeihez. Kapcsolatot teremtünk az önkén­tes munkát vállalók - leendő tanácsadók - és a munkájukat igénylő közösségek, egyesületek, alapítványok között. Amit kínálunk:- a szenioroknak: új feladatokat, új kihívást, lehetőséget új emberi és társadalmi kapcsolatok kialakítására, lehetősé­get új dolgok elsajátítására és kipróbálására,- találkozásokat hazai és külföldi szenior önkéntesekkel, civil szervezetekkel, újságírókkal,- ingyenes részvételi lehetőséget a felkészítő közös kép­zésen és különböző programokban, a Norvég Civil Támoga­tási Alap anyagi támogatásának köszönhetően,- civil szervezeteknek: a szenior önkéntesek felkészítését a velük való együttműködésre, a tanácsadásra és hatékony segítségnyújtásra. Jelentkezési határidő: 2009. január 31. További információ: Nyitott Képzések Egyesület, 1094 Budapest, Bokréta u. 15. Tel.: 321-8384, (30) 603-2132. E-mail: info@nyike.org, senior@nyike.org. Egyetlen oltás is biztosítja a teljes védelmet

Next

/
Thumbnails
Contents