XIII. Kerületi Hírnök, 2009 (15. évfolyam, 1-24. szám)
2009-10-13 / 20. szám
TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2009. október 13. Folytatás az 1. oldalról Önkormányzatunk a kerületi közművelődési tevékenységeket 2008-ban valamivel több, mint 273,1 millió Ff-tal támogatta, ebből az állami normatíva mintegy 120 millió forint volt. Idén, miközben az állami normatíva 113,6 millióra csökkent, a helyi támogatás összesen 273,7 millióra növekedett. Ezen túl az Angyalföldi Láng Művelődési Központ köz- művelődési tevékenységét önkormányzatunk az épület ingyenes használatba adásával segíti, és évente 15 millió Ft-tál támogatja. (Az Angyalföldi Láng Közművelődési Egyesület 26 civil szervezet közel ezer fős tagság működését biztosítja. A Lángban könyvtár is működik’, és az LMK ad otthont évek óta az Országos Népművészeti Kiállításnak. Rendezvényeit éves szinten több mint 150 ezren látogatják.) A közművelődési feladatokat döntően az önkormányzat az általa alapított Közművelődési Nkft. közreműködésével látja el. Színterei a polgármesteri hivatal (Városház Galéria) és az nkft. intézményei (Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház, Angyalföldi Láng Művelődési Központ, Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény, Iránytű Információs és Tanácsadó, Újlipótvárosi Klub-Galéria, Vízöntő Pinceklub). A közművelődési tevékenységekben részt vesznek a kerületi intézmények, gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyházak és magánszemélyek. Anyagi támogatásukon túl szakmai segítséget és helyszínt biztosít az ön- kormányzat kulturális tevékenységükhöz. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Tallózás az eseményekből Mire volt elég ez a nem kevés pénz? Mire használták fel ezt az összeget az érintett intézmények? Mit kapott értük a kerület lakossága? Az alábbiakban igyekeztünk csokorba kötni az elmúlt másfél év kerületi közművelődési eseményeit. A kerület megalakulásának évfordulója tiszteletére szervezett Kerületi Hetek programsorozat minden korosztály számára szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget nyújtott. Az Életmódnap, a Vízi Majális, a kerületi kisebbségi ön- kormányzatokkal együttműködve szervezett Nemzetiségi Fesztivál, az Utcabál évente 25-30 ezer látogatót vonzott. A Szent Mihály-na- pi búcsú megszokott eseményei mellett nagy tetszést aratott az új színfolt, a Hagyományőrző Tűzoltó Egyesület bemutatója és versenye. A József Attila Művészeti Napok programkínálata 2008-ban kiállításmegnyitóval és a Mistral együttes koncertjével, idén Érdi Tamás zongoraművész pódiumműsorával bővült. A Helytörténeti Közkedveltek a kerületi rendezvények Neves világzenei együttesek, hangulatos nyáresték és magas nézőszám jellemezték a Nyáresti koncerteket a Szent István parkban Gyűjtemény a Múzeumok éjszakáján mindkét évben retroprogram- mal és retrobüfével várta az érdeklődőket, akik a korábbi évekhez képest jóval nagyobb számban látogatták a programot. Neves világzenei együttesek, hangulatos nyáresték és magas nézőszám jellemezték a Nyáresti koncerteket a Szent István parkban. Sikeres volt a Civil nap. 2009- ben kapcsolatfelvételre került sor a testvérvárosok civil szervezeteivel. A civil szervezetek folyamatos tájékoztatása érdekében elektronikus Civil Hírlevelet indított az önkormányzat, és díjmentes működési infrastruktúrát biztosított több szervezet számára a közművelődési létesítményekben. A hátrányos helyzetűek nagy eseménye volt a Roll Dance együttes részvételével szervezett kerekes székesek nemzetközi táncfesztiválja, amelyre több neves hazai előadóművész is elfogadta a felkérést és műsorával színesítette a rendezvényt. Zenei rendezvények, színházi élet Kimagasló komolyzenei rendezvény volt Mozart Varázsfuvolájának bemutatója. A telt házas előadás magas művészi színvonalon valósult meg az Angyalföldi Jó- zsef Attila Művelődési Központ színháztermében. Itt rendezték meg az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenyét a kerület 70. születésnapja alkalmából, és idén a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjét. Évente hagyományosan az Angyalföldi Ősz rendezvénysorozat keretében kerül megrendezésre a Kórustalálkozó. Gazdagították a helyi kulturális életet a kerületi templomok nívós komolyzenei hangversenyei, kulturális rendezvényei is, amelyek szintén élvezhették ön- kormányzatunk támogatását. A könnyűzene, a folklór, a klasz- szikusjazz műfaját képviselő előadók és csoportok a szabadtéri nagyrendezvényeken, az AJAMK KultTerasz programsorozatában és a Gyermekház ifjúsági sorozatában léptek fel. Új kezdeményezés volt a Sebő-klub programjainak „meghonosítása” a művelődési házban, akárcsak a felnőtt- és gyermekszínházi sorozat indítása. A bérletes színházi program keretében vendég volt a Turay Ida Színház, a Karinthy Színpad, a Körúti Színház. 2009-ben 7 felnőtt-, 17 gyermekszínházi előadásra és 16 pódiumműsorra került sor. Kiállító kerület vagyunk Kerületünk 2008-ban 38, ebben az évben eddig 19 saját szervezésű kiállításnak adott otthont. A képző- és iparművészeti kiállítások legfőbb helyszíne az Újlipótvárosi Klub-Galéria, az AJAMKMácsai Terme és a Városház Galéria. A Klub-Galéria jó megközelíthetősége és modern felszereltsége következtében a főváros egyik színvonalas és rangos kiállítótere. Az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban népi iparművészed kiállítást, a Vízöntő Pinceklubban fotókiállítást láthattak az érdeklődők. Az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteményben az állandó kiállítások mellett több időszaki kiállítás is volt az elmúlt évben és idén. A Kulturális Örökség Napjai program keretében évente helytörténeti sétán ismerhették meg a kerület nevezetességeit az érdeklődők. Öntevékeny amatőrök Számos amatőr művészeti csoport fenntartását, működési körülményeinek biztosítását segíti az önkormányzat. A Hortus M. Singers énekegyüttes az AJAMK művészeti csoportjaként működik közel tíz éve. A nyugdíjas hölgyekből álló Zengő kamarakórus 2007-ben alakult. A Szépkorúak Táncklubja is több éve működik. A táncterülethez számos tanfolyam is csatlakozik: társastánc, hastánc, salsa, flamenco, akrobatikus rock and roll, néptánc stb. Az amatőr művészeti tevékenység keretében 2009-ben már harmadik alkalommal került sor a Senior Társastánc Versenyre. Már hagyományos az ELTE pszichológia szakosok háromnapos rendezvénysorozata, az AJAMK-ban tartott a Pszinapszis. Szakmai műhelymunka, work- shopok, előadások, tanácsadások mellett kikapcsolódást, szórakozást biztosító koncertek várják a rendezvényen az egyetemistákat és a fiatal korosztályt. Az idősebb korosztály számára kedvelt program az Életmódnap, a Napsugaras Ősz, az egészségnapok, amelynek keretében bemutatók, tanácsadások, ingyenes szűrések várják egész nap az érdeklődőket. 2008-tól új program indult, az életmód hétvégék sorozata otthonszépítő, kiskert, újrahasznosítás témakörökben. Számos klub és kör végzi a munkáját az életmóddal kapcsolatosan: pl. női kondicionáló torna, baba-mama torna, jóga. Az Iránytű Iroda széles körű szolgáltatásokkal áll a fiatalok rendelkezésére. Gazdag szabadidős választék A gyermek- és ifjúsági programok szervezése során - a szórakoztatáson, az élménynyújtáson túl - az oktatási tartalmak kiegészítése és a tehetséggondozás a cél. A Helytörténeti Gyűjteményben rendszeresek voltak a múzeumpedagógiaifoglalkozások a kiállításokhoz kapcsolódóan vagy a pedagógusok kérésének megfelelően, a tananyaghoz illeszkedően. Az ország professzionális drámapedagógiai társasága, a KÁVA Kulturális Műhely havi 4-6 alkalommal tart foglalkozást az általános és közép- iskolás korosztály számára. Folytatódtak a korábbi évek hagyományos programjai, az ingyenes mesemozi, a „Hahó, Öcsisajt!” és a Mesés Mókáció (zenés műsor, kézműves-foglalkozás, filmvetítés), az Óperencia bérletes gyermekszínházi sorozat óvodásoknak és iskolásoknak. Eseti koncertek színesítették a kínálatot (Kolompos együttes, Gryllusz-koncert, Levente Péter, Alma együttes). Az idős korosztály számára hagyományosan megrendezésre került a nyugdíjas „Ki mit tud?”, ahol a jelentkezők több kategóriában mérhették össze tudásukat. Heti rendszerességgel tartja összejöveteleit a Gyertyafénykeringő Klub Egyesület az AJAMK- ban. Kéthetente ingyenes filmklub várja az időseket itt és a Gyermekházban. A filmeket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kerületi fiók- könyvtára biztosítja. A NYUSZI, a nyugdíjasok színjátszó köre évek óta működik. A 40-60-as korosztály számára közkedveltek az LMK és az AJAMK zenés, táncos rendezvényei. Több hobbiközösségnek adnak otthont a kerületi intézmények. Ilyenek a bridzsklub (az olimpiai sportágnak minősített kártyajáték népszerűvé válásával két csoport is alakult), a kártyakor, a bélyeg- és éremgyűjtők köre. ló helyre került a pénz A teljesség igénye nélkül szemléztünk az elmúlt másfél év közművelődési, kulturális eseményeiből. A felsoroltakon kívül még számos színvonalas program, sok embert érintő esemény gazdagította a sort. De már ez a szemle is bizonyítja, hogy jó helyre került a pénz. A kerület kulturális és közösségi életét gazdag, sokrétű, színvonalas programkínálat és tevékenység jellemzi. A hagyományos és sikeres rendezvények mellett az elmúlt időszakban új programokkal is bővült a kulturális kínálat. Az is tény, hogy igen népszerűek és közkedveltek a kerületi rendezvények, ezt a résztvevők magas létszáma igazolja. Az önkormányzat által támogatott eseményeken2008- ban 446 ezer, 2009 első félévében 225 ezer érdeklődő vett részt. J.G.