XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)
2008-04-01 / 7. szám
Közmeghallgatás A kerület lakói nélkül M A D I K ||| KERÜLETI HÍRNÖK 2008. április 1. Kerületünk közbiztonsági helyzetéről tartott közmeghallgatást a XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-tes- tülete március 20-án a polgármesteri hivatal első emeleti üléstermében. Az eseményen megjelent dr. Tóth Gábor dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya. Ott voltak a többi között a polgármesteri hivatal tisztségviselői, a kerület vállalkozóinak és civil szervezeteinek képviselői, és most is szép számban jöttek el a kerület lakói. _4 ____________________ T I Z E N H A R rendezvények száma, és ezek biztosítása egyéb feladatoktól vonja el a járó'röket. 2007-ben valamivel több mint tízezer személy ellen indítottak szabálysértési eljárást. Sok volt a közlekedési szabály- sértés. Nagy gondot kell fordítani a bűn- és balesetmegelőzésre. Ezt a célt szolgálja egyebek mellett az úgynevezett D.A.D.A. Program, amelyben 62 osztály 1325 tanulója vett részt. A célok között szerepel a minőségi javulás a felderítés területén. Különös figyelmet kapnak az aluljárók, ami jelentősen növelheti a kerületi lakók biztonságérzetét. Nagy lehetőségeket lát a rendőrkapitány a polgárőrséggel való közös munkában. Végezetül a kapitányság vezetője elmondta: problémamentes az együttműködésük az önkormányzattal, amelytől jelentős anyagi segítséget is kapnak. Borszéki Gyula alpolgármester először arról beszélt, hogy a képviselő-testület egy évvel ezelőtt fobek mellett a szubjektív biztonságérzet fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: minden képviselő támogatja a rendőrség munkáját. Ami pedig a kerületi rendőrkapitány beszámolóját illeti, azt a bizottság elfogadja. Dr. Tóth Gábor dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya mindenekelőtt megköszönte a meghívást, majd így folytatta: a bűnmegelőzés szempontjából a főváros minden kerülete fontos, de elhelyezkedése miatt a XIII. kerületnek meghatározó szerepe van. 1997 óta a múlt évben volt a legkevesebb ismertté vált bűn- cselekmény. Ebben társadalmi hatások is közrejátszottak. Bár európai viszonylatban az eredményeink megállják a helyüket, nagyon elégedettek nem vagyunk. A XIII. kerületi kapitányság minden dolgozójára az átlagosnál nagyobb terhelés jut. Tavaly a kapitányság tisztességes munkát végzett, és a kapitány beszámolója a további irányt kijelölte. A létszámhelyzetről szólva Budapest rendőrfőkapitánya kifejtette: ez az egész fővárosra jellemző helyzet már tíz-tizenöt éve tart. Most elindult egy program. Április elsejétől 300 rendőrt vezényel más megyékből Budapestre az országos rendőrfőkapitány. Ez hat-hét kapitányság - köztük a XIII. kerületi - számára napszakonként ötven-hat- van pluszszemélyt jelent, velük biztosítani lehet, hogy kellő számú rendőr legyen például a Nyugati téren és a Margitszigeten. Tovább javítja majd a helyzetet, hogy egy- egy kerületi kapitányság húszharminc emberrel gyarapodhat a budapesti kapitányságra kerülő közel hatszáz szakközépiskolát végzett rendőrből. Végül megköszönte azt a jelentős anyagi támogatást, amelyben a XIII. kerületi önkormányzat a kerületi kapitányságot részesíti. Mielőtt átadta a kerület lakóinak a szót, kerületünk polgármestere elmondta: február 14-én a képviselő-testület a rendőrkapitányság részére 30 millió forintot szavazott meg. A rendőröknek biztosított szolgálati lakások száma pedig eléri a harmincat. A polgárőrség közreműködése Ezután a lakók felszólalásai következtek. Elsőként Sisák Benjámin, a Népfürdő Lakásszövetkezet képviselője mondta el, hogy önkormányzati képviselőjük és a polgárőrség közreműködésével több lopást, betörést és kerítésrongálást sikerült megelőzniük. Kérdezte, hogy a rendőrség kijön-e, ha a kár ötvenezer forintnál kisebb, és kérte, hogy a Dagály fürdő nagy nyári forgalmára való tekintettel erősítsék meg a környéken a járőrszolgálatot. Fehérvári László a Petneházy utca 61—63.-ból arról szólt, hogy a Jász utca, Fáy utca, Petneházy utca környékén nem utolsósorban az építkezések miatt kaotikus a közlekedés, és hibádzik a parkolási fegyelem. A Dózsa György út 59.-ből Káldy Józsefnét kétszer is érte kutyatámadás a környéken, és amikor a rendőrség segítségét kérte, azt a választ kapta, hogy ez nem tartozik rájuk. Az Angyalföldi Lakásszövetkezet képviselője a Béke út környéki betörésekről és pincefeltörésekről számolt be. Vajon lehet-e térfigyelő kamerákra pályázni? - tette fel a kérdést. A Visegrádi utca 86/A.-ból egy asszony arra panaszkodott, hogy este veszélyes a Dózsa György úti és az Árpád hí- di aluljárókban közlekedni. Gyalogos rendőrök jelenléte sokat segíthetne. Berta Tiborné a Bessenyei utca 24.-ből a közeli játszóteret félti. Az önkormányzat nemrég újította fel, de mivel éjszaka nincs zárva, 25 év körüli fiatalok rendszeresen rongálják. Megemlítette még, hogy za-. vart és a betegek számára késedelmet okoz, hogy az orvosi rendelő hivatalos címe Váci út 60-62., holott valójában a Besse- nyei utcában van. Az önkormányzat vezetősége Bűnös balesetmegelőzés Dr. Tóth József, kerületünk polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta a közbiztonság és a bűnmegelőzés jelentőségét a kerület életében, majd átadta a szót a kerületi rendőrkapitányság vezetőjének, dr. Ormossy Attila ezredesnek. A múlt évben 26,5 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a XIII. kerületben - kezdte ismertetőjét a rendőrkapitány. Emelkedett viszont a rablások, valamint a szándékos testi sértések száma, és több volt a garázdaság. Ezután az állomány immár krónikus létszámhiányáról szólt a kapitányság vezetője. Tavaly 1370 kerületi lakosra jutott egy köz- rendvédelmi rendőr. Az utóbbi időben ugyancsak nőtt a közterületi politikai, kulturális és egyéb gadta el az önkormányzat bűn- megelőzési programját. Ennek céljai közt szerepelt a lakosság biztonságérzetének javítása, a partnerség, valamint a bűnmegelőzés komplex felfogása. Fontos a környezet fejlesztése, hiszen adott esetben egy utca jó megvilágítása is segíthet a bűncselekmények megelőzésében. A programban 21 feladatot jelölnek meg: a többi között a fiatalokra és az idősekre való kiemelt figyelést, a közúti közlekedés biztonságának javítását és közúti jelzések felfestését. Bővíteni kell a térfigyelő rendszert. Összességében a kerület közbiztonsága kedvező, de a javulást mutató konkrét számok a tennivalókra is rávilágítanak. E téren nemcsak a bűnüldöző szerveknek vannak feladataik: társadalmi összefogásra van szükség. A Jogi és Közbiztonsági Bizottság elnöke, Kosztolányi Rita egyeDr. Tóth Gábor rendőrfőkapitány és dr. Ormossy Attila kerületi rendőrkapitány