XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)
2008-03-18 / 6. szám
8 TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2008. március 18. Levelesládánkból Tisztelt szerkesztőség! Mint a kerületben született őslakosnak rendkívüli örömet okozott nekem és a családomnak a kerület idősek klubjainak február 18-án megtartott farsangi mulatsága és az ez alkalomból előadott musicalek. Gyermekkoromban és kamaszkoromban sok vasárnapi matinét néztem itt végig a nyikorogva felhajtható székeken ülve, az angyalföldi művelődési házban. Azt, hogy ma kultúrembernek tarthatom magam, nemcsak a szüleimnek és iskoláimnak köszönhetem, de az Angyalföldi József Attila Művelődési Központnak is. Angyalföldi munkáscsaládból származom, közöttük nőttem fel, és soha nem szakadtam el tőlük. Ezért is külön öröm nekem, hogy az egyik idősek klubjának kulturális munkatársa a nővérem, akinek életét kitölti és állandó örömforrása az idősekkel való foglalkozás. Ebben jelentős pillanat volt a műsorszámra való felkészülés, amikor korukra és egészségi állapotukra való tekintet nélkül, intenzív munkával készültek a megalkotásra és a betanulásra. Ebben a munkában is benne volt az a bajtársiasság, közösségformáló egyetértés és szeretet, ami visszautal az angyalföldi munkásság hőskorára, a közös turistaház-építésre, a dalárdákra, a segítő egyesületekre. Szüleim mindennek alkotó részesei voltak, gondolkodásmódjuk, érzéseik még az unokákban is benne vannak. Köszönöm az élményt minden idősklubnak! Forgácsné Dénes Katalin és családja Iránytű az egészséghez - iránytű önmagunkhoz Drogalternatívákat kínáló szabadidős programok keretében várjuk az érdeklődőket az Utazás tudatállapotaink szárnyán című programunkra: 3 óra módosult tudatállapot - drogok nélkül - élő zenével, vizuális élményekkel, meditációval és zenés festéssel - Kövi Szabolcs zeneszerző, Stemler Mihály és Szabó Gábor mentálhigiénikusok kíséretével. Időpont: március 29., szombat 10-13 óráig. (Kényelmes ruházatot javaslunk!) Maximális létszám: 25 fő. Előzetes bejelentkezés: 06 (20) 325-9892, 06 (1) 350- 6125-ös telefonszámokon március 21-ig. Részvételi díj: 1000 Ft. Helyszín: Budapest Főváros XIII. Kér. Közművelődési Nonprofit Kft., Vízöntő Pinceklub Budapest XIII., Váci út 50. Telefon: 350-6125. E-mail: www.iranytu.net. Ünnep a Hegedűs Géza Általános Iskolában Az idei évben ünnepli a Hegedűs Géza Általános Iskola megnyitásának 50. évfordulóját. Az elmúlt fél évszázadban ösz- szefonódott a Fiastyúk utcai két iskola, 8 tantermes épülettel bővült; szép, tágas ebédlő épült és folyamatosan gyarapodott a tárgyi ellátottság is. Az iskola hírnevét gyarapítotTanulóink az iskola történetével kapcsolatos versenyben vehetnek részt. Pályázatot hirdettünk iskolánk indulójának megírására. A tanév végén kiállítást rendezünk tárgyi emlékeinkből. Június 11-én 17 órakor gálaműsorral zárjuk az ünnepségsorozatot az Angyalföldi József Attita a különböző versenyeken sikeresen szerepelő diákjaink névsora; a sok szabadidős program és nemzetközi kapcsolatok kialakítása. Az ötven évet igyekszünk méltó módon megünnepelni. Felelevenítjük az elmúlt éveket - nosztalgiabeszélgetésre hívjuk iskolánk régi pedagógusait 2008. április 4-én 15 órától. la Művelődési Központban. Programjainkról folyamatosan tájékoztatást adunk az iskola honlapján (www.hegedusgezaaltisk.hu). Valamennyi rendezvényünkre minden érdeklődőt szeretettel várunk! Devecska Rezső, az iskola tanára www.toyota.hu Új, élménygazdag felszereltség nagyvonalú kedvezménnyel Auris Aquatis. Tesztelje az Aurist az új Aquatis felszereltséggel nyílt hétvégénkén és nyerjen horvátországi nyaralást Auris használattal. • Digitalis automata legkondicionalo • 6 lemezes CD- lejátszó • 9 légzsák • Bluetooth® teleíonkihangosito • 16"-os könnyűfém keréktárcsák Nyílt hétvége: március 29-30. Nyerjen tengerparti pihenést Horvátországban!* TOYOTA SAKURA KFT. 1033 Budapest, Szőlőkért utca 1. Telefon: (1) 250-8900 Fax: (1) 436-7545 www.sakura.hu EURO^V7NCAP ETA Az Aura modellek kombinált átlagfogyasztása (VI00 km): 5,0 - 7,1. CO,-kibocsátása (g/km): 131 - 166. NCZ 1-------A képen tótható autó illusztráció. * Részletek a www.toyota.hu oldalon. www.euroncap.com