XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)
2008-06-03 / 11-12. szám
Az olimpiai reménység vasárnap csak málnaszörpöt iszik Hadfi Dániel a Honvéd-Kipszer büszkesége TIZENHARM ADIK ^KERÜLETI HÍRNÖK 2008. június 3. Katonatisztek önvédelmi sportjaként került képbe a Budapesti Hon- védban még 1950-ben a cselgáncs. Az immár évtizedek óta az egyiklegerősebb magyar szakosztály életébe Bodrogi Attila szakosztály-igazgató segítségével pillanthatunk be. Kiizdenünkkell a megmaradásunkért-Az 1953-ban megszerzett első magyar bajnoki cím is birkózó - a többszörös szabadfogású bajnok, Kinizsi Rudolf-nevéhez fűződik - mesélte Bodrogi Attila. - A BHSE 1972-ben Hetényi Antal személyében adta a szakosztály első dzsúdós olimpiai résztvevőjét. Azóta két telegépelt oldalon éppen elférnek a nemzetközi sikereket elért versenyzőink nevei. A legeredményesebb versenyzőnk Hajtás Bertalan, aki olimpiai ezüstérmes (1996, Atlanta), Eb-győztes. Megelőzi az olimpiai bronzérmes (1980, Moszkva) Ozsvár Andrást.- Ön nem könnyű időben, 1994- ben került a szakosztály élére.- Korábban a Tungsram szakosztályánál edzősködtem, egyébként testnevelő tanár vagyok. Sajnos, az elmúlt tizennégy évben egyre keményebb anyagi viszonyok között kell küzdenünk a megmaradásunkért. Több szponzorunk között a Kipszer vállalja a legtöbbet, ezért Honvéd-Kipszer a hivatalos nevünk.- Mi mindent kell tenniük a túlélésért?- Alapkövetelmény a csarnok optimális kihasználása. Szeptembertől május végéig a XIII. kerület nyolc iskolájának és egy óvodájának gyerekeit oktatjuk, ezért támogat bennünket a kerületi ön- kormányzat. Ezekből a csoportokból a nálunk dolgozó edzők mindig „kihalásznak” néhány reményteljes tanulót. Ma is számos, nemzetközi szinten is figyelemre méltó fiatal bontogatja nálunk a szárnyait. Legeredményesebb dzsúdósunk, Hadfi Dániel pedig már biztos tagja a pekingi olimpián részt vevő magyar csapatnak. Nebulóként kerültem egy cselgáncstanfolyamra A 100 kilós súlycsoportban érdekelt Hadfi Dániel a Testnevelési Főiskola diplomázás előtt álló, tanár szakos hallgatója.- Rendkívül mozgékony nebulóként kerültem egy cselgáncstanfolyamra. Első edzőm, Horváth Péter már a második hónaptól nem fogadta el a tandíjat. Helyette így biztatta édesanyámat: ne tessék semmit fizetni, csak járjon ide a kisfiú - emlékezett az első edzésekre Dániel.- Egy idő után - hálátlanság ide vagy oda - mégis otthagyta nevelőedzőjét.- Eleinte a mezei futástól a kézi- és kosárlabdán át szinte mindenben részt vettem, de azért a dzsúdó volt a legfontosabb. Tizenegy éves koromban úgy éreztem, kinőttem az iskolai kereteket. Meg sem álltam a Spartacus VIII. kerületi, Szentkirályi utcai terméig, ahol a korábbi olimpikon, Németh Károly vett kezelésbe. Ott nem éreztem jól magamat, mivel az idősebb vagányok - miként a katonaságnál is - rendszeresen „leosztották” a kisebbeket. Csak édesanyám kitartó biztatása miatt nem hagytam abba az egészet. Végső elhatározásra egy diákversenyen nyert bronzérem átvételét követően jutottam. Később a Spartacusból átmentem a Józsefvárosi DSE-be, ahol Fényes Ferenc edző mellett egészen 2002-ig kitartottam. Közben 2000-ben előbb a junior Eb-n, majd a junior vb-n is bronzérmet harcoltam ki. 2001-ben viszont a budapesti körcsarnokban hiába indultam esélyesként a juniorok kontinensvetélkedőjén, mindjárt az első fordulóban kiestem.- Akkor még a 90 kilósok között próbálkozott.- A súlycsoport még egy ideig maradt, a klub viszont ismét változott. 2002-ben ugyanis meghoztam életem egyik nagyon jó döntését: a Budapesti Honvédba igazoltam és Tones Péter edző mellett tettem le a voksomat. A Hungária Kupán elért ötödik helyezésemet követően a folytatás - elsősorban testsúlyproblémáim miatt - elmaradt. Csökönyösen ragaszkodtam a 90 kilóhoz, de be kellett látnom, hogy a 8- 10 kilós fogyasztásoknak vége. Feljebb léptem a 100 kilósok közé, ahol 2005-ben már én szereztem meg a felnőtt vb-n való indulás jogát. Akkor hetedik, 2007-ben Rio de Janeiróban pedig harmadik lettem. Mindenkit más recept vezethet el a győzelmekhez- Brazíliába tényleg nem mindenkijut el. Milyen benyomásokat szerzett a távoli, földrésznyi országban?- Gyönyörű hely Brazília, a köz- biztonság viszont elképesztően rossz. Az egyik szlovák judóst pél9 dául a tengerparton fosztották ki pillanatok alatt, miután kést szegeztek a torkához.- Folyamatosan fejlődik: hetedik, majd harmadik lett a vb-n. Mire volt szüksége ezekhez a sikerekhez?- Rendkívül keményen és folyamatosan kell készülnöm. Ami nagyon fontos: mindenkit más és más recept vezethet el a győzelmekhez. Én például hetente öt napon tartok két-két edzést, de szombaton és vasárnap elsősorban azzal vagyok elfoglalva, hogy sikerüljön magamat regenerálni a hétfői újrakezdéshez. Szombaton olykor még néhány kancsó sör is lecsúszik, vasárnap viszont már soha, akkor megállók a málnaszörpnél.- Ezen a szinten, ahol ön is sportol, már mindig ki kell valami újat, jobbattalálni,amivelmeglehetlep- ni az ellenfeleket.- Rengeteget számít a szellemiidegi frissesség, ugyanis elsősorban fejben dőlnek el a dolgok. Feltétlenül rendelkezni kell egy-két olyan kombinációval is, ami komoly fegyver lehet az ember kezében. Kedvenceim közé tartozik például a szabadfogású birkózóknál is gyakran alkalmazott páros lábfelszedés is. Persze, szükség van az ellenfél fizikai felőrléséhez, a konkrét kombinációkba legtöbbször csak percekkel később lehet belebonyolódni.- Az olimpiai kvótával a zsebében hogyan készül Pekingre?- Az idei év fő versenye az olimpia előtt esedékes portugáliai Eb. Közben igyekszem minél több vizsgámat letenni a TF-en annak ellenére is, hogy a diplomázást mindenképpen el kell halasztanom.- Mire van ideje a cselgáncs és a tanulás mellett?- Van egy VW Cabrio típusú, 1973-as évjáratú, lassan már veteránnak számító autóm, azt törülge- tem, kenegetem. Érdekelnek a műkorcsolyaversenyek, Sebestyén Júlia budapesti Eb-győzelmét is közelről nézhettem végig. Ha tehetem, szívesen teniszezem, azt pedig kimondottan élvezem, amikor eredeti toliakkal tollaslabdázhatok. Kép és szöveg: Jocha Károly Szigeti Sportvarázs A sportolás szuperhétvégéje! Budapest lakossága az elmúlt években alaposan megismerhette a világon is egyedülállónak mondható jamboreet, a Szigeti Sportvarázst. A Margitszigetnél ideálisabb helyszíne nem is lehetne ennek a rendezvénynek, ahol - ízlése, kedve szerint - vágyhatván sportággal köthet közeli barátságot a látogató - állítja Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. A 220 sportági, környezetvédelmi, kulturális és életmódprogramot felölelő műsor betölti a sziget minden négyzetméterét a Nagyréttől a Hajós uszodáig, a MAC-pályától a Palatínusig, nem megfeledkezve a Dunáról sem, ahol megállás nélkül zajlanak a vízi rendezvények. Június 6. és 8. között minden program ingyenes. Nemcsak ismerkedni lehet a sportokkal, de versenyezni is. A labdajátékokba (foci, Streetball, strandröplabda, strandkézilabda, szivacslabda, parkröplabda) érdemes jó előre benevezni. A Hajós Alfréd uszodában úszás, műugrás, búvárúszás, vízilabda a kínálat, a Palatínus strandon hullámlovaglás, vadvízi evezés, a Dunán pedig sárkányhajó, evezés és kajak-kenu várja az érdeklődőket. Családi rendezvény lesz idén is a Szigeti Sportvarázs, ahol a kisgyerektől a nagyszülőig mindenki találhat kedvére való szórakozást. A sziget a családok, a fiatalok találkahelye lesz, az Egészségsziget főként a nyugdíjasokra figyel, sok lehetőséget kínálnak a fogyatékossággal élőknek is, találnak maguknak szórakozást az extrém sportok kedvelői, a kisgyermekes családok tagjai is. Találkozhatnak olimpiai bajnokokkal, utazhatnak az Álomautó kiállítás legszebb modelljeiben vagy egyszerűen csak jól érzik majd magukat a sport hatására. Bővebb információ: www. szigetisportvarazs.hu.