XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)

2008-06-03 / 11-12. szám

I

2 TIZENHARMADIK ||| KERÜLETI HÍRNÖK 2008. június 3.

DÍSZPOLGÁROK * DÍSZPOLGÁROK * DÍSZPOLGÁROK * DÍSZPOLGÁROK

Ormos Mária

Osváth Péter

Céltudatossága lenyűgöző, elhivatottsága példaértékű, szakmai tudása kiemelkedő. Ormos Mária világhírű tudós, mégis újlipótvárosi lakásában érzi igazán otthon magát. Egyetemi tanulmányait Debrecenben és Budapesten végezte történelem, latin, filozófia, szociológia, valamint magyar nyelv és irodalom szakon. Dolgozott a debreceni és a szegedi egyetemen, 1963-tól a Történettudományi Intézet munkatársa. Több európai fővárosban kutatott és előadott, járt az Egyesült Államokban és Taj va- non. 1982-től a Janus Pannonius Tudományegyetemen tanít, 1984-1992 között az egyetem rektora. Jelenleg professzor emerita, a 19-20. századi történelmi doktorképző program vezetője. A történész- professzort ez évtől kerületünk díszpolgárai sorában is köszönthetjük.- A díszpolgári kitüntetés valamennyi díjnál személyesebb, hiszen a'kerületiektől kapom az elismerést. A Lehel Csarnokban, ha vásárolok, rám köszönnek, mindig van pár jó szavuk hozzám az embereknek. Ez jó érzés.- Megélte a második világháborút, életútját mennyire befolyásolták az események?- 1930-ban, Debrecenben születtem. Liberális családban nőttem fel, nem kényszerítettek semmire, szabadon választhattam belátásom szerint. Nyolcéves koromban láttam a nagyapámat mint Mózest átkozódni, Hitlert és követőit szidta. Ekkor kezdett el érdekelni, kik ezek az emberek. 1944-ben még nem voltam 14 éves, amikor kezdődtek Debrecenben a bombázások. Egy gyerek azonban még nem félelemmel fogja fel a háborút. Miközben ropogott körülöttem a világ, én azon a nyáron végig Vörösmartyt olvastam, egy nagy összefoglalót is írtam munkásságáról. Hetedikes gimnazista koromban határozott véleménnyel vitatkoztam az irodalom-, hittan- és történelemtanárral. Nevelőim megelégelték, és kérték a szüléimét, vegyenek ki az iskolából. Akkor még nem voltak államosítva az intézmények, két lánygimnázium működött a városban, egy katolikus és egy református. Más felekezetű tanulónak dupla tandíjat kellett fizetni. Tudtam, a családom ezt nem engedheti meg magának, így saját magam intéztem el, hogy az egyetem gyakorlógimnáziumának magántanulója lehessek. Iskolatársaimmal csak az érettségi vizsgán találkoztam, ennek ellenére sok diákkal életre szóló barátságot kötöttem. Még nem volt meg az érettségim, mikor beiratkoztam az egyetemre rendkívüli hallgatónak. Érdekelt az orvosi egyetem is, de mire befejeztem a gimnáziumot és megszereztem az érettségit, addigra megtetszett a bölcsészkar és érvényesítettem az egyetemi vizsgáimat.- Mikor érezte, hogy a történelemmel kell foglalkoznia?- Sok minden érdekelt, tanultam filozófiát, szociológiát, közgazdaságtant és pszichológiát is. Két kiváló debreceni professzoromnak, Szabó Istvánnak és Szabó Árpádnak köszönhetem, hogy a történelmet egy életre megszerettem. Fiatalon úgy gondoltam, kellő szorgalommal minden megtanulható, és a történelmi korszakokból idővel összeáll az egyetemes kép. Szabó István módszere ezt alá is támasztotta: az ő instrukciói szerint dolgoztam a debreceni levéltárban, és a birtoklapok összegzéséből kíséreltem meg annak a tendenciának a megállapítását, vajon darabolódott-e a tulajdon vagy sem. Akkoriban minden világosnak tűnt. Majd letartóztatták a történelem tanszék vezetőit és a katedrán találtam magam. Negyedéves koromban a mély vízbe kerültem, egyetemes történelmet kellett előadnom ugyancsak negyedéveseknek, akik ráadásul mindannyian idősebbek voltak nálam. Diploma után demonstrátor, majd tanársegéd lettem, és egyre inkább történésznek éreztem magam.- Pályáját esettanulmányokkal kezdte. Érdeklődése és tematikája azonban időközben egyre tágult. Tevékenységét jó ideje már kettős irányultság jellemzi. Tényfeltáró munkája mellett foglalkoztatják az általános történelmi kérdések is.- A történelem az emberi létforma legbonyolultabb, legnehezebb vetülete. Magunk mögött hagyott árnyék, amelynek nagy része mindig homályban marad, a legnagyobb objektivitásra való törekvés mellett is. Tradícióikhoz, dicső múltjukhoz mindenütt ragaszkodnak az emberek, ez nem magyar sajátosság. A történelem ismételheti önmagát, de sosem ugyanúgy. Óvok mindenkit attól, hogy azt gondolja, ugyanaz történik meg, ha régi eszméket vesz elő, és azzal próbálja megoldani a mai problémákat. Ez nem lehetséges. A múltban elkövetett hibákból csak tanulságokat lehet levonni. Megvagyok azonban győződve arról, hogy szakmai módszereivel a történelem képes minél többet megmutatni a képlékeny múltból.- Többször publikált az oktatás buktatóiról. Hogyan kellene tanítani a gyerekeket, hogy megértsék a tananyagok lényegét?- A nevelési rendszer félrecsúszott. Problémát jelent, hogy bölcsődéből kevés van, pedig ez az első közösség. Az óvodáknál j óbb a helyzet a férőhelyek számát tekintve, de az eliteknek való óvodák szeparálódása az esélyegyenlőség további rombolását eredményezi. Az általános iskolások jókora hányada nem tanul meg tisztességesen olvasni és írni, és baja van a számtani alapműveletekkel is. Problémáik a felsőbb osztályokban csak szaporodnak, és végül így kerülnek be a középiskolába. A magasabb ismeretek elsajátítására viszont a diákok jó része, éppen az alapok hiánya miatt, nem képes.

Csokoládé és marcipán édes illata járja át a termet, a fagylaltgépben ízkavalkád csalogatja az édességet kedvelőket. A presszókávéfőző néha-néha pöfög egyet, majd aromás gőze szétoszlik a levegőben. A rádió latinos hangulatú zenét játszik, csábítva egy forró feketére. A cukrászmester már őszül, de még könnyedén mozog a habos torták között. Személyisége egyszerre sugároz kedvességet és tiszteletet. Nem hivalkodó, távol áll tőle mindenfajta hencegés, munkaszeretete, szakmai elkötelezettsége példaértékű. Osváth Péter több évtizede vezeti a Dolmány utcai Kunyhó cukrászdát. Legendás süteményei a kerületi családok kedvence. Lakótársai idén díszpolgárságra jelölték az angyalföldi krémeskirályt.- Nagyon örültem a kitüntetésnek, a díszpolgárság mélyen érint. A szomszédaimmal, a környékbeliekkel jó viszonyban vagyok, hiszen mindig az ő véleményük alapján alakítottam az édességkínálatomat - mondja a cukrászmester.- Hol tanulta a mesterséget?- Cukrászcsaládban születtem 1926-ban. Kalandos életem már a születésemkor eldőlt, családom hazafelé tartott Nyíregyházára, mire az állomásra befutott a vonat, a mentősök már újszülöttként üdvözöltek édesanyám karjában. Iskoláimat Szegeden végeztem a piaristáknál. A cukrászati ismereteket is a Tisza-parti város neves Hajós és Virág cukrászdáiban szereztem meg. A második világháborúig Szegeden éltünk, majd Budapestre költöztünk. A fővárosban egy V. kerületi vendéglátó-ipari egységnél helyezkedtem el, fiatalon innen kerültem le a Balatonra. Keszthelyen vezetőcukrász voltam, ahol egy üzemi baleset következtében a jobb kezem megsérült. Ekkor döntöttem úgy, hogy saját cukrászdát nyitok Budapesten, az akkori Tripolisz határában.- Fiatalon hogyan kezdte saját iparát kialakítani?- Sajnos, pénzem nem sok volt, így a műhelyem egyben a házunk is lett Angyalföldön. A krémeket kézzel kevertem a saját konyhánkban. A tésztákat is én gyúrtam. Annak idején a fagylaltcsinálás volt a legnehezebb munka. A jeget hordó alakú gépbe tettük, kézzel hajtottuk, így készítettünk fagylaltot. Itt volt a közelben a jéggyár, ma már csak utcanév őrzi az emlékét. Én még naponta tíz-húsz tábla jeget hordtam onnan. Egy ilyen tábla tizenöt kilós is volt, azt megtörni, sózni, hűteni embert próbáló feladat. A süteményeket triciklivel hordtam szét, így ismerték meg a környéken a 3x3 méteres kis cukrászkunyhót.- Az áldozatos munka meghozta az első vendégeket?- Tripolisz munkásnegyed volt. Az embereknek nemigen volt pénzük édességre, ezért gyakran áron alul adtam a krémeseket, hogy a szegényebbek is hozzájussanak a habos süteményekhez. Ekkor neveztek el krémeskirálynak. Csak öt év után tudtam venni egy habverő gépet, ami megkönnyítette a mindennapi munkám. Később eladtam a jegesgépet is vidékre, Kazincbarcikára, és lecseréltem egy elektromos fagylaltgépre.- A kunyhó már a múlté, az új cukrászda már csak a nevében hasonlít egykori elődjére.- Több mmt ötven éve, hogy ezt a jelenlegi házat romos állapotban megvettem. A háború előtt fűszerüzlet működött itt. Renováltam, tataroztam, és azóta fogadjuk itt a Jász és Dolmány utca sarkán a vendégeket. A műhelyt is itt alakítottuk ki, a kompresz- szorok lent vannak a pincében, hogy ne legyen zaj. Az öcsém remekül festett, az egyik falon az ő munkáját őrzi a hajósiskolára emlékeztető kép. Annak idején a mamám is itt lakott velünk. Sokat segített a munkámban, kilencvenhat évesen hunyt el. A fiaim - Péter és Csaba - is kiskoruktól kavargatták a krémeket, így hát nem csoda, hogy ők is mind a ketten cukrászmesterek lettek. Ma már ők irányítják a céget. A két kis unokám, Noémi és Csabika még csak kétévesek múltak, de már ők is szívesen időznek a műhelyben.- Hosszú pályafutása alatt rengeteget változott a mestersége. Hogy tudta mégis megtartani hírnevét?- Gépeket folyamatosan vásároltam, nem mindig a legmodernebbet. Gondom volt rá, hogy nemes alapanyagokkal dolgozzak, friss tejjel, ízletes vajjal. Aromákat nemigen használtam. Amióta a fiam átvette a cukrászatot, ő felel a minőségért. Beléptünk az Európai Unióba, így több követelménynek kell megfelelnünk. Csak rozsdamentes eszközöket használhatunk, sok kiadásunk volt az utóbbi évben, hogy a régi kellékeinket lecseréljük. A teraszunkat is téliesítettük.- Hányféle süteményt készítenek?- Naponta száz-százötvenet, a kínálatot mindig változtatjuk. Fontos a vendég véleménye, ha valamelyik új recept nem ízlik a közönségnek, nem készítjük többet.- Van kedvenc édessége?- Volt egy segédem, aki öcsikockával lepett meg, mert a becenevem Öcsi. Reszelt csokoládéval, grillázsos krémmel, tejszínhabbal és gyümölccsel készítette az édes nyalánkságot. Nagyon szeretem a házias süteményeket is. A szomszédasszonyokkal gyakran cserélek, ők meglepnek hamisítatlan otthoni ízekkel, én pedig krémesekkel viszonzom kedvességüket.

Szünnapunk nincs, így bármikor betérhetnek hozzánk, ahol a név kötelez a kiváló minőségért!