XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)
2008-01-15 / 1-2. szám
2008. január 15. TIZENHARMADIK § XIII. kerületi egyesületek sportolói a 2007. év sportolója szavazáson KERÜLETI HÍRNÖK 11 A Magyar Sportújságírók Szövetségének szavazása alapján a hölgyeknél a Vasas SC teniszezőnője, Szávay Ágnes végzett az élen, míg a férfiaknál Kulcsár Krisztián, a BHSE vívója szerezte meg a harmadik helyet. A csapatok versengésében a férfi kardválogatottat találták a legjobbnak, köztük a Vasas SC két kitűnőségével, Nemesik Zsolttal és Szilágyi Áronnal. A 2007-es esztendő kétségkívül a kerületünk egyesületeiben sportoló versenyzők nagy éve volt. 2008-ban még nagyobb és nehezebb feladatok előtt állnak sportolóink előtt, hiszen jön a pekingi nyári olimpia. A nőknél a világranglistán tavaly a 185. helyről a 20-ra előrelépő Szávay első alkalommal nyerte el az év sportolónője kitüntető címet. Szávay remek esztendőt produkált, hiszen három ATP tornagyőzelme mellett a Grand Slam tornákon is kiválóan helytállt, az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon egyesben a negyeddöntőig, párosban a cseh Uhlirovával az oldalán az elődöntőig jutott. Szávay mellett meg kell említeni edzőjét, Kuhárszky Zoltánt, aki az év legjobb edzőjének járó díjat vehette át. Sportolóink közül minden bizonnyal Szávay Ági kezdi a legkorábban a versenyszezont 2008-ban. Először január elején Ausztráliában fog teniszütőt a soltvadkerti ifjú tehetség, majd a hónap közepén máris következik az első nagy megmérettetés, az Australian Open. Kulcsár Krisztiánt nyugodtan nevezhetjük a 2007-es esztendő meglepetésemberének. A BHSE 36 éves vívója egyszer már visszavonult, aztán munka mellett kezdett el ismételten versenyekre készülni. Erőfeszítését siker koronázta, hiszen a csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes (1992, 2004) és kétszeres világbajnok (1998,2001) Kulcsár 16 évi válogatottság után a szentpétervári vívó világbajnokságon egyéniben is a párbajtőrvilág trónjára ülhetett. A Nemesik Zsolt, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Decsi Tamás összeállítású férfi kardválogatott szintén nagy meglepetésre nyert aranyérmet a szentpétervári vívó vb-n. Ezt megelőzően 1998-ban tudott világbajnoki címet szerezni férfi kardcsapatunk. Mindez az év sportolói választáson is első helyet eredményezett a csapatok versengésében. Vívóink számára az új esztendőben nem is lehet más a cél, mint az olimpiai kvalifikáció, majd ezt követően a lehető legjobb eredmény elérése Pekingben. Elkészültek a műfüves labdarúgópályák aFáy utcában December közepén átadták a Vasas SC Fáy utcai sporttelepén az új műfüves labdarúgópályákat. Ezzel első fázisának végéhez ért az új sportkomplexum kialakítása. A Berendy Pál, Bundzsák Dezső, Csordás Lajos, Farkas János, Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán és Várady Béla nevét viselő edzőpá- lyákkészültekel. A pályák első osztályú műfűborítást kaptak, mely lehetővé teszi, hogy a piros-kék egyesület különböző korosztályainak csapatai a legjobb körülmények között készüljenek fel. A 4 db 40x20 m-es kispályát sátorral fedték be, melyeket a nagyközönség is látogathat. Sz. T. Karatés születésnap Bensőséges ünnepség színhelye volt december 15-én a BVSC tanácsterme. A XIII. kerület karateéletének jeles képviselője, a Wado Sportegyesület fennállásának tízéves évfordulóját ünnepelte. A születésnap tiszteletére adott fogadáson Oroszki Mihály 3. dános mester, egyesületi elnök számolt be az elmúlt tíz esztendő eredményeiről, az egyesület hétköznapjairól és célkitűzéseiről. Az elsősorban utánpótlás-neveléssel foglalkozó W.S.E. edzői három helyszínen százhuszonkét gyermek karatékát oktatnak a sport wado-kai ágának fogásaira. Oroszki Mihály köszönetét mondott az egyesület központi, Tutaj utcai dodzsojának (gyakorlótermének) helyet adó Pannónia Általános Iskola, a támogató önkormányzat, valamint a Wado SE-ből „kiöregedett”, 16 éven felüli versenyzőket átigazoló BVSC Karate Szakosztálya vezetőinek. Majd a sporttársak és a szülők képviselői méltatták a diákolimpiái és magyar bajnokokat is felvonultató sportegyesületet. Ezután Takács Ferenc, a képviselő-testület Szociális és Egészség- ügyi Bizottságának elnöke köszöntötte az ünnepeiteket. Nagy tapsot kapott a kerületi sportigazgatást képviselő Kis Tamás biztató mondata: „Ha ismét segíthetünk, tudjátok, hol találtok minket!” A rendezvényt a gyerekek és szüleik közös edzését követően jó hangulatú születésnapi buli zárta. Cs. V. Siker Debrecenben Csata-, Honvéd-, Vasas-győzelmek Remekül szerepeltek kerületünk egyesületei a december közepén megrendezett országos vívóbajnokságon. Az egyéni viadalokat is beleszámítva, a Vasas három elsőséget gyűjtött be, a Honvéd Human Rent és a Csata két-két aranyat szerzett. A csapatversenyekben a Csata férfi tőrözői, és a Vasas férfi kar- dozói szereztek aranyérmet. Míg egyéniben a honvédos Knapek Edina (női tőr) és Szász Emese (női párbajtőr), a piros-kék színekben versenyző Pető Réka (női kard), Nagy Pál (férfi kard), valamint a Csata sportolója, Berjozkin Anton (férfi tőr) nyakába akaszthatták a legfényesebb érmet. Az aranyak mellett számos más dobogós helyet sikerült megszerezniük kerületünk egyesületeinek. Csapateredmények: Női tőr: 1. MTK, 2. Honvéd Human Rent, 3. UNIQA-UTE Férfi tőr: 1. Csata 1,2. MTK 1,3. Törekvés Nőikard: 1. UNIQA-UTE, 2. Vasas, 3. GEAC Férfi kard: 1. Vasas 1,2. BSE 1, 3. GEAC Női párbajtőr: 1. MTK, 2. Honvéd Human Rent 1,3. BVSC Férfi párbajtőr: 1. BVSC, 2. Honvéd Human Rent, 3. PEAC Egyéni eredmények: Kerekesszékes férfi tőrdöntő: Szekeres Pál-Mató Gyula 15:7 Női tőrdöntő: Knapek Edina- Varga Gabriella 11:10 Férfi párbajtőrdöntő: Szényi Péter-Peterdi András 15:11 Kerekesszékes női párbajtőrdöntő: Krajnyák Zsuzsanna-Jurák Andrea 15:5 NŐi karddöntő: Pető Réka- Nagy Orsolya 15:14 Férfi tőrdöntő: Berjozkin Anton-Szabados Kristóf 15:10 Női párbajtőrdöntő: Szász Emese-Mincza-Nébald Ildikó 15:8 Férfi karddöntő: Nagy Pál— Decsi Tamás 15:10 Nagy sikert ért el december közepén a Láng SK ifjúsági csapata a Debrecen Nagydíjáért rendezett korosztályos tornán. A nemzetközi viadalon az 1993-ban született fiúk a döntőbe verekedték magukat, ahol egy izgalmas meccsen 1:1 arányú döntetlenre végeztek a nagy múltú CFR Kolozsvár fiataljaival. A kupa sorsát végül is büntetőkkel kellett eldönteni. Ebben a kolozsvári fiatalok kapusa remekelt, és így 3:1 arányban ők vihették haza a szép trófeát. A Láng fiataljai így is nagyszerűen helytálltak a 24 csapatos nemzetközi mezőnyben, amelyben a magyarokon kívül szlovák, lengyel és román együttesek is szerepeltek. Molát Ferenc A Láng SK ezüstérmes csapata. Álló sor (balróljobbra): GécziLevente, Nagy László, Dolányi Norbert, Bürger Vilmos, Mohácsi Péter, Steer Bence, Steer Ferenc edző. Ülő sor: Varga Benjámin, Dósa Péter, Bürg Olivér, Kovács Roland A Stella Koncertkórus Egyesület felhívása A Stella Koncertkórus Egyesület felvételt hirdet elsősorban férfi szólamaiba. Jelentkezés korhatár nélkül a próbanapokon: kedden és pénteken 18 és 20 óra között a Láng Művelődési Központban (1139 Budapest, Rozsnyai u. 3.). Minimális kottaismeret szükséges! Baráti összejövetelek! Hazai és külföldi turnék, fellépések! Ha bővebbet akar tudni rólunk, tekintse meg blogunkat: http://stella.blog.hu.