XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-03-14 / 6. szám
TIZENHARMADIK ^ KERÜLETI HÍRNÖK * Német vers- és prózamondó verseny 2007. március 14. Tisztelt Szerkesztőség! Lakóközösségünkben, a Pannónia utca 85-89.-ben lakik több mint három évtizede Anna néni (Hernádi Ferencné). A nna néni már nyugdíjasként költözött ide, ebből kiszámítható, hogy bizony elmúlt már 90, sőt... Nemrég 92. születésnapján is teljes szellemi frissességben várta az őt köszöntőket, az ünnepséget is ő rendezte. Régen is, és ma is tevékeny résztvevője közösségünknek, ezért nem meglepő, hogy lakótársai, ismerősei tisztelik és szeretik. Nagyon kedveli a kerületét, igazi lokálpatrióta, mintha mindigis itt élt volna. Sokat sétál és olvas, kedvenc újságja a Hírnök, alig győzi kivárni megjelenését. Tisztelt szerkesztőség, szeretnénk kérni, tegyék lehetővé, hogy kedves lapjában is köszönthessük korban idős, de lélekben fiatal lakótársunkat, hogy így is örömet szerezzünk neki! Kedves Anna néni! Isten éltesse még sokáig körünkben! A lakóközösség nevében: Hetényi Márta A XIII. Kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat idén is megrendezte német vers- és prózamondó versenyét. A rendezvénynek 2007. február 19-én a Pannónia Általános Iskola adott otthont. Évről évre egyre több iskolából érkezik nevezés a versenyre. Idén megtisztelt bennünket részvételével a Csata, a Pannónia és a Tömöri Pál Általánosiskola, az Ady Endre, Berzsenyi Dániel, Kassák Lajos és Németh László Gimnázium, valamint a Bolyai János és a József Nádor Középiskola. A tanulók igen színvonalas produkciókkal készültek, öröm volt az igényesen előadott verseket, prózaműveket hallgatni. Külön örömünkre szolgált, hogy idén kisje- lenet kategóriában is voltak nevezők, mind a zsűri, mind a közönségjói szórakozott a darabokon. A XIII. Kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat sokra becsüli mind a tanulók igyekezetét, mind a felkészítő tanárok munkáját, így a díjkiosztás alkalmával nem csak a diákok teljesítményét köszöntük meg. Kategóriánként az első helyezettek fogják a XIII. kerületet képviselni a budapesti döntőn. Vers I. kategória (1-2. osztály): Fuhrmann Patrick 1. b - Pannónia Ált. Isk. II. kategória (3-4. osztály): Póczik Zádor 4. b - Pannónia Ált. Isk. III. kategória (5-6. osztály): Taródi Tamás 5. b - Pannónia Ált. Isk. IV. kategória (7-8. osztály): Gaál Franciska 7.b - Pannónia Ált. Isk. V. kategória - középiskola (9-12. osztály): Mózes Tibor 10.- Bolyai J. Főv. Gyak. Műsz. Szakközépiskola Próza III. kategória (5-6. osztály): Taródi Tamás 5. b - Pannónia Ált. Isk. IV. kategória (7-8. osztály): Güray Márton 8. - Pannónia Ált. Isk. Kisjelenet I. kategória (3-4. osztály): Die Bremer Stadtmusikanten - Pannónia Ált. Isk. 4. b (Blitzer Benjamin, Juhász Noémi, Haklik Nikolett, Noé Nikolett, Póczik Zádor, Sólyom Barnabás) II. kategória (5-6. osztály): Das Märchen von den zwölf Monaten - Pannónia Ált. Isk. 5.b (Adamik Anna, Birtalan Norbert, Czövek Letícia, Hadalin Hubert, Taródi Tamás) Sok sikert kívánunk nekik! Wir wüschen ihnen viel Erfolg! A Pannónia Általános Iskola nem csak a kiváló szereplés miatt érdemli meg, hogy külön szóljunk róla, hanem az intézményben 10 éve folyó kétnyelvű német nemzetiségi oktatás miatt is. Ez az oktatási forma azt jelenti, hogy a tanulók első osztálytól kezdve heti 5 órában tanulják a német nyelvet, továbbá ezen felül az iskola pedagógiai programja szerint további tárgyakat is. A két tanítási nyelven folytatott oktatás meghozza a gyü7 mölcsét. A tanulók többsége nyelvismeret nélkül érkezik az első osztályba, a 8. évfolyamot pedig a szorgalmas, jó képességű tanulók középfokú „C” típusú nyelvvizsgával zárják. A színvonalat nem csak a kerületi, de országos versenyeken elért jó helyezések is bizonyítják. Közeleg az elsősök beiskolázása, ajánlom figyelmükbe az iskola bemutatkozó napját március 10- én. A német nemzetiségi származású tanulókon kívül felvételt nyerhetnek az iskolába a kerületi lakos gyermekek is! Aki esetleg lemaradna a nyűt napról, érdeklődhet az iskolában telefonon (320-' 2290), vagy személyesen (Pannónia Általános Iskola 1133 Bp., Tutaj utca 7-11.), tapasztalataim szerint szívesen nyújtanak lehetőséget bepillantani a munkájukba. Az iskola az interneten is megtalálható, érdemes a honlapjukat megkeresni (www.pannoniaaltisk.sulinet.hu)! Vigh Katalin tanárnő, A NÉMET ÖNKORMÁNYZAT Oktatási Bizottságának elnöke Húszéves az Ady Endre Gimnázium Megérkezett a Tűzhangya A Röppentyű utca 62.-ben lévő gimnázium falai vélhetőleg sok gyermeki csínytevés, diákszerelem, és nem utolsósorban számtalan siker titkát őrzik. Az intézmény honlapján azt olvashatjuk, hogy lám, ez az iskola kívül-belül zöld. A megállapítás igaz! A bejárat körül fű, fa, bokor nő, az épületet kívül zöldre mázolták, és benn zöld szobanövények nyújtogatják nyakukat az aulában. Herczig Ferencné igazgatónő örömmel nyugtázza, bogy nem csak a most idejáró diákjaik, hanem öregdiákjaik is szívesen jönnek hozzájuk látogatóba, hogy elmeséljék sikereiket, és velük együtt ünnepeljenek. Ez év március 10-én, az iskola fennállásának huszadik évfordulója alkalmából gálaműsort rendeztek és ősszel kerti partit. Ez utóbbihoz folyamatosan várják az itt végzettek visszajelzéseit! A közelmúltban, február elején ismét megrendezték Alapítványi báljukat. A bál fővédnöke Holopné Schramek Kornélia alpolgármester volt. Az iskola diákjai könnyed, zenés műsorokkal szórakoztatták a jelenlévőket, volt vacsora, tombola és tánc. Ezúton köszönik a szülők támogatásait! Ugyancsak februárban került megrendezésre a nyolcéves tapasztalatokra épülő Denevér Derby, ami főleg sporttevékenységekre épül. A korábbi években péntek délutántól szombat hajnalig tartott, de most, az alsóbb tagozatosak hazautazására is gondolva, csak péntek estig. Mint Szabó Péter testnevelő tanártól megtudtuk, a diákönkormányzat által készített plakátok segítségével szavazni lehetett a legjobb férfi- és női sportolóra. Emellett volt asztalitenisz-, kosárlabda-, sakk- és labdarúgó-mérkőzés. Az idei focigyőztes a 12. a osztályos fiúk csapata lett, ám nagy népszerűségnek örvendett a karaoke és a tanár-diák focimeccs is, ahol diák és tanár együtt szurkolhatott a kispadon. Idén a 18 osztályból 15 aktívan részt vett a rendezvényen. Minden résztvevő ajándék csokoládét kapott és persze egy kellemes élményt, amit akár egy életen át őrizhet. A szervezők példát szerettek volna mutatni a szabadidő hasznos eltöltésére. Remélik, hogy a kezdeményezés nem csak az iskolában, de otthon, családi körben is folytatásra talál majd. T.Zs. j,* ' \ T A R jHw jajjá Imki W'é m Az Alapítványi bál műsorának egyik jelenete Pálos Andrea és Rakoncai Gábor, a Budapest Evezős Egyesület evezősei sporttörténelmet írtak. Saját tervezésű és építésű hajójukkal az első magyar párosként átevezték az Atlanti-óceánt. A nagy kaland véget ért, 2007. március 1-jén 12 óra 40 perckor kikötöttek Antigua szigetén. Az eredetileg tervezett 60-70 nap helyett 51 nap alatt eveztek át a kanári-szigeteki La Gomerától a Kis-Antilláknál levő Antiguába. A két sziget közötti távolság 5233 km, vagyis átlagosan több mint 100 kilométert tettek meg naponta! (A spanyolországi Rota kikötőjétől a Kanári-szigetekig 1431 km volt az út, így a teljes táv 6664 kilométer volt.) Az út utolsó szakaszáról, Andrea és Gábor személyes élményeiről következő számunkban olvashatnak. Center Bjosölt ÉB CUKRÄS2DA ÉDES MÉGIS EGÉSZSÉGES! Termékeinket cukor -, liszt - laktózérzékeny vásárlóink is fogyaszthatják! Cím: 1133 Budapest, Hegedűs Gyula u. 68, TEL: 06-1/236-0296: FAX: 06-1/236-0297 Siemens Acuris: Nanobevonattal rendelkező intelligens készülék, 1 évre elegendő ajándékelemmel. $íínsáL «GEERS 3 Geers-nel! A halláshoz vezető út1 2007. március 1-jétől kapható a Geers-nél a nanobevonattal rendelkező Siemens Acuris hallókészülék, mely első a maga nemében! A nanobevonattal rendelkező hallókészülék tulajdonságai: >• Kiváló nedvességtaszító tulajdonsággal rendelkező felület. >- Kevesebb tisztításra és szervizelésre van szükség. >- Megbízhatóbb működés. Vezeték nélküli kapcsolatfenntartás a jobb- és baloldali készülék között! További részletek a szaküzletben: Geers Belváros 1065 Budapest, Révay köz 2-4. Tel.: 311-2417 és 06-20-479-5317.