XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-05-16 / 10. szám
16 TIZENHARMADIK m KERÜLETI HÍRNÖK 2007. május 16.- Mióta van tériszonyod haver?- Amióta felszerelték ezeket az átkozott térfigyelőket! TÉRISZONY Életmódnap Az Iránytű Ifjúsági Iroda 18. alkalommal rendezi meg hagyományos Életmódnapját június 2-án, szombaton 10-18 óra között a XIII. kerületi Szent István parkban. Életmódunk hatással van testi és lelki állapotunkra egyaránt. Az emberek többsége erről nem vesz tudomást, és csak akkor kezd el változtatni életmódján, ha egészségügyi problémák jelentkeznek. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy az emberek egy helyen több szolgáltatást igénybe véve képet kapjanak aktuális egészségi, mentális állapotukról. A programok közül minden korosztály talál magának valót. A legkisebbeket babajátszó, kézműves-foglalkozások (origami, arcfestés, hennafestés) várják; a családok „Egészséglabirintus” társasjátékban vehetnek részt. A hagyományos egészségügyi szűrések közül nagy érdeklődésre tarthat számot a koleszterin-, vér- cukorszint-, vérnyomásmérés, légzésfunkció- és szénmonoxid- szint-mérés. Az érdeklődők részt vehetnek AIDS-szűrésen, talpvizsgálaton is. Az alternatív kezelések közül megismerhetik az egészségi állapotfelmérést szolgáló biorezonan- cia-vizsgálatot, mágneses terápiát, az Orgon-kezelést; illetve kipróbálhatják a stresszoldást szolgáló kineziológiát és a felfrissülést szolgáló masszázst. Átvizsgáltathatják házi patikájukat, a homeopátiás tanácsadás segíthet új „gyógyszerek” felfedezésében, és egészségügyi tanácsadáson vehetnek részt. Az életmódjukon, táplálkozásukon változtatni akarók bemutatókon ismerhetik és kóstolhatják meg a különféle reform- és bioélelmiszereket, zöldségeket, gyümölcsöket és meg is vásárolhatják ezeket, ezenkívül dietetikai tanácsadás is várja az érdeklődőket. A teaházban gyógynövényteák kóstolóját tartják egész nap. A sport az egészséges élet része; a gerinckímélő torna, jóga, Frizbee-Freestyle-bemutatók keretén belül meg is próbálhatják ezeket a mozgásformákat az érdeklődők, és egész napos asztali- teniszezési lehetőség várja a látogatókat, a szellemi sportok közül a sakknak hódolhatnak a sportág szerelmesei. Fittségüket speciális vizsgálaton mérhetik le. A programot dísznövényvásár színesíti. A színpadi bemutatókon amatőr gyerek- és felnőtt táncegyütteseket, zenészeket, színköröket, sportcsoportokat ismerhetnek meg. A programokon való részvétel ingyenes! Napközis sporttábor A XIII. Kerületi Önkormányzat Sport- és Szabadidő Központ Kht. napközis sporttábort szervez alsó tagozatos iskolás gyermekek számára június 18-22. és június 25-29.8-16 óra között. Részvételi díj: 8000 Ft + 20% áfa (összesen 9600 Ft) fő/hét. Helyszín: sporttelep (1138 Budapest, Új Palotai út 13.), megközelíthető a 4-es és 120-as busszal, vagy a Gyöngyösi utcai metrómegállótól sétálva. Napi háromszori sportfoglalkozással (labdarúgás, testnevelési játékok, első héten aikido, második héten vívás alapjai) várjuk a gyermekeket a felújított sporttelepünkre. A résztvevők az ebéden kívül délelőtt és délután joghurt- és gyümölcsellátásban részesülnek. A foglalkozások között sokrétű szabadidős programokat kínálunk (társasjátékok, csocsó, filmvetítés). A tábort csak megfelelő számú jelentkező esetén tartjuk meg! Jelentkezési határidő: május 31. Információ a helyszínen és telefonon Fodor Andreánál, telefon: (30) 620-8994 és Kastl Egonnál, telefon: (30) 308-4427 sportszervezőknél. XIII. Kerületi Önkormányzat Sport- és Szabadidő Központ Kht. Felhívás ingatlan bérbeadására A Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata a Budapest XIII., Váci út 88-90. sz. alatti épületingatlant (nettó 1036 m2 földszint + pince-tároló) a hozzá tartozó 3598 m2 bekerített szabad területtel határozott időre, 2 évre bérbe adja tiszta, környezetet nem károsító, csendes tevékenységre (gépkocsi-forgalmazás vagy parkolás), 2007. május 1-jétől évi 24 864 000 Ft + áfa éves bérleti díjjal. Szerződéskötéskor 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadékot kell megfizetni, mely a szerződés lejárta után visszajár, ha bérleti díjtartozás nincs, vagy eredeti állapotot helyreállító munkálatok nem szükségesek. Igénybejelentés: 2007. június 30-ig, további információ és jelentkezés: 1139 Budapest, Béke tér 1. III. em. 312. szoba. Értesítés Értesítjük a tisztelt lakosokat hogy Budapest XIII. Kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzata és a Roma Rendőrök Országos Egyesülete 2007. május 26-án gyermeknapot rendez a Berzeviczy Gizella Általános Iskola (1134 Budapest, Tüzér u. 56-58.) focipályáján 11 órától 17 óráig. Programok: családi és egyéni ügyességi játékok, palacsintaevő verseny, bűvész- és bohócbemutató, rajzverseny, arcfestés. Mindenkit szeretettel várunk! Értesítjük továbbá a kerületünklakosait, hogy a XIII. Kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat lakossági fórumot kíván tartani lakhatás és foglalkoztatás vonatkozásában. Kérem az érdekelteket, hogy előzetesen jelentkezzenek a 06 (70) 256-6131-es telefonszámon. Jakab Sándor elnök Keresztrejtvény Előző rejtvényünkben egy magyar olimpiai bajnok nevét rejtettük el. A helyes megfejtés: Boros Ottó. Nyerteseink: Jenei József, Koléner Anikó. Mostani rejtvényünkben szintén egy magyar olimpiai bajnok nevét rejtettük el. Beküldendő a vízszintes 1. számú sor megfejtése. Beküldési határidő: május 25. A helyes megfejtést beküldők között a Premier Magazin számát sorsoljuk ki. Vízszintes: 1. Kajakozónő, az 500 méteres táv olimpiai bajnoka 1992- ben K-4-esben és 1996-ban K-l-es- ben. 9. Rétes és nadrág is van ilyen! 10. Svájci születésű vasöntó'mester, gyáros, feltaláló (Ábrahám, 1814-1867). 12. Ennivaló. 13. Képző, a -ve párja. 15. Good ...; angol köszönés (BYE). 16. Minisztertanács, röv. 17. Maradona argentin futballcsillag egyik keresztneve. 19. Ablakkeret! 20 Ágnes; hazánk egyik legrégebbi ásványvize. 21. Szófaj. 22. A lett főváros. 23. Színültig töltött. 25. Csak, németül (NUR). 26. Hosszú vonakodás után hagyja magát meggyőzni arról, hogy valamit megtegyen. 29. Fordított kétjegyű betű. 30. ... anyó; a Grimm- testvérek mesehőse. 31. Az asztácium vegyjele. 32. Az oszmán-török hadsereg tisztje. 34. A kén és a hidrogén vegyjele. 35. Társaságában. 37.... Walesa; lengyel politikus, a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom egyik alapítója. 39. Fűszerez. 41. Holland festő, az Éjjeli őrjárat alkotója (1606-1669). Függőleges: 1. Fatapasz. 2. Északi váltópénz. 3. Megelégedett. 4. Hamis, talmi. 5. Kozmetikai márka. 6. Határrag. 7. Somogy megyei város. 8. Materiális. 9. Beszéd, előadás tárgya. 11. Rövid, zsinó- ros férfikabát. 14. Rábeszél, unszol. 18. Egykori hosszútávfutónk, a világ legjobb sportolójának is megválasztották (Sándor). 20. Béke, oroszul (MIR). 21. Illetve, röv. 22 __Hauer; holland filmszínész . 24. Élénk, mozgékony. 25. Fagylaltot eszik. 27. Hírlapi kacsa. 28. Nem nagy éhezni. 31. Vél, régies szóval. 33. ... Ventura; Jim Carrey filmszerepe. 36. Könyörögve kér. 38. Honvédelmi Minisztérium, röv. 40. Zavaros kezdet! Fogarasi Noémi W / rawOun •* Hírnök! AZ ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Kiadja a Sprint Kft. I Alapító főszerkesztő: Sas György (1922-2004) Felelős kiadó: Machos Ferenc Főszérkesztő: Czeglédi Ildikó Felelős szerkesztő: Jusztusz Gábor Fotó, tördelés: Holczer Gábor A szerkesztőség címe: 1137 Bp., Újpesti rkp. 7. Nyomdai munkák: Sprint Kft. E-mail: hirnok@sprintkiado.hu www.sprintkiado.hu Hirdetésfelvétel: Szentesi Ildikó, 1137 Bp., Újpesti rkp. 7. Hétfőtől péntekig 9-15 óráig Telefon: 237-5060,237-0242 Fax:237-5069 E-mail: szemesi.ildiko@sprintkiado.hu