XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)

2007-01-17 / 1-2. szám

16 TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2007. január 17. Több férőhely az idősek klubjaiban Folytatódik az út- és járdafelújítás Támogatás a 75 év feletti XIII. kerületi lakosoknak A képviselő-testület 2006. no­vemberi döntésének megfelelően október 15. és április 15. között (fű­tési időszak) támogatást ad a 75. életévét betöltött kerületi lakosok­nak. Az egyedül élő, lakásfenntartá­si támogatásban, valamint távhő- és gázártámogatásban nem része­sülő időskorúnak a juttatott támo­gatás összege havonta 1000 Ft. A támogatást azok vehetik igénybe, akik erre a célra nem kap­nak helyi vagy központi támogatást, mivel ezek a támogatások már rendszeres hozzájárulástjelentenek a lakásfenntartási kiadásokhoz. Sok esetben az időskorúak által benyújtott támogatási kérelmet azért kellett elutasítani, mert az egy főre jutó jövedelem, a lakás- fenntartási támogatás esetében a lakás mérete, illetve a jövedelem meghaladta az előírt mértéket. A képviselő-testület ugyanezen ülésén a Szociális Szolgáltató Köz­pont három telephelyének férő­helyét bővítette a növekvő igények miatt. 2007-től 95 fő nyugdíjassal többen vehetik igénybe az idősek klubjainak szolgáltatását. A Viseg­rádi utcában 40, a Zsinór utcában 25, a Dévai utcai idősek klubjában 30 fővel emelkedhet a létszám. A bővítéssel 970 főre nőtt az idősek klubjainak férőhelyszáma, a kerü­letek között továbbra is a legmaga­sabb a fővárosban. A 10 kerületi idősek klubjában a szolgáltatás sokoldalú, az alap­vető higiénés ellátáson túl lehető­ség van társas kapcsolatok kialakí­tására. A szabadidős programok célja, hogy az idősek aktívan éljék a mindennapi életüket. Kedvez­ményes üdülési lehetőségeket szerveznek számukra évente leg­alább egy alkalommal. Folytatás az 1. oldalról A kerület közforgalmú közleke­dési hálózattal való ellátottsága bu­dapesti viszonylatban is jó. Az észak-déli közúti tengely mentén Budapest legnagyobb kapacitású közforgalmú közlekedési eleme, a 3. sz. metróvonal. Alegnagyobb for­galmú közút a Váci út, átlagos napi forgalma a kerületre eső szakaszán 23 000-40 000 jármű/nap/irány. Kelet-nyugat irányban a Róbert Károly körút—Árpád híd útvonal a legforgalmasabb, amely a Váci úttól nyugatra átlagosan 47 000-58 000, keletre átlagosan 21000-34 000 jár­mű/nap/irány mértékű. A kerület jelenlegi kerékpárforgalmi hálózata fővárosi viszonylatban jó. Gyalogos utca, a Gergely Győző, a Kassák La­jos, az Országbíró, valamint a Haj­dú utca egy-egy szakasza, összessé­gében 3200 m2. A kerület úthálóza­tának burkolata budapesti összeha­sonlításban jó minőségű, döntő többségében jó állapotú. A kerület közútjainak fejleszté­sébe bevonja a beruházókat is. A burkolatbontási engedély kiadása­kor, ha a bontás mértéke meghalad­ja az útfelület 50%-át, a járda-hely­reállításnál előírják a teljes szélessé­gű kőburkolatos helyreállítást. A kerületben nem önkormányzati be­ruházásként így évente közel 20 ezer m2 járdafelület épül meg. A Reitter Ferenc utca, a Szegedi út Reitter F. u.-Csata u. közötti sza­kasza, a Hegedűs Gy. u., a Dagály u. és a Gyöngyösi u., valamint a Csanády u. az elmúlt két évben újult meg a kerület vezetésének többszö­ri kérése eredményeként. A fejlesz­tés területén fontos feladat az aka­dálymentes közlekedés biztosítása a mozgáskorlátozottak számára. 2007-ben a Futár, a Garam, a Ti­sza, a Balzac, a Visegrádi, az Ipoly, a Tutaj, az Újpesti felső rkp., a Zsi­nór, a Karikás F., a Tátra utca egy- egy szakasza, valamint a Máglya köz teljes egészének felújítása vár­ható, összesen 13 608 m2-en és kö­zel 200 millió forint értékben. A 2008-2011. évek közötti időszakra részben önkormányzati, részben régiós pályázati források felhasz­nálásával javasolja a kerület 31 ut­ca egy-egy szakaszának felújítását. Az önkormányzat továbbra is szeretné, ha a Fővárosi Önkor­mányzat által kezelt útszakaszok közül megújulna: Béke utca és az érintett villamos peronok, Hollán E. utca, Gyöngyösi u. Göncöl u. és a Madarász V. u. közötti szakasza, Hegedűs Gy. u. Victor Hugo u. és a Bessenyei u. közötti szakasza, Go­gol u. Váci út és a Visegrádi u. kö­zötti szakasza, Fáy u. Váci út és a Lomb u. közötti szakasza, Pozsonyi u. Radnóti M. u. és a Herzen u. kö­zötti szakasza, Kárpát u. Dráva u. és a Garam u. közötti szakasza, Lomb u. Petneházy u. és a Frangepán u. közötti szakasza, Vágány u., Budai Nagy A. u., Kámfor u. Tájékoztató a XIII. kerületi felnőtt orvosi ügyelet megváltozásáról A XIII. kerületben február 1- jétől 24 órás folyamatos sürgős­ségi ellátás valósul meg az eddi­gi éjszakai és munkaszünetei felnőtt orvosi ügyelet helyett. A sürgősség miatt lakásra kihí­vott ügyeletes orvost minden nap 24 órán keresztül az Esküvő közi ügyeletes rendelő 349-8500 tele­fonszámán lehet hívni. A -háziorvosi rendelők zárási ideje alatt az ambuláns ügyeletétől Esküvő köz 1-3. sz. alatti ügyeleti rendelőben lehet személyesen fel­keresni. Február 1 -jétől a Szegedi úti és a Visegrádi utcai szakorvosi rende­lőkben eddig munkanapokon 12 és 16 óra között működtetett „déli ügyelet” ezzel megszűnik. A háziorvosi rendelési idő alatt változatlan módon történik a- személyes megjelenés vizsgá­latra,- lakásra történő hívás nem sürgős esetben. Az éjszakai, hétvégi és mun­kaszüneti gyermekorvosi ügye­let is változatlan. Tel.: 264-3314, 320-8403. Dr. Kósa János XIII. kér. Egészségügyi Szolgálat Kht. FŐIGAZGATÓ FŐORVOSA T érítésmentes előkészítő Minden érettségire készülő diáknak érdemes mér­legre tennie tudását, mielőtt beadja felsőoktatási je­lentkezését. A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) és a Kétszintű Érettségi Akadémia együttműködésé­ben január 20-21-én térítésmentes érettségivizsga- előkészítő hétvége, január 27-én pedig Nyilvános Próbaérettségi Vizsganap lesz a fővárosban. A térítés- mentes előkészítőn tantárgyanként 4 órás érettségi feladatsor analízissel ismerhetik meg a diákok a javí­tótanárok által elvárt megoldási meneteket és az érett­ségi típusfeladatait. Az előkészítő órákat a középisko­lai tankönyvek szerzői, a Kétszintű Érettségi Akadé­mia államilag elismert képzéseinek vezető tanárai és szakmai lektorai tartják. A januári rendezvények célja, hogy mindenki szá­mára elérhetővé váljanak a leghatékonyabb felkészü­lési módszerek, és mindenki eldönthesse emelt- vagy középszintű érettségit érdemes-e választania. A térí­tésmentes vizsgaelőkészítő hétvégéről és a próbaérettségi vizsganapról bővebb információ a www.fisz.hu oldalon kapható. Keresztrejtvény Előző rejtvényünkben egy magyar író, politikus nevét rejtettük el. A helyes megfejtés: Podmaniczky Frigyes. Nyerteseink: Bontovics Gyula és Romvári Jánosné. Mostani rejtvényünkben egy magyar olimpiai bajnok nevét rej­tettük el. Beküldendő a vízszintes 1. számú sor megfejtése. Vízszintes: 1. A magyar torna­sport legeredményesebb verseny­zője, ötszörös olimpiai bajnok, 2004-ben a Nemzet Sportolójává vá­lasztották. 11. Magasba tart. 12.... di Bondone; olasz festő és építész (1267-1337).13. Magányosan élő em­ber. 15. Az erbium vegyjele. 16. Ahogy. 18. Győri... FC; hazai labdarúgóklub. 19. Fizetés. 21. Szörnyalak. 23. Maró anyag. 25. Verssorok végének össze- csengése. 28. Énekelhető költemény. 31. Tesz, helyez. 32. Állami bevétel. 34. Csökken a (folyó) szintje. 37. Helyrag, a -re párja. 39. Névtelen. 42. Szervái a teniszező. 45. A Kilimandzsáró legma­gasabb csúcsa (5859 m). 46. A szám- tan-mértan tudósa. Függőleges: 1. Kerület, röv. 2. Tét növelése. 3. Lengyel sci-fi író (Stanis­law). 4. Alkotórész. 5. Beleegyező vá­lasz. 6. Kádi páros betűi. 7. Egykori portugál gyarmat India területén. 8. Nóta egynemű betűi. 9. Táplál. 10. Sű­rűn öklöz. 14. Kamionfelirat. 17. Tö­rök gépkocsikjelzése. 18. Arab fejedel­mi cím. 20. Dóra álnevű egykori ma­gyar hírszerző (Sándor). 22. Vércsa­torna. 24. Képző, a -ve párja. 26. Ten­gerparti terület Los Angeles közelé­ben. 27. Zólyom folyója. 29. Szolmizá- ciós hang. 30. Létezik. 33. Szárazdaj­ka. 35. Lóköröm. 36. Orvos kedveske­dő, tréfás megszólítása. 38. Szófaj. 40. ... Kershaw; angol popzenész, énekes, gitáros, zeneszerző. 41. Vízben tisztít. 43. Motorbelső! 44. Annyi mint, röv. Fogarasi Noémi HirnokÍ AZ ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Kiadja a Sprint Kft. i Alapító főszerkesztő: Sas György (1922-2004) Felelős kiadó: Machos Ferenc Főszerkesztő: Czeglédi Ildikó Felelős szerkesztő: Jusztusz Gábor Fotó, tördelés: Holczer Gábor A szerkesztőség címe: 1137 Bp., Újpesti rkp. 7. Nyomdai munkák: Sprint Kft. E-mail: hirnok@sprintkiado.hu www.budapestl3.hu/Hirek/Hirn0k Hirdetésfelvétel: Szemesi Ildikó, 1137 Bp., Újpesti rkp. 7. Hétfőtől péntekig 9-15 óráig Telefon: 237-5060,237-0242 Fax:237-5069 E-mail: szemesi.ildiko@sprintkiado.hu Kerületi segítség időseknek Még ez kért gázár támogatást:

Next

/
Thumbnails
Contents