XIII. Kerületi Hírnök, 2006 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2006-02-15 / 4. szám
Pályázati felhívás Angyalföld 1956- Emberek, sorsok, emlékek Az 1956-os Intézet, az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény és a XIII. Kerületi Hírnök pályázatot hirdet Angyalföld 1956 - Emberek, sorsok, emlékek címmel az 1956-os októberi forradalom 50 éves évfordulójának tiszteletére. Pályázatunk célja egy kiállítás és kötet megjelentetése, melyben a konkrét kerületi események, illetve az itt élő, élt emberek személyes sorsainak, mindennapjainak bemutatásával kívánunk tisztelegni 1956 emlékének. Várjuk tehát mindazok visszaemlékezéseit, történeteit, akik 1956 októberében a XIII. kerületben laktak, dolgoztak, és emlékeiket szeretnék méltó módon az utókorra hagyományozni. Várjuk továbbá azoknak a fiatalabbaknak a pályázatait is, akik a környezetükben élő idősebbek emlékeit riport formájában örökítik meg. Ugyancsak szívesen fogadnánk bármilyen témájú, 1956-ban készült fényképet a kötet illusztrálásához. A pályázatokat a következő témakörökben várjuk: 1. Emlékeim az ’56-os forradalom XIII. kerületi eseményeiről, hőseiről. 2. Életemben, családunkban történt 1956 őszén. 3. Egy átlagos nap 1956-ban (illetve az ötvenes években). A nap eseményeinek részletes leírása. 4. Életkörülmények, lakás, munkahely, üzletek, étkezés, ruházkodás, ünnepek 1956-ban (illetve az ötvenes években). A beérkező pályaművek legjobbjait a Hírnökben, illetve a kötetben való megjelentetéssel, a kötet 5 tiszteletpéldányával és további értékes könyvekkel jutalmazzuk. Valamennyi beküldött pályázat az 1956-os Intézet és az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény archívumába kerül. Beküldőik a kötet egy-egy példányát kapják. Az írásokat a beküldött fotókkal együtt hiánytalanul visszaszolgáltatjuk, ezért kérjük, hogy felbélyegzett, címzéssel ellátott válasz- borítékot is mellékeljenek pályázatukhoz. Beküldési határidő: 2006. május 31. Ünnepélyes eredményhirdetés: 2006. október 19. (kiállításmegnyitó és könyvbemutató). A pályázatokat az alábbi címre kérjük elküldeni, vagy személyesen behozni: Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény, 1132 Budapest, Váci út 50. E-mailban küldött pályázatokat is elfogadunk, melyeket a következő címre kérünk elküldeni: ahgy@ajamk.hu Ez esetben válaszborítékra természetesen nincs szükség. 6 _______________ A Váci út balladája Azok a régi szép idők... TIZENHARMADIK |p| KERÜLETI HÍRNÖK 2006. február 15. N agyon öregek lehetnek már azok, akik emlékeznek még a régi szép időkre az ország, Budapest és benne a Váci út háború utáni újjászületésére. Engedjék meg, hogy rózsaszín emlékkönyvemből előlapozzam és közreadjam ezt a kis történetet. Ki így, ki úgy élte meg a fel- szabadulást, egy azonban bizonyos: a romokba rogyott főváros éhezett. Februárban jött fel Szabolcsból az első krumplisvonat. Kitolták a vagonokat a Nyugati pályaudvar előtti térre, és ott mérték 6, azaz hat pengőért kilóját. Jó félnapos sze ügyelni kellett, hogy a kiszido- lozott rézgyűrűért ne valami vacak gipszkeveréket kapjon az ember liszt helyett. Pénzért, a régi jó pengőért (rengetegnek hívták a háború előtti békeévekben, mármint hogy: adj kölcsön egy rengeteget!) semmit sem lehetett kapni. De ha jól emlékszem, április-május táján már tűzkövet és szacharint is árultak a Nyugati környékén. A legmenőbb foglalkozás ez idő tájt a csikkszedés volt, és nem azért, mintha derogált volna, hanem mert már akkor is szerettem a kényelmet, én egy sokkal tekintélyesebb állást kreáltam magammustárral, az ínyenc vevő kénye- kedve szerint. A fejlődés szemmel látható és folyamatos volt. Míg januárban, februárban lóhullákat (inkább csak csontvázakat, mert a húst lefaragták róluk) temettem a fagyos földbe a Városligetben, márciustól már úri mód romokat takarítottam és téglákat hordtam el az úttestről. A nyár még el sem múlt, már újra lehetett lógni a zsúfolt 6- os, még később a 3-as és az 55-ös villamosok lépcsőin. Aztán, minthogy a plakátok ezt hirdették, arccal a vasút felé fordultam (szenet, deszkákat lopkodtam, guberáltam A nyár még el sem múlt, már újra lehetett lógni a zsúfolt 6-os, még később a 3-as és az 55-ös villamosok lépcsőin már a megjelenésemre is nagy súlyt fektettem. Kissé felemás színű bakancsomhoz a Tangón csak egy vásott katonai köpenyt kellett beszereznem, amelyből némi festéssel, szabással, varrással nagyszerű öltönyt csináltam magamnak. így aztán talpig eleganciába burkolva tekinthettem meg Johnny Weismüller filmjeit. Tarzan, a dzsungel ura, Tarzan bosszúja, Tarzan New Yorkban. Legalább ötször megnéztem mindegyiket. A Visegrádi utca és a Nagykörút sarkán csikorogva forduló, a Váci út közepén végigcsörömpölő 55- ös villamos már a múlté. Nesztelenül, láthatatlanul az úttest alatt robogó metró foglalja el a helyét. Az égbetörő, hatalmas gyárkémények, a XIX-XX. századi magyar ipar büszkeségei porba rogytak. Megszűnt a Szerzámgépgyár, ahol vasat öntöttem, és a többiek, a Láng, a Ganz vörös, téglából rakott kormos falait is lebontották. Emlékük elmerült az idők iszapjában. Helyettük most az örökké zsúfolt Váci úton a fel-alá rohanó, tarka autófolyam szolgáltatja a füstöt, a kormot, a fojtogató szén-monoxi- dot. A komfort nélküli, egyemeletes, körfolyosós, szürke vagy okkersárga proletárházak helyén gőgösen tükröző irodaházak, plazák, új, modern, komfortos lakótelepek emelkednek. Manapság már az étel sem ízlik úgy, mint azokban a daliás időkben, amikor még rajongtam a ragacsos sós buciért, imádtam a melasszal édesített pótkávét, hogy a kor kedvenc csemegéjéről, az ismeretlen eredetű gyümölcsízről, a későbben Sztálincsokoládénak átkeresztelt Hitlerszalonnáról már ne is beszéljek. Kinyitva a tömött hűtőszekrényt, semmi ehetőt nem találok. Hiába! Úgy látszik, visszavonhatatlanul elmúltak azok a régi szép idők! Csomós Róbert sorban állás után fejenként két kilót lehetett kapni belőle. A sarat azt jó szívvel ingyen adták hozzá, az csak a súlyba számított bele. Márciusban a nagyon bátrak (vagy nagyon éhesek) már felültek az orosz lőszerszállító vonatok tetejére, és a jeges szélben elvonatoztak valamelyik közeli faluba megmaradt értékeiket, gönceiket elcsereberélni élelemre. Molyrágta bundáért avas szalonnát szerezni, elvásott félcipőért kukoricadarát hozni. Bizony mesés idők jártak akkoriban. Anyám krumpliból és a liszteszsákból kirázott maradékból pogácsákat sütött, én pedig elindultam világgá szerencsét próbálni. Ekkor kötöttem meg életem legjobb üzletét. A közeli Valkó községből apám ezüst Doxa zsebórájáért húsz kiló, malacnakvaló apró krumplit, két kiló lisztet és egy fél- rőfnyi sovány oldalszalonnát hoztam fel hátizsákban Pestre, gyalog vágva át az aknamezőkkel tűzdelt, bujkáló SS-katonákkal teli gödöllői Koronaerdőn. Az aranyidők csak ezután, valamikor március táján jöttek el. Vagyis aranyért már lehetett némi élelmiszert beszerezni. Arra pernak. Padlóviaszból és fekete festékből házilag cipőpasztát állítottam elő, és a Nyugati pályaudvar virányain a Vörös Hadsereg csizmáinak ápolását vettem célba. Csííszti szappagííí kiáltásomra a marcona harcosok felrakták lábtyűiket egy előttem lévő lőszeres ládára, míg én egy másik ládán trónolva fényesre suvickoltam azokat. Ha meg voltak elégedve a munkámmal, pláne ha volt is bennük pár atmoszféra nyomás, jókora darabot törtek nekem a szögletes feketekenyeréből, vagy számlálatlanul szórták elém a nagyobb- nál nagyobb címletű bankjegyeket, a Vörös Hadsereg által készített hadipénzt, amit a szovjet parancsnokság rotációsgépén ugyancsak számlálatlanul nyomtak a szivárvány minden színében, az akkor létező legjobb minőségű csomagolópapírra. Ezek elfogadása kötelező volt. Két hónap múlva a Nyugati pályaudvar környékén már főtt tojást (garanciával), palacsintát, csöves kukoricát is árultak az utcákon, sőt, egymillió pengőért a Lehel piacon gyanús eredetű nyúlfarknyi főtt vagy sült kolbászt is lehetett kapni, tormával, esetleg a szétbombázott vagonokból). Még később, ez már a forint megteremtése idején, 1946 augusztusában történt, vasöntőtanoncnak csaptam fel a Váci út 13. szám alatti Budapest Salgótarjáni Gépgyár öntödéjében. Mondhatni, remekül kerestem. Havi fizetésemen akár egy kiló szalonnát is vehettem volna, de én inkább mozijegyekre költöttem a pénzem. Ekkoriban A Váci úti Vámház már csak emlék i.
