XIII. Kerületi Hírnök, 2006 (12. évfolyam, 1-24. szám)

2006-10-04 / 19. szám

2006. október 4. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 11 A kerület rendőrei a rendzavarokkal szemben Bizonyos politikai erőknek az ön- kormányzati választások előtt ér­dekük volt válságos helyzetet te­remteni. Az uszító szavak meg­hallgatásra találtak. Elsőként futballhuligánok árpádsávos zászló alatt akarták el­foglalni a Magyar Televízió épüle­tét. Autókat gyújtottak fel, burko­latkövekkel dobálták a rendőrö­ket, akik végül feladták a küzdel­met. Ezt követően a randalírozók még két napig kíséreltek meg ha­sonló helyzetet teremteni a fővá­ros különböző pontjain. Ekkor már a rendőrség ura volt a helyzet­nek. A rendteremtésben a XIII. ke­rületi rendőrök is részt vettek. Az összecsapások során egy kerületi rendőr súlyos, kettő könnyebb sé­rülést szenvedett. Szabó István főtörzsőrmester, kutyavezető kilenc éve teljesít szolgálatot kerületünkben. Egész napi szolgálatból este hét órakor ment haza. Éjfél körül riasztották. Pillanatok alatt a Kossuth téren volt, amikor „már csak” a legkitar­tóbb tüntetőktől kellett megszaba­dítani a teret. Másnap a Köztársaság térről kellett az utcabútorokat szétverő, a kirakatokat betörő bandát kiszo­rítani. A Rákóczi úton a rendőrsor­falat kőzápor fogadta. Egy nagy kő a főtörzsőrmestert fejét találta el. A mentők a baleseti sebészetre vit­Kedd reggel az MTV előtt ték, még most is betegállomány­ban van. Sáfrány Szabolcs törzsőrmes­ter, körzeti megbízott a második napon állt - szó szerint - csatasor­ba. Neki a lábát találta el egy kő.- A kődobálók a Blaha Lujza té­ren egy jó kőhajításnyira voltak tő­lünk - mondta a törzsőrmester. - Nem akartunk fegyvert használni, tehát nem maradt számunkra más, mint egy sorba felfejlődve, a pajzsot magunk elé tartva előreha­ladni, és egyre hátrébb szorítani a romboló tömeget. A garázdák tud­ták, hogy a lábunkon sebezhetők vagyunk.- Nagy Tamás törzsőrmester a kerületben járőrszolgálatot telje­sít. Sáfrány Szabolccsal egy sorban képezett élő falat a kődobálókkal szemben. Az ő lábát is eltalálták. A három, szolgálat közben megsérült rendőrt Demszky Gábor főpolgármester és Kiss Ernő dan­dártábornok, kerületi rendőrkapi­tány dicséretben, illetve jutalom­ban részesítette. K.T. Tájkép csata után Gyermekbűnözők Két család sétára indult a Mar­gitszigeten. A felnőttek beszélget­tek, a két gyerek pedig elbóklászott felfedezni a sziget általuk még nem ismert részeit. A szülők szeme elől eltűnt gyerekeket két másik gyerek támadta meg. Az egyiknek sikerült elszaladnia, de a másiktól elvették a pénztárcáját. A szülők mobiltelefonon azon­nal rendőri segítséget kértek. A perceken belül megérkezett járőr­nek a gyerekek személyleírást ad­tak támadóikról. Ennek alapján a rendőrök húsz percen belül, a Palatínus strandfürdő előtt felis­merték a tetteseket. 0. V. 11 éves és V. D. 10 éves gyerekek beismerték tettüket, és megmutatták, hogy ho­vá dobták az elrabolt pénztárcát. A rendőrség hívószámai: Segélyhívó: 107 vagy 112 Telefontanú, ingyenes: 06 (80) 555-111 XIII. Kerületi Rendőrkapi­tányság: 06 (1) 236-2800 MMS-t fogadó: 06 (20) 212-2003 A sikolyra a szemben lévő ház­ban felriadt egy féri. Gyorsan felöl­tözött, és lesietett a megtámadott nőhöz, majd hívta a mentőket és a rendőrséget. A 8 napon túl gyógy­uló sérülést szenvedett nő az átélt sokk miatt, személyleírást nem tu­dott adni. Jó vicc... mmmmaaaammmmm A felnőttek is... Egy férfi hajnalban, alkoholfo­gyasztás után, a Margitszigeten sé­tált. Hozzácsapódott egy társaság­hoz, akikkel beszélgetni kezdett. Egyszer csak az egyik „beszél­gető társ” hátulról fejbe ütötte. Földre zuhant, és rövid időre esz­méletét vesztette. Amikor magához tért, észrevet­te, hogy eltűnt a mobiltelefonja és a digitális fényképezőgépe. A gyenge közvilágítás és nem utolsó­sorban alkoholos befolyásoltsága miatt, csak annyit tudott monda­ni, hogy a társaságban négy 20-25 év körüli férfi volt. Délután 7 óra körül, a Dráva ut­cában hazafelé tartott egy fiatal nő. Szembe jött vele négy férfi és egy lány. Amikor mellé értek, a 14 évesnek tűnő lány nekiesett a meg­lepett nőnek. A torkát szorongatta és rugdosta. Amikor a szerencsét­len nő segítségért kiáltozott, az el­követő elszaladt. A négy férfi neve­téssel bátorította a támadót. A bántalmazott nő szerint tá­madója fiatal, molett, hosszú feke­te hajú, barna bőrű volt. A lány fel­tehetően a Szabolcs utca környé­kén lakik. Egymástól is raboltak Támadás a Kárpát utcában Egy csinos, 22 éves nő baráti társaságban töltötte az estét. Ami­kor a késő éjszakai órákban haza­indultak, a messzebb lakók fel­ajánlották, hogy haza kísérik, de elutasította az ajánlatot.- Itt lakom a közelben, hamar hazaérek - mondta, és elköszönt társaitól. A Kárpát utcába egy férfi lépett mellé. Hirtelen a földre lökte, fejét többször is az aszfaltba verte, majd meg akarta erőszakolni. A szeren­csétlen helyzetben lévő nő sikol­tozni kezdett. Ettől a férfi megijedt, és felkapva a nő táskáját, amelyben 11 ezer forint volt, elrohant. Egy 16 éves budapesti fiú barát­jával jelent egy gyermekkorú is­merősének lakásán. A gyereket le­fogták, gyomorszájon vágták, el­vették a discmanjét. Az áldozat hamar megbocsát­hatott meglopóinak, mert délután már együtt mentek rabolni. Felke­restek egy Petneházy utcai lakást, ahol egy gyermekkorú fiút szólí­tottak fel arra, hogy adja át mobil- telefonját, ellenkező esetben meg­verik és elvágják a torkát. A megriadt gyerek eleget tett a kérésnek, majd a rendőrségen fel­jelentette támadóit, akikről érde­mi információkat tudott adni. Ezek alapján sikerült mind a ket­tőjüket elfogni. Koós Tamás SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Megnyugtatunk mindenkit: az ABS-szel, vezetőoldali légzsákkal, szervokormánnyal felszerelt SkodaFabia Start modellek nem lesznek drágábbak. Sőt! Most még kedvezőbb áron kínál­juk a Fabia személygépkocsikat, így könnyebb mindenkinek! MINDENKINEK ÖNNEK NEKED HETŐ 0.*2 mm* NEKIK CO -kibocsátás 124-158 g/km Kombinált átlagfogyasztás: 4,6-6,61/100 km SkodaFabia Start már 2 199 000 Ft-tól! [ Az Ön Skoda-márkakereskedője: Porsche Pest • 1139 Budapest, • Fáy u. 27. «Tel.: 451-5460 • Fax: 451-5522 • www.porschepest.hu

Next

/
Thumbnails
Contents