XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)
2005-02-02 / 3. szám
10 2005. FEBRUÁR 2. Hírnökfi nemzet színészei Elhunyt Bessenyei Ferenc Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja pályáját 1940- ben a Szegedi Városi Színházban kezdte. 1942-1947 között, megszakításokkal, a Miskolci Nemzeti Színház művésze volt. 1944- ben szerzó'dött először a Nemzeti Színház társulatához. Játszott a Budai Színház, a Vígszínház, a Magyar Színház előadásaiban és Egerben, majd a Szegedi és a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Az 1960-as évektől a Madách és a Nemzeti Színház társulatának volt a tagja. 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze volt. Jelentős színpadi szerepei mellett (Othello, Hamlet, Peer Gynt, Széchenyi, Lear király, Galilei, Zorba, Tevje) sok-sok filmben és tévéjátékban játszott főszerepet (Pacsirta, Puskák és galambok, A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Egri csillagok, Légy jó mindhalálig, A helység kalapácsa, Fekete város, Különös házasság, A koppányi aga testamentuma). Zenthe Ferenc a tizenkettedik A Bessenyei Ferenc elhunytá- val tizenegyre fogyatkozott nemzet színészei kedden döntöttek arról, hogy e kitüntető címet Zenthe Ferenc viselheti. A most megválasztott Zenthe Ferenc Salgótarjánban született 1920. április 24-én. A Színművészeti Főiskola (ma Akadémia) elvégzése után játszott a Pécsi Nemzeti Színházban, a győri Kisfaludy Színházban, a debreceni Csokonai Színházban és a Madách Színházban. A színpadi szerepek mellett az egyik legfoglalkoztatottabb filmszínész volt: játszott A Pogány Madonnában, az Égig érő fűben, A névtelen várban, a Különös házasságban, a Jób lázadása című filmben, a Szomszédok című népszerű tévéZenthe Ferenc színpadon, moziban és képernyőn egyformán sikeres Bessenyei Ferenc odaadással játszott királyt és szolgát, tragédiát és komédiát sorozatban. Legutóbb a Sobri című, 2002-ben bemutatott filmben láthattuk. A nemzet színészei jelenleg: Agárdy Gábor (1922), Avar István (1931), Berek Kati (1930), Darvas Iván (1925), Garas Dezső (1924), Kállai Ferenc (1925), Komlós Juci (1919), Máthé Erzsi (1927), Psota Irén (1929), Rak- sányi Gellért (1925), Törőcsik Mari (1935) és Zenthe Ferenc (1920). A 2000-ben életre hívott nemzet színésze elismerés alapító okirata szerint a címet a jutalmazot- tak életük végéig viselik; egyszerre tizenketten birtokolhatják, ha valamelyikük elhalálozik, a címet újraadományozzák. 27 NYELVVIZSGÁVAL ÚJ MÓDSZERTAN A Kreatív Nyelvtanulás®- Gaál úr, ön 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon, de talán Európában is, hiszen még egy belga fiatalemberről lehet tudni, hogy a brüsszeli egyetemen 22 nyelvből tett vizsgát. Családi indíttatás?- Kétségtelenül. Édesanyám gyémántdiplomás nyelvtanár, édesapám hat nyelvet tanult az ipolysági gimnáziumban.- Egykor a tévénézők Vitray Tamás és Friderikusz Sándor műsoraiban láthatták önt. Most tapasztalatait egy új nyelvtanulási módszer, a Kreatív Nyelvtanulás tananyagaival próbálja továbbadni az érdeklődőknek immár a mi kerületünkben is. Kérem, mutassa be röviden a metódust!- A módszer mintegy 10 év kutató- munkájának eredménye, s különlegessége az, hogy segítségével az egyedül tanulók is folyamatos beszédkészséget szerezhetnek. Tanulás közben ugyanis állandóan célnyelven kell megszólalni. A 12 fejezetből álló két oktatócsomag kezdő szintről indul, s a középfokú nyelvvizsga követelményeit célozza meg.- Hogyan épül fel a tananyag ?- Minden fejezetben a rövid szó- kincs/nyelvtan után több száz kétnyelvű mondatrész, mondat következik, amelyet hangosan kell célnyelvre fordítani. A tanuló maga alkotja meg a mondatot - innen az elnevezés: Kreatív Nyelvtanulás. A magyar fordítások tökéletes önellenőrzést biztosítanak, s az egyre több helyes megoldás a nyelvtanulónak sikerélményt, önbizalmat ad. Ha pedig ront, nem kell izgulnia, hiszen egyedül is kijavíthatja hibáját.-Mennyi idő szükséges a tananyag elvégzéséhez?- Heti öt óra tanulással havi 1 fejezet könnyen elvégezhető, még munka mellett is, tehát a 12 fejezet egy év, de a tanulók többsége egy tanév alatt elvégzi. A két oktatócsomag ára hanganyaggal együtt 19 900 Ft, ez alig egy tucat magánóra költségeinek felel meg.-Apropó, vannak már a módszertannak hívei?- Hogyne, a kreatív nyelvtanulók táborában megtaláljuk a középiskolás korosztályt, a nyelvvizsgára készülőket és a nyugdíjasokat is. Több mint százötven önkormányzatnál és jó néhány középiskolában, köztük kéttannyelvű gimnáziumban alkalmazzák. Nagy cégek és kisvállalkozások egyaránt sikerrel használják a visszajelzések szerint. Megtalálható a Miniszterelnöki Hivatalban, a Mocsai Lajos vezette női kézilabdaválogatottnál, a Kiss László által irányított úszóválogatottnál, de olyan kiváló emberek könyvespolcain is, mint pl. Freund Tamás Bolyai-díjas akadémikus vagy Szakcsi Lakatos Béla.- Kerületünkben mikor és hol lesz a tananyag hozzáférhető?-Február 12-én 13 és 16 óra között a Szabó Ervin Könyvtárban (Dagály u. 9.) várja dr. Szűcs László segítőtársaival az érdeklődőket. Ok a várható érdeklődésre való tekintettel kéthetente visszatérnek majd, amíg igény lesz erre. Jómagam pedig otthon, távol a világ zajától, vidéki házam remetei magányában épp azon a dán tananyagon dolgozom, amelyet az Alborgban kézilabdázó Farkas Áginak ígértem. Tehát február 12-én szombaton minden érdeklődőt szeretettel várnak! Telefon: 06-20-459-8653 (x) Tájékoztató a korábban érettségizettek (tanulói jogviszonnyal nem rendelkezők) érettségire való jelentkezésével kapcsolatban A jelentkezési határidő 2005. február 15. Személyesen: OKÉV Középmagyarországi Regionális Igazgatóságán (1052 Budapest, Városház u. 7., megközelíthető az Astoria vagy a Ferenciek tere metrómegállótól gyalog). Ügyfél- fogadási idő: hétfő-csütörtök 8.30-16.00, péntek 8.30-13.00. Tanácsoljuk, hogy a torlódások elkerülése érdekében ne a jelentkezési határidő lejárta előtti utolsó pillanatban keresse fel igazgatóságunkat! Interneten: a jelentkezési lap és a kitöltési útmutató megtalálható az alábbi címen: www.okev.hu. Felhívjuk figyelmét, hogy az aláírás vagy bármelyik szükséges melléklet nélkül a jelentkezés érvénytelen! Vizsgakövetelmények: az egyes tantárgyak részletes vizsga- követelményei és vizsgaleírások megtalálhatók az Oktatási Minisztérium honlapján: www.om.hu (kétszintű érettségi vizsga 2005, jogszabályok). Felvételi: a felsőoktatási felvételivel kapcsolatos információk (pl. jelentkezés, ponthatárok, átszámítás) megtalálhatók az Országos Éelsőoktatási Felvételi Iroda honlapján: www.felvi.hu / Felvételizni szeretnék / Felvételi eljárás / Általános tudnivalók, 2005 / A felvételi eljárás általános szabályai. Homoki-Nagy Katalin kiállítása Mesék a természetből- Hiszem, hogy minél korábban találkoznak a gyerekek a természettel, annál könnyebben eresztenek gyökeret ebbe az éltető, gyógyító, erőt adó közegbe - vallja Homoki-Nagy Katalin meseíró, fotográfus. Képei az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban 2005. február 8-ig tekinthetők meg.-A Kőben, fában mesevilág című sorozat első részének a Drágakő-lakók címet adtam. A kiállított fotók 1990-ben a Malév Év Naptára címet nyerték. A fotóHomoki-Nagy Katalin - írja és fényképezi is alakjait kon olyan mesebeli madarak láthatók, amelyek igazi drágakövek lakói. Homoki-Nagy Katalin geofizikus és tanár. - A természet szere- tetét édesapámtól, Homoki-Nagy István Kossuth-díjas filmrendezőtől örököltem. Mélységes vágyam, hogy gyerekekhez, felnőttekhez közelebb vihessem a természetet, a meséket is felhasználva erre. Homoki-Nagy Katalinnak több mesekönyve jelent meg: Mikulás meséi, Mennyből az Angyal, Csibekönyv, Virrasztó, Kismese, Zuzu, a madárijesztő, Szalmafiú a Visszhangok völgyében. A mesék a természetben játszódnak, főhőseik-Barna homály, öreg Idő, lep- keszámyú Éjszaka, Rügymanók termések, rügyek, állatok képében - fellelhetők a természetben. Az írónő írja és fényképezi is alakjait. Ebben segítsége fizikus férje, aki a kedvéért technikai eszközöket, fénymérőket alkot, sőt egy-egy jelenet kedvéért akár még kalodába is zárja a fejét.- Közel harminc éve lakunk a kerületben. Legtöbbször a lakótelepünk parkjában, a Margitszigeten, a Duna-parton fotózunk. így aztán néha kénytelenek vagyunk naphosszat hasalni egy-egy pocsolya vagy fűcsomó előtt. Időnként talán bolondnak néznek bennünket az emberek, de mindenképpen szeretném könyveimmel, fotóimmal átörökíteni és megmutatni, hogy Isten szeretetében élni jó. Örömet, erőt, reményt meríthetünk a természet szépségéből. Sokan úgy vélik, hogy ajáték sze- retete, a kíváncsiság, a nyitottság a mesékre csak a gyerekek világa. Az én meséim gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szólnak, az igazabb világ megismerésére hívnak, akárcsak a most látható kiállítás képei is. Homoki-Nagy Katalin mesekönyvei közül néhány még korlátozott számban megvásárolható. Madarak - drágakövek lakói Érdeklődni lehet az írónőnél a 320-0705-ös telefonszámon. T.Zs. Válogatás megjelent mesekönyveibűl