XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-19 / 1-2. szám
10|r 2005. JANUÁR 19. HírnökCsodás álmok jönnek Varga „Gizi” Brigitta: További munkájukhoz adományozó cégeket keresnek Életképek a Tomoriban A Tömöri Pál Általános Iskola szakkörösei és énekkarosai december 10-én ajándékkal kedveskedtek társaiknak. Csodás álmok jönnek című műsorukkal a karácsonyra készültek. Énekeltek, szavaltak, táncoltak, filmet vetítettek. Produkcióikkal az álmok, a remény, a születés, az útkeresés hangulatát idézték. Az iskola énekkara karácsonyi koncertet adott a Szent Mihály-templom- ban december 13-án. Felléptek a volt növendékek és a tanári kórus is. A karácsonyi énekek mellett Réthy Renáta hegedült, Purcell Two Minuets című művét fuvolán Wojtekovits Kinga szólaltatta meg, a furulyaszakkör a Karácsony van ma című művet adta Kézműves szombat rengeteg résztvevővel Sütés, hajtogatás, ragasztás Az ajándékozás örömének megszerettetése, az ünnepekre való készülődés jegyében szervezték meg immár hatodik alkalommal a decemberi kézműves szombatot a Dózsa György Úti Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskolában. Több mint száz érdeklődő, gyerekek és a szülők négy teremben és a tankonyhában próbálhatták ki kézműves- és sütőtudományukat. Reggel a pedagógusok saját készítésű édes és sós süteményekkel várták a gyerekeket és a szülőket - mesélte Sági Judit, az iskola igazgatója. Az ajándékkészítéshez szükséges anyagokat a tanárok már hetekkel a kézműves nap előtt kezdték gyűjteni. A gyerekekkel közösen készítettek karácsonyi asztali díszeket, narancsos lámpát, képeslapot, tobozdíszeket. A konyhában mézeskalácssütés volt, és az édességekhez teát, kapucsínót, üdítőt kínáltak gyerekeknek, felnőtteknek. Koncz Katalin szervező tanár elmondta: arra törekedtek, hogy a karácsony előtti foglalkozás, illetve az itt készített ajándékok különbözzenek a korábbi évekétől. Az ajándékkészítésben mind a nyolc évfolyam részt vett. A mesefolyosón filmvetítést tartottak és rajzoltak a gyerekek. Az iskola mindennapjaiba nemcsak a decemberi ünnepek kapcsán lehet bepillantani. Az alsó évfolyam nyílt napját február 19-én tartják, amelyre minden szülőt szeretettel várnak. A beiratkozások előtti egyik szombaton kerül sor arra a nyílt napra is, amikor az óvodások szülei megismerkedhetnek az iskola pedagógiai programjával, kiemelt tevékenységeivel. És amíg az anyukák, apukák tájékozódnak, addig az óvodásoknak játékos foglalkozást tartanak. Metz Zárójelben A Keresztény Alkotók Közössége Közhasznú Egyesület a közösség alkotóinak képzőművészeti alkotásait, fotóit mutatta be az érdeklődőknek 2004. december 11-30. között a Dózsa György Úti Átmeneti Szálló kultúrtermében. A kiállítás megnyitóját követően a vendégek a Mamut név mögött rejtőzködő hajléktalan Zárójelben című novelláskötetének megjelenése alkalmából a hajléktalanság létformájáról beszélgettek. B. Zs. A mentőhajó Fordulj a nap felé, és érezd: Más vagy, s mégis ugyanaz maradsz Érezned kell (Ne kérdezd!) Hogy a mai nap miért fontosabb Érzed a napfényt, érzed a szelet És érezd magad körül az embereket Érzed az illatokat, lásd a színeket (Bár tudod, hogy ez nem a valóság Mert elég hűtlen jószág A boldogság... A boldogság...) Lehetsz ember, lehetsz állat Ha magad vagy, nem érhet bánat Lehetsz vad és egyszerre szelíd De nem lesz, aki kényszerít Arra, amit nem szeretnél Mert Te tudod, hogy mi a jó De nem lesz, aki kijózanítson És nem jön több mentőhajó... Csináld magad, ha szolgád nincs így tiéd lesz az égi kincs És ráébredsz, ha majd fényes minden Hogy egyszer volt, és tovább nincsen Szeress, higgy, és bízzál - Meglátod, hogy így a jó - Bár már nem ülsz többé az asztalnál Közel van a mentőhajó... Varga Brigitta a Tömöri Pál Általános Iskola 8. osztályos tanulója A Vitéz Klub önkéntesei 2004. december 10-én a honvédség és a rendvédelmi szervek rászorulóinak és nagycsaládosainak osztottak karácsonyi csomagokat a Vitéz Klub önkéntesei a Mohács utcai honvédelmi épületben. A karácsonyi csomagok tisztítószereket, tartós élelmiszereket, játékokat és műszaki cikkeket tartalmaztak 21 300 forint értékben. A klub tizenhárom éve alakult, eredetileg a hadseregből kikerülő fegyveresek civil társadalomba való visszailleszkedésének segítésére. Az évek folyamán tevékenységük kibővült: mostanra az összes fegyveres testület rászoruló dolgozóit támogatják. Állandó tagjaik száma több százra emelkedett. 1992 óta több mint kétezer-ötszáz családnak segítettek. A klub vezetője, Besenyő János százados elmondta: folyamatosan keresik azokat a cégeket, amelyek hajlandók jótékony célra áldozni, illetve megmaradt árukészleteikből a klub rászorult tagjainak adományozni. A százados hozzátette: szeretnék megkapni a jelenleg a honvédség tulajdonában lévő Mohács utcai épületet, majd felújítani, hiszen mostani állapotában csak raktárként üzemeltethető. (benedek) A Kassák Lajos Gimnáziumban a december a karácsonyi ünnepkörre való készülődéssel telt. Az 5-6. évfolyamosoknál december 6-án járt a Mikulás, a 11.-esek megszervezték a Mikulás-kupát, majd karácsonyi vásárban kínálták portékáikat a kisdiákok, valamint a kézműves-foglalkozásokon saját maguk is készítettek karácsonyi ajándékokat. December 16-án a gimnázium hagyományos karácsonyi koncertjének a XIII. kerületi Szent Mihály katolikus templom adott helyet. A koncerten az iskola Zengő Kórusa és a Vegyeskar énekelt, a 6. osztályosok pedig a Fanni angyal kalandjai című mesejátékot mutatták be. Ezzel a 6.-os diákok teljesítették a helyi tantervben kötelezően előírt ének-zene vizsgájukat is. A mesejáték díszleteit és jelmezeit a gyerekek készítették. Az iskola pedagógusai törekednek arra, hogy a közönség részére a koncert minden évben új élményt nyújtson. A Kassák Lajos Vegyeskar és Furulyazenekar új CD-jének bemutatója a karácsonyi koncerten volt. TRÓFEA GRILL ÉTTEREM KORLÁTLAN ÉTEL- ÉS ITALFOGYASZTÁS hétfőtől csütörtökig 12-17 óráig: 2199 Ft, 1 7.30-tól 2999 Ft, péntektől vasárnapig és ünnepnapokon egész nap 3599 Ft | Bőséges svédasztalainkról korlátlanul szedhet, fogyaszthat és ihat vörös és \ fehér, édes és száraz borokat száraz és édes pezsgőt csapolt világos és barna sört, szénsavas és rostos üdítőket ásványvizet és kávét. A svédasztalaink része olyan hűtőpult is, melyben 12 különböző pácban friss, nyers húsok találhatók (csirke, pulyka, kacsa, sertés, marha hal), melyekből szintén korlátlanul választ- ! hat és ezeket szakácsaink látványkonyhánkban az Önök szeme előtt készítik el. Ízelítő a svédasztal általános kínálatából: • libamájpástétom • burgundi szarvasszelet • marhahúsleves • hortobágyi húsos palacsinta • füstölt marhanyelv zöldséges aszpikban • somlói galuska • harcsa fokhagymás pácban • házi húzott túrós és meggyes rétes • ropogósra sült libacomb • vegetáriánus és diétás készítmények És még 100 féle étellel állunk rendelkezésükre1 Rendkívüli ajánlatunk csalt péntek délben 12-17 óráig. Hideg libamáj zsírjában, füstölt lazac tormababbal, rákkoktél, pármai sonka parmezánforgáccsal, fácánerőleves, tűzdelt őzgerinc. Vasárnapi ebédajánlat: egyészben sült malac, pontyhalászlé, farsangi fánk. Rendezvények, esküvők lebonyolítását vállaljukl Ha üietésnapi, e->küv< rendezvényüket nálunk tartják, a létszámhoz igazodóan a «irtát mi adjuk ajándékba! Gyermekkedvezmény: 3 éves kor alatt egyenes 140 cm-es magassági 50%. Visegrádi-Victor H. u. sarok. Asztalfoglalás: 270-0366, 06-20-9494-206 Nyitva: h~p: 12-24, szó: 1 1.30-24, v: 1 1.30-20.30 óráig. www.trofeagrill.hu