XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)

2005-12-01 / 23. szám

2005. december 1. TIZENHARMADIK ||j| KERÜLETI HÍRNÖK Prevenciós Központ Sziget utcaiak találkozója A megelőzés a legfontosabb cél A z idén alakította meg a XIII. kerületi önkormányzat a Prevenciós Központot, amelynek fő feladata a veszélyez­tetett társadalmi csoportokkal va­ló foglalkozás. A központhoz tar­tozik a Gyermekjóléti Központ, a HÍD Családsegítő, a Segítő Kéz Szolgálat és a Szociális Foglalkoz­tató. Az intézmény élén dr. Kádár Sándorné áll, aki pályázat útján nyerte el a vezetői posztot. A Prevenciós Központ vezető­jének egészségügyi vég­zettsége van, dolgozott né­hány évig kórházban, fog­lalkozott munkabiztonság­gal, vállalati szociálpoliti­kával, majd később úgy döntött, hogy az elesette­ken, a rászorulókon akar segíteni. A XIII. kerület szociális ellátórendsze­rében helyezkedett el. A Balzac utcai idősek klubjá­ban kezdett dolgozni klub­vezetőként, majd néhány évvel később a 3-as számú gondozási központ vezeté­sével bízták meg. A munka mellett jutott ideje a tanu­lásra is, először szociális munkás diplomát szerzett, jelenleg pedig az ELTE Tár- sadalomtudományi Karának szo­ciálpolitika szakára jár. Dr. Kádár Sándorné Erzsébet, a Prevenciós Központ új vezetője ar­ról a szerteágazó munkáról be­szélt, amelyet a központhoz tarto­zó intézményekben végeznek nap mint nap. Megkeresik a különbö­ző korú és társadalmi helyzetű ve­szélyeztetett embereket, azokat, akik segítségre szorulnak, akiknek gondjait orvosolni kell, illetve akik már kaptak segítséget, de a bizton­ságos beilleszkedésükhöz utógon­dozásra van szükségük. A Gyermekjóléti Központ szer­teágazó tevékenységéhez tartozik a gyermekjóléti alapellátáson kí­vül a kórházi, az utcai szociális munka, a kapcsolattartási ügyelet és a készenléti telefonos ügyelet. A kórházi szociális munka végzése­kor az egészségügyi dolgozókkal együttműködve szűrik ki a veszé­lyeztetett, bántalmazott kiskorúa­kat. Az utcai szociális munkával arra törekszenek, hogy a csellengő gyerekeknek az életkoruknak megfelelő, hasznos programokat ajánljanak. A kapcsolattartási ügyelet elvált szülők és gyermekek közötti viszony segítését célozza, ezt a szolgáltatást az önkormány­zat szerződéses partneren, a VII. kerületi Kapcsolat Alapítványon keresztül nyújtja. A központ működteti a krízis- ügyeletet is. A nyitva tartási időn túl, telefonon 24 órán keresztül fo­gadják a krízishelyzetben lévők hí­vását. Itt szakembertől kérhetnek tanácsot, illetve ügyükben mozgó­sítják a megfelelő intézményeket, szervezeteket. A HÍD Családsegítő a XIII. ke­rületben élőknek nyújt szociális, életvezetési, illetve speciális szol­gáltatást. A tartós munkanélküli­ekkel foglalkozó munkacsoport­hoz elsősorban azok az ügyfelek tartoznak, akiket az önkormány­zat együttműködésre kötelez. Ezt határozatban is rögzítik, ugyanis csak az részesülhet szociális se­gélyben, aki tartja a kapcsolatot a családgondozóval. A központ munkatársai mentorként segítik a munkanélkülieket. A központban működtetnek álláskereső klubot, ahová a hét meghatározott napján mehetnek az álláskeresők, akik (alkalmanként 20-25 fő) újságok­ból, a munkaügyi központ nyil­vántartásából, internetről keres­hetnek munkát. Az állások ügyé­ben telefonálhatnak, segítséget kapnak önéletrajzuk megírásához és ezek elektronikus elküldéséhez. Az adósságkezelési csoport ta­nácsokkal, külső szakemberek be­vonásával próbál segítséget adni a felhalmozódott hátralékok rende­zéséhez. Beszélgetésekkor például a fogyasztói szokásokat próbálják átalakítani, amihez mentőövként szolgálnak a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársainak ta­karékosságról szóló előadásai. A fogyasztói szokások megvál­toztatásához, a takarékosságra való ösztönzésre jó lehetőség­nek ígérkezik a pályázati úton elnyert kártyás vil­lanyórák igénybevétele. A programban azok vesz­nek részt, akik az adósság- kezelésben már együtt­működtek és vállalják ezt a továbbiakban is. Jelen­leg 15 család igényelte és kapta meg a lehetőséget, ami azt jelenti, hogy 1 éven keresztül havi 110 kW villamos energiát kapnak térítésmentesen. A Prevenciós Központ szakmai irányítása alá tartozó Segítő Kéz Szolgá­lat keretében működik a közösségi pszichiátriai el­látás, a szociális informá­ciós szolgáltatás (SZISZ) és a támo­gató szolgáltatás. A közösségi ellá­tással a pszichiátriai betegeket la­kókörnyezetükben gondozzák és gyógyulásukat, rehabilitációjukat segítik, amihez igénybe veszik a családtagok, a szomszédok segít­ségét is. A támogató szolgáltatás keretében segítséget nyújtanak a fogyatékkal élőknek, elsősorban a lakáson kívüli ügyeik intézéséhez. A szállításokat szerződéses part­ner, a Motiváció Alapítvány végzi. Az intézmény Szociális Foglal­koztatójában jelenleg 50 megvál­tozott munkaképességű kerületi lakosnak adnak munkalehetősé­get. Könnyű, fizikai, betanított munkát végeznek 4-6 órában, va­lamint 15-en a kerület parkjaiban parkgondnoki feladatokat látnak el. Ez a tevékenység munkavi­szonyt jelent, tehát beszámít a nyugdíjba. M.E. 110 évvel ezelőtt, 1895. szeptem­ber 19-én nyitotta meg kapuit a mai Gárdonyi Géza Általános Is­kola. A 110. tanév kiemelkedő ese­ményei voltak a hajdani tanárok, egykori tanítványok találkozói. A jubileumot ünneplő régi szigete­sekben felvetődött a kívánság, hogy egy-egy osztály, évfolyam ta­lálkozóját is megszervezzék. Az ötletből valóság lett. Több osztály, évfolyam hajdani diákjai töltöttek néhány kellemes órát az öreg falak között, emlékezve taná­nagy múltú intézmény jelenlegi igazgatónője, Bodóczi Dezsőnékö- szöntötte, majd a 90 éves volt isko­laigazgató, Bellay László idézte fel az elmúlt évtizedek eseményeit, azokat a történeteket, amelyek az iskolát ismertté, elismertté tették. A hajdani diákok ezután életük alakulásáról meséltek. Mesterember, orvos, mérnök, vállalatvezető, író, műfordító vált belőlük. Egy-egy életút sikerekben gazdag volt, másoké kudarcokkal teli, ám az elemi iskola, az első ta­nító, a szereplések, csínytevések, A fiúk 50 évvel ezelőtt raikra, iskolájukra, a messze tűnt gyermekkorra. Legutóbb 2005. november 11- én az I956/57-es tanévben végzet­tek találkoztak. Perjámosi Sándor és dr. Szomolányi István szervezték meg a találkozót. Ez a közel 50 év már szinte tör­ténelmi távlat. Nem csoda, hogy a rendhagyó találkozó örömteli pil­lanataiban sokszor hangzott el a kérdés: „Te ki vagy?” Előkerültek a féltve őrzött osztálytablók, a meg­sárgult fotók, s a meglett férfiak, apák, nagyapák önfeledten azono- sítgatták egymást. A harminc egykori diákot a diáktréfák, gyermekszerelmek mindannyiukban nyomot hagy­tak. A találkozás egy-két régi tanár­ral még meghittebbé tette az együtt eltöltött időt, s a régi szigetesek el­határozták, hogy évente találkoz­nak. Ünnep volt ez a délután mind- annyiuk életében, ünnepelt az is­kola is, amelynek valaha diákjai voltak, s hírnevét messzire vitték. A Sziget utcai iskola kapuja mindig nyitva áll az egykori nö­vendékek előtt. Seres Bella Pál, a „fiúk” régi tanára Közmeghallgatás A XIII. Kerületi Német Ki­sebbségi Önkormányzat 2005. december 7-én 17.00 órai kezdettel közmeghallga­tást tart a Váci út 70. szám alatti irodahelyiségében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A XIII. Kerületi Ruszin Kisebb­ségi Önkormányzat 2005. de­cember 16-án 17 órai kezdettel ruszin népművészeti tárgyak bemutatásával egybekötött közmeghallgatást tart, amelyre meghívjuk kerületünk lakóit. Számítunk minden ruszin származású lakosra. Helyszín: Nemzetiségek Há­za (XIII., Övezet u. 5.). A Hadirokkantak, Hadiözve­gyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének 1084 Budapest, Horánszky utca 24. szám alatti irodája megszűnt. Jelenlegi helyük: 1134 Buda­pest, Tüzér utca 64. Az iroda fo­gadja a hadigondozottakat hétfő­től csütörtökig 8-13 óráig. Jövetelüket jelezzék a 239- 9830-as telefonszámon. <N8ATl.AN-ReAL ESTATC Ingatlanügynökség Hőkamerás vizsgálatok 1137 Katona J.u. 22. Nyitva tartás: H-P 9-17 E-mail: katona<®testhouse.hu Tel/fax.: 239-8660 www.testhouse.hu _ Felnőtt- és gyermek- bőrgyógyászat Ráncok megelőzésére, illetve a meglévő rán­cok elsimítására: Botox injekciós kezelés. Ké- miai hámiasztás, ráncfeltöltés, gombás beteg­ségek, pikkelysömör, pattanásos bőr kezelé­se, szemölcsök eltávolítása, allergiás bőrbe­tegségek diagnosztikája és kezelése, anyaje­gyek szűrővizsgálata. Dr. Papp Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos több éves amerikai tapasztalattal XTIL, Szent Istvánkrt. 10. II. em. 2. Bejelentkezés: 06-30-932-7757 lotál-Prinf Irodatechnikai Kft. Ne gyűjtsön Karácsonyra! Hozza vissza kiürült tintapatronját, lézertonerét! AZONNAL, KÉSZPÉNZBEN FIZETÜNKI Kérésre díjmentesen elszállítjuk! HPU4200Q1338A 2000Ft HPU1010Q2612A HPU4300Q1339A 2000 Ft Canon FC 330 E-30 HP C8727, C8728 500 Ft HP C6656, C6657 Fenti áraink csupán tájékoztató jellegűek, további információkért forduljon munkatársainkhoz! Vásárlás esetén további extra kedvezmények! (Ingyenes kiszállítás, viszonteladói, mennyiségi engedmény) Szakttzlet: 1133 Budapest, Kárpát u. 22. (Gogol u.-Pozsonyi út sarok) Telefon/fax: 350-1835,350-5173, mobil: 06-20-449-6405 E-mail: totalprint@interware.hu

Next

/
Thumbnails
Contents