XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)
2005-10-05 / 19. szám
2005. október 5. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 3 Panel plusz Felújításra még lehet pályázni A képviselő-testület 2005. november 30-ig hosszabbította meg az iparosított technológiával épült lakóépületek korszerűsítésé- nek, felújításának és a lakóépületek környezete felújítására vonatkozó pályázatok (LKFT-2005-LA-2) beadási határidejét. A pályázat benyújtásának helye: Angyalföldi Vagyonkezelő Részvénytársaság, 1039 Budapest, Béke utca 65. A pályázni szándékozóknak Csőm Sándor, a Vagyonkezelő Részvénytársaság fejlesztési főmérnöke foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat. Pályázati feltételek A pályázaton kizárólag a társasházak tulajdonosközösségei és lakásszövetkezetek vehetnek részt. A pályázat kétlépcsős: az első lépcsőben, amennyiben a lakóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek minimálisan az önkormányzati pályázati kiírásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását, pályázatukat az önkormányzat felé a Vagyonkezelő Részvénytársasághoz nyújtsák be. Második lépcsőben az önkormányzat nyújtja be a pályázatot az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalhoz. A pályázati útmutató és a pályázati adatlapok az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal honlapjáról tölthetők le (www.oleh.hu). Nem csak paneleknek A pályázat révén támogatható felújítási és korszerűsítési munkák jellemzően három csoportra bonthatók. Ezek az épületeken (vagy dilatációval határolt épületrészen) utólagosan elvégezhető hőszigetelési feladatok, az épület- gépészeti rendszerek energiatakarékos felújítása és korszerűsítése, valamint a lakóépületek közvetlen környezetében meglévő utak, játszóterek, parkok korszerűsítése és felújítása. A pontos és részletes felsorolás a pályázati útmutatóban megtalálható. A társasházak által ez évben már benyújtott pályázatok meghatározóan az utólagos hőszigetelési feladatok elvégzésére, külső homlokzati nyílászáró cseréjére, homlokzatok utólagos hőszigetelésére irányultak. Mit fizet a pályázó? A pályázatokkal vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető. A pályázóknak a tervezett munkák bekerülési költségmegosztását be kell bemutatni. A társasházaknak (a tulajdonosoknak) rendelkezniük kell az általuk tervezett munkák költségeinek minimum 1/3-ad részével. Az önkormányzat a bekerülési költség 1/3-ára kamatmentes kölcsön formájában nyújt támogatást. Az állami támogatás - amelyet vissza nem térítendő támogatásként kap a társasház vagy lakás- szövetkezet - maximum a teljes költség 1/3-a lehet, illetve nem haladhatja meg a lakásonkénti 400 000 Ft-ot. Hitelkérelem A kormány által 2005-ben meghirdetett Panel plusz program forráslehetőséget biztosít az iparosított technológiával épült lakóépületek korszerűsítésére, felújítására lakásszövetkezetek, valamint társasházak közösségei számára. Ezzel a kedvezményes kamatozású hitellel lehet kiváltani a hiányzó lakossági 1/3-ad részt. A kölcsön a lakossági és önkormányzati hitel esetében a felújítás költségeinek 2/3-ad része, de lakásonként legfeljebb 800 000 Ft lehet. Lakóközösségi önálló hitel esetében a felújítás költségeinek 75%-a, de lakásonként legfeljebb 900 000 Ft, így minimális önrésszel már megkezdhető a felújítás. A lejárati idő legfeljebb 15 év. A hitel türelmi ideje a szerződéskötéstől számított legfeljebb 3 év. Amennyiben a hitelfelvevő lakás-takarékpénztári szerződéssel rendelkezik, akkor a hitel lejárata és türelmi ideje is e szerződéshez igazodik, de a türelmi idő ez esetben sem haladhatja meg az 5 évet. A hitelprogram részletes tájékoztatója és egyéb kapcsolódó dokumentumok a www.mfb.hu internetes honlapon érhetők el. A hitelprogrammal kapcsolatos további információkért telefonon a Magyar Fejlesztési Bank Rt. információs vonalán: 06 (40) 555-555 vagy a 06 (40) 466-682 telefonszámokon, illetve személyesen a bank budapesti székházában (V. kerület, Nádor u. 31.) kaphatnak bővebb felvilágosítást az érdeklődők. Eredményhirdetés A pályázat kétlépcsős. Az ön- kormányzat Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága tárgyalja meg a pályázatot és dönt a kamatmentes kölcsön odaítéléséről. Ezt követően az önkormányzat pályázik az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalhoz. Döntés a pályázat befogadását követő 90 napon belül születhet meg. Eddig az önkormányzat valamennyi társasház pályázatát támogatta. Az állami vissza nem térítendő támogatás odaítélésének a rendelkezésre álló források időközi kimerülése gátat szabhat. A képviselő-testület valamennyi pályázót támogatni kívánja, ezért e célból 200 millió forint hitel felvételét is fontolgatja. Kérdése van? Tegye fel! Az érdeklődők a pályázat elkészítésével kapcsolatos kérdéseikkel személyesen az Angyalföldi Vagyonkezelő Rt. Fejlesztési Főmérnökségéhez fordulhatnak, illetve telefonon a 452-4162-es vagy a 452-4163-as telefonszámon kaphatnak további információt, illetve felvilágosítást. E gyre több levelet kap szerkesztőségünk, illetve az ön- kormányzat is, amelyekben a társasházak életét érintő kérdések merülnek fel. Kerületünkben közel 60 000 lakás található, többségük társasházban. 2003-ban született meg a társasházakról szóló törvény, azonban mindmáig nagyon sok a kérdés, félreértés a jogszabály rendelkezéseit illetően. Borszéki Gyula alpolgármestert kérdeztük az együttélés elemi szabályairól, valamint a társasházaknak nyújtott önkormányzati segítségekről. Házirend és SZMSZ- Milyen „beleszólási lehetősége” van az önkormányzatnak a társasházak életébe?- A társasházak életével kapcsolatban - azt leszámítva, mikor tulajdonostársként jelenik meg az önkormányzat - az önkormányzatnak semmiféle kompetenciája nincsen. A társasházak belső életét, eljárási rendjét a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény szabályozza. Ez alapján a lakóközösség a házat érintő problémáit elsősorban saját fórumain, így a számvizsgáló bizottságban vagy a közgyűlésen rendezheti. Amennyiben ez nem sikerül, úgy bírósághoz, bűncselekmény esetén pedig a rendőrséghez lehet fordulni.- Honnan értesülhetnek a társasházak lakói az elemi együttélés szabályairól?- A magántulajdonú társasházakban a ház alapító okirata mellett szereplő Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) tartalmazza a legfontosabb szabályokat. A házirend az SZMSZ része, de megjelenhet attól elkülönült okiratban is. Tehát továbbra is van házirend. Megjegyzem, nem csak az írott, de az íratlan szabályokat is illik betartani. A mintegy 7500 ön- kormányzati bérlakás esetén az Angyalföldi Vagyonkezelő Rt. bérleményellenőrző csoportja rendszeresen vizsgálja a lakások, illetve az egyéb helyiségek rendeltetés- szerű használatát. Amennyiben indokolt, intézkedésekre is sor kerül. Magántulajdon, közös teher- Fontos a társasház életében, hogy miként tud pályázni akár ön- kormányzati, akár egyéb forrásokra. Mit tehet akkor a ház, ha a közgyűlés dönt a pályázat benyújtásáról - említhetnék egyéb kötelezettséget is-, de a tulajdonosok egy része nem tudja, illetve nem hajlandó állni a költségeket?- A tulajdon megléte kötelezettségekkel jár. Amennyiben a ház elhatározza, hogy valamilyen felújítást elvégeztet, s ennek érdekében indul egy pályázaton, elemi feltétel a tulajdonosok összefogása. Amennyiben a házban van olyan lakó, akinek a havi nettó jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj minimumának másfélszeresét (jelenleg 37 050 Ft), akkor részükre a közgyűlés határozattal kezdeményezheti az önkormányzatnál a vissza nem térítendő kölcsön biztosítását. Ha valaki nem hajlandó a közös terhekből részt vállalni, akkor a többiekre nagyobb teher hárul. Sajnos emiatt nem egy társasház lehetetlenül el. Olyan esetben, amikor egy hirtelen felmerülő problémával áll szemben a ház, és nincs pénz a hibaelhárításra például gázalapvezeték- csere, az önkormányzat tulajdonostársként megelőlegezheti az elhárítási munka összegét, amelyet aztán a ház a közös költségből törleszt. Ez megállapodás kérdése, s a közösségnek számolnia kell a hosszabb távon kieső bevétellel. Pályázni tudni kell- Kerületünkben 112 panelépület van. A kormány nemrég hirdette meg a Panel plusz programot. Milyen tapasztalatok szűrhetők le az eddigi pályázatokból, mik a leggyakoribb hibák, hiányosságok, mit tud ajánlani a pályázóknak?- Először is: a tulajdonosok döntsék el milyen sorrendben, mit kell, mit szeretnének rendbe tenni, fejleszteni. Lehetőleg szakember segítségével hozzanak döntést. Vizsgálják meg alaposan a vállalkozók ajánlatait, és gondoljanak arra is, hogy nem mindig az az olcsó, ami a legkevesebbe kerül. A felelős magatartás, a hosszú távú gondolkodás feltételezi, hogy a közösség előzetesen megtakarít. Sok feladatot ne akarjanak ott megoldani, ahol nincs hajlandóság felújítási alap képzésére. Amennyiben közös tulajdon, például tetőtér eladásáról döntenek, inkább készpénzt kérjenek a vevőtől, mintsem egy bizonytalan egyezséget kössenek. Gyakori hibaforrás, hogy nem tanulmányozzák kellő alapossággal a pályázatot. A kiírásban szereplő feltételeknek minden esetben pontosan meg kell felelni. Kérem a kerület lakosait, lakás- tulajdonosait, amennyiben további kérdéseik vannak a társasházak kezelésével, működésével kapcsolatban, bizalommal forduljanak hozzám - fejezte be a beszélgetést Borszéki Gyula alpolgármester. Szabados Tamás Társasházi kérdések és válaszok